(s bent nem nem önarcképfestmény , olyat sose csinált) egy tanitványa műve
a terem majdnem tele, idegen arcok, csanádpalotaiakkal, szegediekkel...
de az jSZ Zsuzsa mint igazi vendéglátó igazgató üdvözölve megköszöni hogy eljöttem (mindig ezt teszi, de most különösképp tiltakozom, és az csúszik ki a számon, hogy ugyan ne köszönje, nyomos oka van hogy itt vagyok
miért?
mert nagyon jól ismertem..
nem tudta - mondja
sok mindet nem tudsz rólam, csúszik ki megint a számon
leülök, majd, G Kati mellé ültet, ő is jól ismerte,,,tanitotta is,
nyugodtabb vagyok, mig nem rohan be a feleség ki kurátor, már majdnem elkésve,,,G K meg is jegyzi nem ismerte meg én rögtön, ő csak a szemöldökéről...
rossz , nyomasztó s egyben felkavaró emlékeket ébreszt bennem...
Tünde olyan személyes emlékeket emlit, amik közösek, is, a Kálvin téri iskola múvésztelepének udvarán a tábortűz (lásd a Megrakják a tüzet versem)...ahogy D népdalokat énekel.. a Megkötöm lovamat... tőle hallotta először, jé ezt el is felejtettem.... pedig...
(bár nekem mást is énekelt :zöld erdőben, zöld mezőben sétált egy madár... ha az Isten nekem rendelt tieéd leszek már...)
szép beszédben értékeli amúgy D munkásságát, érdekes , a föld szót is előtagként, amit nekem vele kapcsolatba mondott más utótaggal,most is főszerepet játszik, de eufemisztikusabb összetételben..
jegyzem a mobilba a mondottakat
aztán eszembe jut szólok Rózsának a Marosvidék főszerkesztőjének tegye bele a lapba, elkérve Tündétől veretes szövegét, később igy is tesz
a Csanádpalotai iskola mostani vezetője olvassa fel hogy őrzik Dér emlékét a róla elnevezett iskolában, hát nagyon, valóságos kultusza van
nézem a képeket, nagy részeismerős láttam a műtermében is...
csodálatos a szinhatás a szintelenségükben is, a szikárság, fegyelmezettség, ami áthatja, és a finomság... minden összhangban van
egyre fakóbb a szinhasználat az utolsó képek már szinte előrevetitik a z eltűnést..pl az Ásatás (pedig még csak 1980as)
üdvözlöm cspalotai volt tanitványom, és az özvegy oda penderül, a rögtönzött büféjéhez hiva őket(?) én meg kipenderülök...majd el...
majd vissza jövök másnap...
mikor semmi zavaró körülmény nem lesz körülöttem, csak a képek
--- pünkösdi embernek mondják, pünkösd körül született és halt...ennek mély mondanivalója van...(számomra is, különösen)
MOST LÁTOM CSAK (AMENNYIBEN EZ KÉK) nem is az enyém hanem lányomé, ki itthagyta...
de az enyém szürke... ugyanaz a Csepel...Felváltva használom... egyre ütöttebb-kopottabb mind a kettő
s ami legjobban zavar, hogy magasan van a váz, nehéz a lábamat felemelni rá, s időnként kiszúrják a gumiját, aminek reparálása nem olcsó mulatság, mert mindig újat tesznek bele, nem ragasztják... ("vegyél újat" a jelszó)
van már villanybicikli is,de maradok ennél...ámb ár a kamping is kiment a divatból, ami persze nem érdekel -csak egy hajliott vázú jobb lenne...
A személyes horoszkópomból ifjúkorom óta tudom, hogy öreg koromra , az életem végső szakaszára jósol sikereket
sose törődtem vele, inkább csak afféle sikertelenségre (megnemértettségre) fordítottam le. Mert az öregkor amúgy is távolinak tűnt, elérhetetlennek, illúziónak - önmagában is. Nemhogy állítólagos sikerességével.
de most, hogy szinte aktuális lett, s karnyújtásnyira van, az öregkor, effektíve. a siker meg... ? NEM ÉRDEKEL! Hidegen hagy, mint immár egész életemben
valamikor legépelve, összegyűjtve ifjúkori naplójegyzeteimet, ezt a munkacímet adtam neki: EGY SIKERTELEN EMBER NAPLÓJA
(ezek szerint akkor még kicsit érdekelt volna?)
ha számomra elérhetetlennek is tűnt
Siker? Nevetséges!
Az mi? Ugyan mi?!
De megváltozott a világ is!
Manipuláció, haszonelv van minden mögött
A siker mögött is
Ezért SE érdekel!
Csak igazi értékek átadása.
Ha lehetséges.
(julius elsején a szegedi vagonkiállitáson felolvasom a történetemet...illetve részletét.
16-án is kellene, egy kiállitásmegnyitón a zsinagógában, másik két versem...de nem tudok ott lenni , mert Makón is Gála, ott is felolvassák 3 versem.
Na persze tudom, kevesen vagyunk már túlélők, nincs konkurrencia)
"Amikor a férjemnek kiállítást rendeznek valahol, egy kicsit úgy érzem, olyan, mintha az én lelkem egy darabját is kiállították volna– mondta (...) annak a csanádpalotai festőnek az özvegye, akire tárlattal emlékezett a makói könyvtár. "olvasom a Délmagyarban
Egy csomó kép jóval azelőtt készült a kiállitottak közül, mikor még nem is ismerhette alkotójukat. De én igen...Én még láttam a műtermében ezeket... (A galambját sirató fiút, az Apám galambokkal, a Kettent-t (kislányával) stb
Még korábban Makón, a művésztelepes esték egyikén, emlékszem, mikor haza kisért, már a házunk előtt... azt mondta nekem egyszer, hogy "nagy lelkem van , de nem nyavalygok" , ezt elismerésnek szánta, kedvelte bennem,,,
Nem lélek d a r a b (o k ) ról beszélt, mert a lélek egy és oszthatatlan.
Még minden belefér, ott van egészben .minden...
És belefér az egész kiállitás anyaga,
(mit a nyitás utáni másnap megnéztem újra... már egyedül...) (as egész lelkemmel!)
lebicikliztem a régi-új kút avatására, lóhalálában, mert kiderült, hogy másodszor is kiszúrhatták a bicikligumim(?) elvittem a szerelőhöz, és lányomét szedtem elő... megint.
nem tudtam pontosam, hogy hol van a helyszín, csak száguldtam a Kossuth utcán és már messziről hallottam egy népdalos kislány hangját, meg érzékelhettem a tömeget...
egy pici kis park körül, a szobor előtt meg ott állt a polgármesterasszony és a kerület képviselője, beszéltek a néphez
kicsit elgondolkodtam
lám itt beszél a pm szivvel.lélekkel, ezek az ő emberei itt körülötte, szép számban, ezek biztos rájuk szavaznak, adott neki virápalántát is, sorban
de előbb még a forgatós néptáncosai is szerepeltek, gyerekpárosok...
az esemény vége felé megközelitettem a kút-szobrot megcsodáltam égkék szinét, szinte egybefolyt az éggel
leültem a kútperemre, az oroszlánfejeket fotózni (miből állitólag ivóviz csordogál, a megfelelő gyerek háttérrel
mikor hallom a hátam mögött:
Tanárnö
még egyszer: tanárnő!
ki lehet ez a türelmetlen tanitványom?
hátra fordulok, és látom a pm asszonyt bal kezében egy cserép sárga gerbera palántával
jobb kezében meg egy dús, nagyszermű, étvágygerjesztő piros szőlőfürttel
mit felém nyújt, megkinálva
-köszönöm, nem kérem, - mondom
ő nem akar hinni a fülének, megismétli megrökönyödve
-nem fogadja el?
- - modnom (s bevallom, még jól is esett...)
de aztán, hogy mondta, legalább a virágot fogadjam el, nem volt szívem visszautasitani, elvettem...
már szakadoztak erősen szálaink D-vel, de volt egy félhivatalos megbeszélnivalóm még vele. békésen beszélgettünk, egymás mellett ülve, a műteremszobájában, igazán harmóniában
mikor csöngettek, és az általa kinyitott ajtó résében viháncoló hangos lányarcok tűntek fel, és engem bámultak, aki a helyemen ültem tovább
visszajött, csóválva a fejét, a könyvespolchoz egy Villon kötetért... azért jöttek a lányok, nem értette (én sem, csak utólag)
hozott is nekik valami ütött. kopott ócska kis villon füzetkét
nem azt amit én vettem neki !
ugyanis én korábban adtam neki ajándékba egy szépen, illusztrált kiadást, akkoriban jelent meg
(1974.ben Európa kiadó 50 éve )
s ezt a Weöres idézetet irtam bele, ambivalens helyzetünkre jellemző, szomorú mottóul , találóan:
"Ne kivánd senki szeretetét.
Ne utasítsd el senki szeretetét."
(az első mondat inkább rám, a másik már inkább rá vonatkozott - jó leckének bizonyult (A teljesség felé---)
még , jó hogy nem ezt adta oda....a lány barátnőinek, akiket felbújthatott
tudta hogy ott leszek, hiába akart elterelni még korábban, D konyhájában serénykedve, arra késztetve, hogy a főiskolán keressem, ne itthon...
de már mindegy ...már úgyis hozzákerült, mint ömaga
***
(ejnye - újabb lépcsőházi gondolatként - megkérdezhettem volna most az emlékkiálitáson, - mikor beszélgettem régi tanitványommal, ki D földije, és odajótt a búféhez irányitani (őket?).hogy megvan-e még az a Villon kötet, amit tőlem kapott D ....DE én inkább kipenderültem a körből, mibe belépett...
s másnap visszamentem a ktárba, mikor egyedül én lehettem a képekkel...a az emlékekkel)
Julika, nagyon jó tanár voltál! Minden fontosra felhívtad a figyelmünket, amitől érdemes élni. Maximalista. Hagytad a személyiségünket kibontakozni. Élvezetes volt az óráid minden perce. Egy életre való elég muníciót adtál. Hála és köszönet érte.
Erdős Virág: „A háború beszivárgott a költői létezésünkbe”
Közvetlenül Láng Zsolt könyvbemutatója után Erdős Virág és a Magvető főszerkesztője, Turi Tímea vették át a helyet a Nagyszínpadon, hogy bemutassák a költő legújabb, Eltérő tartalom című kötetét. A beszélgetés elején Turi a helyhez kötötte a könyvet, elárulta, hogy van benne egy vers, amely a gyakran 24. kerületnek is hívott Margitszigettel foglalkozik. Kiderült az is, hogy a kötet két nagy ciklusból áll, az egyikben a 2022-es, míg a másikban a 2023-as év történéseire reflektáló versek találhatóak. Erdős önironikusan kitért arra is, hogy ezzel a kötettel épp azt valósította meg, amit annyira nem szeret az emberekben, méghozzá hogy
„folyamatosan kommentálnak mindent”.
Beszélgetőtársa szerint azonban ezek nem kommentárok és nem kommentek, ráadásul a költő igyekszik a versekben kiépíteni a távolságot önmaga és a kommentált dolog között, és talán ez a legfontosabb, amikor véleményt formálunk, hangzott el.
Beszélgettek még arról, hogy a versekben nem kevés az önkritika, és mintha egyfajta reakció is lenne az új versgyűjtemény a korábbi Ezt is el című kötet beszédmódjára. Erdős Virág maga olvasott fel verseiből, melyek a nyár eleji napsütésben, a sziget vidám alapzaja mellett is szíven ütötték az embert. A kiválasztott versekben a háborús metaforák uralkodtak, ami nem véletlen, hiszen, ahogy a szerző mondja „a háború beszivárgott a költői létezésünkbe is”. Kiderült még, hogy a harsány, zöld-lila borítón nem virágokat, hanem valójában egy szemeteslapátot látunk összesöpört muskátliszirmokkal.
megvolt illetve még van ez is... a molinók kiállitása
(sokat izgultam ezen is, eljutottam a majdnem-visszamondásig, de végül is minden aránylag jól alakult, köszönet a létrehozóknak
bár előtte állva , meg a fotózkodás előtt, eszembe jutott hogy hát ez marad belőlem? (dióhéj)
hét túlélőről szólnak a molinók, egy gyerekkori meg egy felnőtt képpel, pár mondat who is who alapon, és a lényeg a végül is közös történetünk, ebből kiragadva tán a legdrámaibb részlet, s végül a hazajövetel, a szabadulás a maga sokféleségében...ez diktálta az én molinomot is nyilván...a KÖZÖS sorsunk...
a gettó eredeti helyén, a kapujában állitották fel,,, és kibirta az időjárás packázását, , csak a végén zengett az ég, és akart felborulni, de őriztük-fogtuk..jól
Schindler listája hangjaira kezdtük a megnyitót,
majd U Zs mondott pár szót,
és aztán S Hajni nyitotta meg a kiállitást, főleg felolvasva nagyapja korabeli naplójál megrázó részleteket, könnyekig hatódva, elakadó hangon ( ő volt az X. molino)
aztán összecsukták s elszállitották a Hagymaházba a molinokat, ott lehet majd megtekinteni junius 16-ig
mi meg az esőben az Otp árkádja alatt csodálkoztunk azon, hogy a fővédnök polgármesterünk nem hogy a korábban megigért beszédét nem mondta el, de részt se vett kis ünnepségünkön
én nem voltam annyira fönnakadva ezen. Voltak már fura esetek polgármestereinkkel.... (B. B. -vel pl 80 éve)
na de lehet, hogy nem ért rá, mindenesetre szólhatott volna
amúgy is nagyon gyér az érdeklődés!. Szerintem nem is kéne erőltetni!!!
