2022. február 3., csütörtök

JÖN NAPRA NAP 2008 FEBR 3

 

"...jön napra nap..."

tekerem a biciklit az étterem felé, lányom már elindult gyalog, utána sietek, és belekattan a fejembe Apollinaire azaz Vas István mondata

igen, Sous le pont Mirabeu coule la Seine  azaz A Mirabeu-híd  alatt fut a Szajna...  s bár nem szerelmeim emléke zavar ma... érdekes módon mégis  valahogy ebéd közben ez a téma is előjön....  ( tényleg: "szerelmeim emléke miért zavar ma?"talán ott bujkál a felidézett Mirabeu hid alatt futó Szajna képében, mint ahogy a Maros  a makói híd alatt...)

de itt most nem erről akarok beszélni, hanem erről az  idő múlását ily egyszerűen - e figura etimologicával- érzékeltető kifejezésről: napra nap. (Akár a blogom -lopott- címe is lehetne...)

itthon kikeresem az eredeti szöveget, s próbálok belehatolni a vers eredeti rejtekébe, de nyoma sincs , azaz legfeljebb távoli nyoma van e kifejezésnek az eredetiben:

"Passént les jours ét passént les semaines"

gyönyörű a verszene (a magyar forditásban meg ennek nincs nyoma), de a -bár gondolatpárhuzamos ismétléstől is oly ritmusos - sor jelentése : múlnak a napok, és mulnak a hetek..."mégis csalódottságot okoz, a jön napra nap, (új év válik tavalyra) jelentéséhez képest. Pedig vitathatatlan, hogy Apollinaire-é az "igazi". Lefordították vagy 10-en a Mirabeau hidat, s egyik se lett tökéletes - s technikai okokból nem lehetett az - olvasom egyetértően a "szakértő" Lator László egyik nyilatkozatából. Amúgy is Kosztolányi Dezső óta tudjuk, hogy műfordítani annyi , mint gúzsba kötve táncolni. És most mégis? A szükségképpen rossz fordítást kiindulópontnak híve kérem számom az eredeti alkotón?! Mert hogy én a nemeredetit ismertem meg először... mert hogy az anyanyelv az anyanyelv.... azt ismerhetjük igazán... s azt is Kosztolányi mondta, hogy csak az anyanyelvén lehet igazán az, aki

Zúdulnak fejembe idézetek... régi elnemfelejhető verssorok - de mindig magyarul...

Pedig milyen gyönyörű zenéje van a franciának! Csakhogy nem az én anyanyelvem...

Mint ahogy a Szajna helyett is... a Maros jutott... s már az is marad az én folyóm

mint ahogy Páris Adynak az ő Bakonya - nekem meg a Szajna az én Maros(om) lenne...


aliz2. :: 2008. febr. 3. 18:30 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmelkedesidoirodalomkolteszetmultvers


amik nem is voltak olyan nagyon "rémhírek" a valóság abszurd borzalmaihoz képest... azt hitte,

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése