Felhívott az unokabátyám Pestről, elköszönni, pár napja még velünk is volt, de holnap már röpül vissza Kanadába.5 hetet volt itt, mint mondja, de szinte semmit se csinált, most tudja, hogy mi mindent kellett volna, mi minden maradt el. Mondom - hosszabbítsa meg az itt tartózkodást, lehet... és akkor bepótolhatja.
És közben az jut eszembe, hogy lehet, hogy én mindennel, az egész életemmel így vagyok? Itt vagyok már több mint 64 éve, és nem csináltam semmit, amit kellett volna, vagy alig valamit, s csak most kezdem kapizsgálni, hogy mit is kellett volna(?) S itt ráadásul még hosszabbítani sem lehet....
A beszélgetésünknek mondat közben szakad vége, igaz, előre figyelmeztetett, hogy a telefonkártyája le fog merülni. De azért fura volt , ahogy kettészelte az elkezdett mondatomat...Mégha számíthattam is rá előre, mellesleg közben meg is feledkeztem róla. (Megint egy életanalógia?) Már nem is tudom, mi volt az a mondat... (de nem szeretném, ha így nem tudnám majd befejezni egyszer, amit épp elkezdtem.)
Mindenesetre ő még előbb mondta, hogy majd Kanadából hív. Akkor nyugodtan tudunk beszélni. Néha a távolság közelebb van!?
Öt percre rá (vagy annyira se) újra csörög a telefon. Azt hittem, hogy ő hív vissza, egy új kártyáról esetleg. De nem! A másik unokabátyám, aki ugyancsak Kanadában él, nagy családjával, s jóval ritkábban jön Magyarországra, blogjaimról már tudó unokanővérünktől megtudta e tényt, s most ő is olvas. Ha minden jól megy, lehet, hogy majd ezeket a sorokat is... Ezúton is üdvözlöm akkor, szeretettel!
Bár ez egy blog, "post"nak is mondják. Tehát tulajdonképpen levél. Levél mindenkinek?
De már nem a Karinthy által használt értelemben, aki azt írta az Előszó cimű versében, hogy nem mondhatja el senkinek, elmondja hát mindenkinek...
Egészen új kommunikációs helyzet ez. Még kidolgozatlan, kiforratlan. Buktatós is. De fantasztikus, szédítő is egyben... mint közlési lehetőség. Kommentelés esetén még a visszajelzés, egyfajta beszélgetés is bennerejlik.
A távolság mint üveggolyó - megkapható, nem csak úgy , mint József Attila Kis Balázsának, álmában....
Ébren vagyunk.
aliz2. :: 2007. szept. 11. 23:24 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: blogiras, elmelkedes, epizod, hetkonapok, irodalom, JOZSEF, kapcsolatok, vers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése