Király Leventével beszélgetnek...
már alig tud felmenni segitséggel a pódiumra, de kedvesen, önirónikusan elvicceli...
hogy fel fog oda repülni,és lám:
tényleg - bár bottal, segitséggel, egy nagyon kedves ember, aki 80-an túl már nem akart szinpadra lépni (nehogy már a sugó segitségével kelljen a szerepeket mondania...pedig a friss beszélgetés folyamán, csak bizonyos nevekre nem emlékszik Ott kisegiti felesége)...és egy Shakespeare monológot hibátlanul mond el... nagy átéléssel, csak úgy helyből, spontán,,,
(talán könnyebb a régi, beidegzett dolgokra emlékezni(?)
szeretettel idézi fel a feleségével való találkozását (aki akkor még gimista volt, és titokban találkozgattak) s felmerül a riporter részéről hogy volt más is?, de Levente somolyogva, rebbenés nélkül letagadja Kovács Zsuzsát akivel karongfogva járkált mint komoly férj-feleség, egyetemista koromban - mindig találkoztunk velük...
Teljesen Sztanyiszlavszkij-i alapokon áll, mikor a teljes azonosulásról beszél, hogy ő ha a szerepe szerint kövér volt, meghizott,s ha szakállas, szakállt növesztett..és nem tudok nem gondolni arra amikor Falstaff szerepében váratlanul (de a rendezői koncepció szerint) belépett a páholyunkba, mellénk, nem Levente , hanem maga Falstaff
hiába hivták a fővárosba, ő megmaradt SZegeden (bár Pestről került oda) húségesen... s mégis a Nemzet szinésze lett!
Csak ülök és báván hallgatom,,,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése