2023. június 1., csütörtök

ükanyám és gyermekei UNGÁR MÁRIA (BACK)

  

Ida Ladányi

your mother

 

 

Mária Löwinger (Bárány)
her mother

 

 

Irén Bárány (Ungár)
her mother

 

 

Mária Ungár (Back)
her mother

Ungár Back Mária (1828-1880)

született Vágújhelyen, Szlovákia (Nove Mesto), Nyitra megye

1880 nivember 6-án halt meg, Szegeden

(1929-es zsidó lexikon szerint V. lakossága: 5879 ebből 1553 zsidó!


Egy 1600 körül megírt héber forrás, a Széfer Semosz említi már V.-et, mint zsidók lakta helyiséget és egy 1677 dec. 10. V.-en tartott megyei kongregáció alkalmával készített összeírás szerint a V.-i zsidó «teloniator» (vámszedő) a többi zsidókkal együtt 3 arany forintot fizetett megyei adó fejében. Csekély számuk tetemesen növekedett 1689-ig, amikor Thököli portyázó csapatai által feldúlt Magyarbródból 11 menekülő zsidó Pongrácz Ferenc báró, beckói várúrtól, szerződés alapján engedélyt kapott, hogy a domíniumához tartozó V.-en letelepedhessen. Pongrácz példáját követték más V.-i nemesek is, ú. m. báró Révai Sándor, gróf Eszterházy Péter, Gillányi, Bossányi stb., kik mind megengedték, hogy telkeiken zsidók lakhassanak. 1736-ban már 80 zsidó család lakott a helységben, kik gyapjú-, posztó-, bőr-, méz- és pálinka be- és kivitellel és iparral foglalkoztak. Ezek a zsidók a városkát rövidesen Magyarország észak­nyugati részének kereskedelmi gócpontjává tették. 1784-ben II. József rendelete nyomán zsidó nemzeti iskolát alapítottak, melyből a következő század 50-es éveiben Weisze József rabbi igazgatósága alatt a híres V.-i főelemi és és a 60-as években alreál- és még később egy teljes 8 osztályú reáliskola fejlődött, amely 1918-ig az egyetlen, zsidó középiskola volt Magyarországon. ...



Eliezer Back József  rabbi és Johanna Back (Reichenbach) lánya

férje Móricz Moshe Yehuda Falk  Ungar



sz: 1828

házasság:  1847 május 25, 19 évesen

Back Mária - Ungár Móricz




halála: 1880 nov 6 Szeged (méhrák)





gyermekeik


    UNGAR, REGINA RIVKA /

szül.: 1851. április 09. Arad Apa Mózes 

anya BACK Maria

Román Nat'l Levéltár-Arad, Zsinagóga Reg.2 irat 37-48



UNGAR, HERMINA  / HINDEL  F született: 1852. június 14. 

Arad Apa Moritz (Moshe Falk) anyja BACK Maria

Román Nat'l Levéltár-Arad, Reg.3 irat 8-51



UNGÁR DÁVID

született: 1854. szeptember 24. Arad 

Apa Moritz (Moshe Yehuda) anya BACK Marie Sandak Jacob WEISZ

Román Nat'l Levéltár-Arad, Reg.3 46-85 



UNGAR, HERRMANNa (Tzvi Hirsh) M 

született: 1855. október 14. Arad 

Apa Moritz (Moshe Yehoshua Falk) anyja VISSZA Marie Sandak Volf FRIEDMANN. Buzsaki család

Román Nat'l Levéltár-Arad, Reg.3 64-103 


BÁRÁNY UNGÁR IRÉN dédnagyanyám

1858 ARAD

csak nála látom a leszármazottakat...köztük a nagyanyám Bárány Máriát (Löwinger)

Erzsi nénit, Aranka nénit, Pista bácsit, őket már ismertem!)


UNGÁR TERÉZ  

1859 SZ

HÁZASSÁG:

SPITZER JAKAB FELESÉGE

1881

eanu bárány salamon



férje Spitzer JAKAB







 (ITT EGY ÉRDEKESSÉG: BÁRÁNY SALAMON A TANU, KI NŐVÉRE UNGÁR BÁRÁNY IRÉN (DÉDANYÁM) férje lett vagy már van? ez kinyomzható a dátumokbólB

Bárány Salamon után kutatnom kell.

Bonyhádon született, de állitólag a Bácskáról hivták Szegedre..(s az ő h. tanuja zombori!) .de Bonyhád is mindig visszatér, plusz találtam egy fotót róla a Zsidó múzeum képtárában, de azt se tudni ő-e (csak azt hogy Máyer Gy készitette---visszatérek,,,É

Bonyhádon meg Bárány Simon cégét mintha ő alapitotta volna... s tönem szűnt meg jórékonykodni ott, s több ember gyanús rokonnak!)






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése