ÚJÉVI RUTINOK 2010 jan 2

 

vannak rutinszerű hagyományok, amik már-már ránk kövesednek, de nem tudunk szabadulni tőlük, nem is akarunk, csak új évkor még szembetűnőbb megújulni tudásu(n)k hiánya!

tényleg, mintha mindig ugyanabba a folyóba lépnénk (vagy inkább kátyuba? abba lehet is, mert az áll - szemben a "folyó" folyóval) (és mi is állunk, úgy tűnik, egy helyben!, és sáros lábbal is)...

.......

az viszont fura volt (és ha úgy tetszik újítás is, de már előbb elkezdődött), hogy nem a Himnusz utáni áhitatos csöndben szól a köztársasági elnök hozzánk. (vagy tán épp azért nem akkor, mert  nem is hiszi, hogy olyankor áhitatos csöndben és (rá)figyelőn áll az ország?(mert hogy mindenki dorbézolna, és senki se lenne józan? )  De szerintem azokban a percekben, igenis, a többség vár valami útmutató, ünnepi "szózatot"  (noigen, a Himnusz után vagy helyett kellene? a Vörösmarty Szózatát inkább...?) ( Annyira szomorú,  lefegyverző, bús és főleg felelősségelháritó a mi gyönyörű - Erkel dallamától még szivhasogatóbb és lehangolóbb - Himnuszunk, -"a magyar nép zivataros századaiból"-arról nem is beszélve, hogy évek (-tizedek?) óta ugyanazt a rideg koreográfiájú feldolgozást látjuk a képernyőn; nagy , üres térségekkel, Kocsis Zoltán szélesded mozdulatú, eruptiv és egocentrikus  vezénylésével,- a rádió  gyerekkórus régi matrózegyenruhájába öltöztetett  gyerekekkel, akik azóta persze már jócskán felnőhettek... "Balsors akit régen tép"..."Hozz reá víg esztendőt"... igen, de azért kellene már nekünk is tenni valamit, mellesleg, Isten mellett, az - eddig csak sültgalambként várt?- "vig esztendőért"! Nem? Önsajnálattal s passzív rezignációval, semmire se lehet jutni. Legfeljebb a mások okolásáig (az örökös bűnbakkeresésig és újratalálásig -ugyancsak a régi, bevett rutin szerint) saját "balsorsunkért"(?) - Köztársasági elnökünk valamikor délelőtt, már világosban megszólalt. És -érdekes módon- a Himnusz kezdőszavaival zárta "szózatát": "Isten áldd meg a magyart!" - mégis valahogy tetszett ez! (nagyon helyén volt, és nem is annyira "költőien" -azaz földtől elrugaszkodóan- hatott) (az áldd - szót nyomta meg). Az (isteni) áldás (is) kell! És amúgy is a beszédében nem mismásolta el az emberi felelősség fontosságát se. Sőt. (szólt a "tisztesség"ről, az iskolával kapcsolatban is, hogy arra neveljen az iskola - de hát mi másra is nevelne?! - (csak jó lenne, ha az "életiskola" is ezt tudná felmutatni!), meg a nemzeti egység és megbékélés fontosságáról) Ha felelősen  (és) cselekszük, akkor rá is szolgálhatunk az isteni áldásra... "Segits magadon, az Isten is megsegít" -hallhattam este a városi szokásos hangverseny műsorközlőjétől is a régi mondást. (először 60 éve, elsős tanítónénimtől - talán ez az - egyszer mellékesen elejtett - tanítása maradt meg legerősebben bennem, pedig írni-olvasni-számolni is tőle tanultam.) De Idézgetnék  én tovább is: "nem játék a világ, látni, teremteni kell!" vagy éppen: "Hass alkoss, gyarapíts.." (s a haza fényre derül) (s ráadásul ez is Kölcsey), meg azt is, hogy "minden ország támasza, talpköve / A tiszta  erkölcs... " (ez meg Berzsenyi), Mikor tanuljuk már meg - és főleg mikor "alkalmazzuk a gyakorlatban - a  leckét? Soha?! Irodalom. Iroda-lom! Kiment a divatból.., az igazi, nagy érzésekkel, eszmeiséggel, erkölcsiséggel, jobbítani akarással, közösségi, önzetlen, áldozatkész gondolatokkal és őszinte, lelkes  tenniakarással együtt ... Kár. /Ó reformkor! mennyire kellenének azok az eszmék a mára transzponálva.. ész, erő, s oly szent akarat - vagy mindig is "hiába sorvadoztak egy átoksúly alatt" (?)/ ...

A bécsi filharmonikusok újévi koncertje mindig várt és nagy eseménye volt az év első napjának. (csak egy évvel fiatalabb nálam! 65 éves:) Azt hiszem eleinte még csak rádión hallgattam (a remek-rádiós orgonista - Sebestyén János -  láttató és hozzáértő közvetítésében) majd amikor a tévében láttam  a mosolygós, könnyed,  lengyel  Willy Boskovskyt ,  hegedűvel a kezében, az majdnem olyan illuziókeltő volt, mintha maga J. Strauss állna és játszana a zenekar előtt..., én meg akár a helyszínen, Bécsben (ahol láttam is nem egyszer a park előtt a  hegedűs - Strauss szobrot... )Most, évek hosszú sora után, mintha ugyanazokat a darabokat (keringőket) hallanám, unosuntalan, (bár ma Offenbach is volt a repertoárban), a 85 éves francia karnagy(Georges Pretre) igazán aranyos és korát meghazudtolóan energikus és fürge és derűs; szépek, frissek a (San Remo-ból való) virágok, a belettok, már amennyit látok belőlük, mert inkább csak héttérteleviziózom, de amikor felnézek a képernyőre épp Nagy Robertet láthatom meg,  premier planban, elegánsan csellózni. (makói, és itt, a zeneiskolában kezdett zenélni, jópár éve adott is hangversenyt az egykori zeneiskolájában, ahova lányom is járt épp akkoriban. Most ő is felfedezte a képernyőn, de ő Novi Sadon a Makóról(már 20 éve) Bécsbe került "filharmonikus- földinket" - )hiába, makóiak mindenhol vannak!:) De kik maradunk itthon, Makón?

az esti koncerten azért láthatok egy csomó makói (kicsit fáradtnak tűnő de hálás) arcot is - a városi sportcsarnokban. 6-kor kezdődik a szokásos koncert, tódul az egész város a majdnem-ingyen (csak jelképes árú 390Ft!) hagyományos koncertre. A város magánzeneiskolájának  szimfonikus fúvószenekara játszik, (kis szegedi besegitéssel) hagyományosan, és remekül! fővárosi operettszínészek pedig musikaldalokat adnak elő félplayback-kel, (de nem szeretem!) ;a polgármester a szokásosnál rövidebben beszél, (vagy csak nem a beleszúnyokálásom miatt tűnt annak?!) de szokatlanul bizalmas közlései is vannak (nem is értem, miért is árulja el egyszerre ekkora tömegnek, hogy milyen utcában és hány szám alatt lakik, - mintha mindannyiunkat meghivna oda? mikor a szembeszomszédjával való egyetértését ecsetelgeti a városi fürdő nagyszabású újjáépitésének előnyeivel kapcsolatban; és a múltjába is beenged, amikor azt eleveníti fel, hogy hány hold földjük volt - tanyájukon (ahol felnövekedett)- s apja milyen körültekintően tervezte meg , hogy mit mikor mivel veti be (dinnye mindig volt rajta!), és hogy s mi legyen  lovaikkal , teheneikkel.) A színészek - beleértve a rendszeresen -és szavai alapján szívesen- visszajáró műsorközlő Bencze Ilonát is - hizelegnek nekünk, hogy milyen jó közönség vagyunk, milyen jó ide jönni , és mi megintcsak elhisszük ezt (nyilatkozta  ezt már rólunk az ifjú és finnyás zongoraművész Kocsis Zoltán is, anno); elhisszük és hálásan tapsolunk nekik - (magunknak); a musical szinészek: Vágó Zsuzsi és Mészáros Árpád Zsolt példamutatóan  - és példájuk követésére felszólítva bennünket-, ölelik át egymást, és harsogón énekelnek szerelemről, szeretetről, barátságról. Én a sor szélére ültem ki, 3 szék is üresen maradt ott -így nincs is mellettem senki, (balról csak a kabátok, jobbról üres térség) -akinek a vállát ártfoghatnám, pedig bizony megtenném!, de ahogy körbenézek a hatalmas teremben, azt tapasztalom, meglepetten, hogy akik szorosan egymás mellett ülnek, azok se igen ölelik át egymást! vajon miért nem?! pedig közösen kéne énekelnünk is, a felszólításra: "azért vannak a jó barátok...", De hát hol is vannak?!! - "hogy a rég elvesztett álmot visszahozzák néked majd egy szép napon"...(régi barátnőm -aki mindig azt mondta, hogy "írnom kéne" ezt írta újév reggelére a skypeomra:"...kívánom, hogy az elkövetkező évben bontakoztasd ki a szépírói tehetségedet, és írjál" igazi" könyvet,") - de hol vannak már a régi álmok is?  "Azért vannak a jóbarátok, hogy az eltűnt boldogságot visszaidézzék egy fázós alkonyon..."? "az eltűnt boldogság"...mi az, hogy "boldogság"? hiszen csak akkor tartjuk annak, amikor már eltűnt vagy még nincs itt- mert kékmadárként mindig még vagy már  messze van, az elérhetetlen végtelenben (hiszen attól kék!) Az ITT-et és a MOST-ot kellene megragadni, becsülni, boldoggá tenni! - itt, most,  finálé közben színes szerpentinek, konfettik záporoznak ránk mindenfelől. A kisfiú, aki eddig aludt a hátam mögött, és nyűgösködött, most fürge mozdulatokkal, térden csúszkálva szedi össze a földre hulló színes papirokat - nem kell majd söprögetni. Én meg a zsebembe, táskámba tuszkolgatom a rámhulló tarkaságokat, "emlékbe",(ahogy a bécsi közönség hazaviheti koncert után a san remoi virágokat),  s hogy esetleg megmutathassam lányomnak - majd otthon a számítógép előtt  - majd a webkamerán (ha be lesz kapcsolva) - ezt a kis "hazai"t...  "idelopva" egy kicsit őt is. A tűzijáték lassan készülődik odaki, és nem is nagyon sikerül. El is kell távolodnom alóla messzebbre, hátrálok hazafelé, a füst fullaszt, mert nyirkos a levegő, köd is van, nem igazán tudnak kinyílni a homályos, csillagtalan  égen a tűzvirágok.  Remélem, azért  sikeresebb lesz az év, mint ez a sikertelen tűzijátékkísérlet!...

-----

és - unalom ide, unalom oda - inkább legyen az, unalmas! - rutinokkal együtt akár - az egész következő év, mint váratlan meglepetésektől izgalmas!!!

nekem meg éppenhogy majd ki kell alakítanom, (újra) bizonyos napi rutinokat (több RENDszerességet, az életemben, hétköznapjaimban), "rendet", de igazit...:)ahogy Illyés mondta,(a "harmónia" után) másra ugyan, - Bartókról szólva, s nagyobb léptékben) , meg ahogy József Attila gondolta,  a "szabadság" szép gyermekeként, (mert hogy a korlátozó rendet nem bírom, nem birtam sose!) - de már azt is tudva, -amit a népi bölcsesség régen- hogy valóban "rend a LELKE mindennek" - tehát lélekből akarok rendet (is.)

(De ez már az én egyéni  feladatom - viszont, hogy ide is leirtam, talán nagyobb súlyt kap, számomra is. - merthogy a leírt szó méginkább kötelez - mint a csak -már annyiszor s hiába-elgondolt.)

 

aliz2. :: 2010. jan. 2. 1:18 :: 8 komment 
Kategóriák: ünnep, vélemény :: Címkék: irodalom, kapcsolatok, koncert, költészet, MAKÓ, unnep