ELŐESTEM 2008 jan 10

 

holnap dél körül szület(t)em meg,

nem akarom itt magam túlünnepelni, bár egyik unokanővérem már emlékeztetett rá(m), Kanadából, meg a lyányom itt mellettem az előbb tett célzást rá, hogy ne énekeljünk éjfélután? Gondolom a happy birth day-re gondolt , egyből el is kezdtem : happy birthday to me(?) - dehát ez az önünneplés még nyelvtanilag sem veszi jól ki magát...

igaz, hogy születésnapkor tulajdonképpen az anyát is kéne ünnepelni, aki világra hoz ; az én anyukám kívül-belül megszenvedve, üldöztetésben, háborúban...

jó az, amikor ez még egyszerre lehetséges: és a gyerek kifejezheti háláját anyjának az életért, és az anya örülhet élete gyümölcsének - mert talán igy igazán igazi : kettős ünnep; hát még ha 3 generáció van együtt: anya, nagyanya, unoka - láncolatosan. Mert az életnek ez a lényege: a továbbadás

van is egy nagyon kedves fotóm, 1987-ből : én középen s egyik oldalamon az anyukám, másikon a 3 éves kislányom..., akit imádott a nagyanyja... örültem, hogy megérhette az unokáját...

azért születünk, hogy továbbadjuk az életet

mióta van gyerekem, 41 éves korom óta, már nem is zavarnak az évről-évre növekvő évszámok, pedig a születésnapi tortán...  már 65 gyertya lehetne...

ezen a képen viszont még 1 sem vagyok!: 

a kép hátlapjára ez van írva - anyukám írásával: Julika 8 hónapos és a dátum : 1943 szeptember. A kép azért is ilyen ütött-kopott, mert elég viszontagságos útja volt (neki is), úgy került vissza hozzánk, évek múlva, anyukám egy régi barátnőjétől és munkatársától, a miénk elveszett.(nemcsak ez.) Ugyanilyen  fénykép volt apukámnál, a bori munkaszolgálatban, ezt nézegette, meglehetősen gyakran, mondták túlélő visszatérő társai. Ő nem térhetett vissza. Az ő igazolványképét meg anyukám vitte el (velünk) a deportálásba, a melltartójába rejtve, meg is tört, apukám csak erről a képről ismerhettem szinte, sokat nézegettem is, rakosgattam, dugdosgattam később ( a filozófiai jegyzeteit tartalmazó noteszával együtt) a kép el is veszett, úgy eldugtam féltésemben...Apám most lenne 100 éves, ha lehetne, de 37 sem lehetett...Most rá is emlékezem...Anyukám mesélte, hogy mikor megszülettem, hogy gyönyörködött bennem, a kezemben...hogy milyen parányi és milyen tökéletes...Az élet a legnagyobb csoda. Sajnos, amikor születtem, erről éppenhogy sokan megfeledkeztek. ("Jaj , apuka, jaj, apukám!/Meggyilkolt szavaktól vérzik a szám./ Nem volt nekem ÉDESAPÁM./Mit vétettem, s ő mit vétett?!/Épp azt sírtam ki, hogy ÉLET,/ s köröttem dúlt a HALÁL./Mért nem mondott senki  ÁLLJ-t?!/ Éppenhogy csak élni kezdtem,/ halni vitték kiből lettem,/ Most nem tudom, ki vagyok,/mert nem tudom, ő ki volt,/s azt se, vagyok-e igazán,/félig én is veleégtem/'zerkilencszánegyvennégyben,/nem sokkal születésem után."/...irtam '77-ben)

                                                                                                          

aliz2. :: 2008. jan. 10. 23:48 :: 8 komment :: Címkék: anya, elet, elmelkedes, foto, lanyom, unnep