UTAZÁS FÁRADT FÉLREÜTÉSEKKEL 2010

elfáradtam, annyit járkáltam keresztül-kasul Pesten és Budán különböző járművekkel, de még gyalog is (gondolva is közben rá, hogy mennyivel egyszerűbb, kényelmesebb s kevesebb időt felemésztő vidéken még egyik városból a másikba is eljutni egy távolsági buszon, mint itt, átszállásokkal, várakozásokkal, taszigálásokkal stb....

mire a Nyugatiba értem, az Intecityhez, és a helyjegyvásárláskor még kellemes utazást is kivánt a pénztárosnő - bizony alig vártam, hogy beülhessek a vonatba...

de még nem volt bent, hát leülni készültem egy, az üres sinpár mellett levő padra, az érkező vonat sinpárának háttallevőre, mert emezen ültek is, meg amúgy is homályos volt a látásom, azt hiszem a szemem ellepő könnyektől. De rámszólt, aki a pad elülső felén ült, Makóról Pestre került régi kedves ismerős, s épp Szegedről várta a vonatot (amire majd én szállok), az egykor híres - s ugyancsak Makóról elszármazott jeles színész özvegye, aki most maratoni futással is foglalkozik, komolyan (Monspart Saroltához jár) - és mondja , hogy ezt is mint mindent, a férjének köszönhet, mert ő hozta fel Pestre..., milyen remek szinész volt, és milyen könnyen felejtődő... Makón egy-két éve tartottak ugyan egy előadást az emlékére, megjelent kiadvány is a Marosvidék különszáma, róla, tőle, de inkább csak a csend azóta is. De jut eszembe, kérdem is, hogy ugye ő azonos azzal a Dégi Istvánnal is, akinek versei jelentek meg annak idején (80-as évek) az ÉS-ben. azok jó versek voltak. Persze, hogy az övék. Meg a Mozgó világban is. Ki kellene hát adni, összegyűjteni kötetbe, de hát kit érdekel ma a vers - kérdi az özvegy... tényleg kit (a költőkön kivül) De talán egy egykori szinész versei...?

befut a vonat, jönnek az ismerősei, én meg felszállok végre a puha székek közé, nem is oda ahova szól a helyjegyem, az  a 32-es, menetiránynak háttal szóló, én viszont egyelőre, indulásig, (most még teljesen üres is a kocsi), asztalit keresek, a közelében,  ahol elnyújtózhatom kényelmesen végre, és fel is rakom a már cipőtöl megszabaditott fáradt lábaimat a szembenlevö ülés szélére. De nem sokáig örülök. Mert a lábtartó helyére szól valakinek a jegye: egy szőke hosszúhajú lányé, aki kedvesen de valami érthetetlen nyelven adja ezt tudomásomra, s ahogy az arcába nézek, az arca is megfejthetetlen, ázsiai vonásai furcsa ellentmondásba keverednek a szőkitett- amúgy gyönyörűn ápolt - hajával. Amúgy ő is az lenne, csak valahogy a természet harmónióját megtöri ez a  mesterséges beavatkozás... nem illenek össze a részei

igyhát csak az egy székemen pihengetek, el-elbóbiskolva, meg is feledkezve róla, pedig már el is indult a vonat, hogy ez nem az én jogszerű helyem, pedig jön egy böröndös hölgy, aki nagyon diszkréten de a fejem fölött keresgél, csak nem az ő helyén ülök - de bizony, mint kiderül, bár mondja, maradjak nyugodtan (hiszen annyira besüppedtem) , ő is ilyeneket szokott csinálni, megérti, majd leül valahova, bárhova - de most látom csak, hátra nézve, hogy majdnem teltház (teltkocsi) van, ezért inkább az én helyjegyszámomra kéne ülnie, hogy ne állitsák fel esetleg majd, de fura módon az én székemen is ülnek, ahogy féligmeddig látni vélem "egy kislány " - mondom - mire a mellette levű nagydarab, ősz, rövidhajú hölgy megjegyzi, hogy az a kislány egy 91 éves néni. (bocsánat, szégyenkezem, futólag még visszanézve: valószinű az alcsonysága miatt gondolhattam, hogy kislány, arra, akiből csak egy világos, kissé kócósnak tűnő hosszúhajrészletet, egy pirosfehér csikos dzseki ujjat láttam.... aztán az út vége felé elmegy mellettem a 91 éves kislány, valóban alacsony, és két hatalmas bottal jár, de roppant energikusam, a két bot ismerős is egy tévéműsor portréfilmből is, ahol Etka anyót mutatták be. Hát persze hogy ő, visszafelé, az arcát is látom, mosolyog, derűsen, a füléig ér a szája, és a két botját olyan erővel és energikusan, ritmikusan és élvezettel rakosgatja maga elé, mintha nem is ők segitenének neki a járásban, hanem forditva... aztán egy jellemző mondatfoszlányt is elcsipek a társnőjével folytatott - kirándulást tervező - beszélgetésükből, aminek lényege , hogy ne kiméljék őt: "minél többet mozgok , annál inkább élek"

(nohát akkor mit akarok én: se maratoni futó, se jógi... hanem aki épp hogy a sok mozgástól fáradt annyira el...)

az állomástól Makóig vivő IC buszon már el is alszom. A bőröndöm kényelmesen a mellettem levő székre téve.

mikor legközelebb kinyitom a szemem, áll a busz, de hol is, vagyunk - ? MAKÓ, busz(vég)állomás (az épülő, ezért szokatlan a látványa) - de nekem a házunk közelében, az ABC-nél már rég le kellett volna szállni, és ez a busz ráadásul tovább is akar indulni mindjárt - szólok a vezetőnek ne tegye, gyorsan fölszedelőzködök, és lépek le, de valam furcsa. Csak az egyik vállam húzza a táskám, és olyan  üres a másik kezem, hát persze, a böröndöm fent hagytam, a szomszéd széken , a busz meg  már megy elfele az éjszakába, egy  másik település irányában, én meg  rohanok utána (gyorsabban mint a maratoni futó Monspart Sarolta és a kétbotos Etka anyó együttvéve, és kiáltozom: álljon meg , álljon meg - hadonászok is közben, azt talán megláthatja a buszvezető a visszapillantó tükörből, ha a hangom nem is hallja, és tényleg, megáll., sőt a nyiló ajtón kilépve   egy fiatalember már hozza is a kisböröndöm:" ez a magáé ugye" (a sofőr mondta)- ó, de köszönöm neki is, meg a sofőrnek is...

aztán  kicsit megkönnyebbülve cipekedek és gyalogolok megint haza, a hazai csendes nyugalmas utakon (közben lányom felhívom, már fél 11 . úgy beszéltük meg, majd otthonról, kb. akkor fogom hivni, s mikor mondom neki: mit gondolsz, hol vagyok - hát otthon - gondolja, én viszont mondom, nem egészen, nem érti, azt hiszi, nem találom a kulcsom. Ó nem, csak egy kicsit viszontaságosan utaztam, de már minden rendben. És otthon, a kényelmes ágyamban 8-ig fel se ébredek - igaz, közben, valamikor  felriadtam egy jókora,  lábgörcsös intermezzóra, ami közben a másik szoba diványán kötöttem ki átmenetileg)...  (azt hiszen egy ideig nemigen van utazhatnékom.)

aliz2. :: 2010. szept. 5. 17:43 :: 5 komment 
Kategóriák: naplószerűség :: Címkék: Budapest, elmelkedes, MAKÓ, sport, szineszek, utazasok