23-án este emailt kaptam a Dr Kecskeméti Ármin Egyesület elnökétől, nem tudja, tudom-e, de ő csak megírja, hogy Strausz Árpád elhúnyt november 20-án, és holnap lesz a temetése, nem Jángoron a zsidó temetőben, a várostól 6 km-re levőben , a nagy sár miatt, hanem a régebbiben, a használaton kivüliben, a Kossuth u. és a Sirkert u sarkán levő ó-temetőben.
A napokban kaptam egy levelet Jerusalemből, egy Makóról elszármazó "földinktől", aki valahonnan, egy irásomból felfedezte, örömmel, hogy makói vagyok én is és zsidó is, holott neki azt mondták, hogy Makón már nincs egy zsidó se... Hát majdnem igaz. És most már még inkább. Mert egy-gyel kevesebb.
S. Á. fokozatosan megöregedett, egyre lassabban, csoszogósabban járt, de rendületlenül, két nylonszatyorral is folytatta élelmiszer bevásárlásait, nagy gonddal és odafigyeléssel. Ha találkoztunk a boltokban, mint legutóbb is, a Skálában, épp affelől érdeklődött, hogy tudom-e hol lehet mézet kapni, és mikor a mellettünk levő polcra mutattam, mondta, nem erre gondol, hanem méztermelőre...
régebben mindig a Pennyben láttam, legutóbb lehet, hogy azért a Skálában, mert az közelebb esett a lakásához, és valószinű fájt a lába, erősen viszeres volt...
Mindig barátságos, nyilt, jóindulatú volt, olyan kedvesen, mosolygósan és közvetlenül tudta mondani, hogy Julika, pedig magázott. Jó pár évvel idősebb volt nálam. Emlékszem én még nagyon kislány, ő már meglett ember. Az anyukájával élt , amig élt az anyukája. (Anyukámtól tudom, hogy volt egy nagyon rövid ideig , tán csak 1 napig tartó házassága, de ezt általában nem is tudták róla.) Agglegénymódjára élt. Bejárt Szegedre dolgozni, valami boltban lehetett eladó. Jó kereskedő. Azt hiszem, vezető beosztásban. Mig nyugdijba nem ment. A templomban mindig szorgalmasan imádkozott, héberül. (mig volt templomunk.) Aztán őt is Szegeden láttam a nagyzsinagógában, nagy ünnepekkor. Később már egyre ritkábban, majd egyáltalán nem. Mintha meg is feledkezett volna már az ünnepekről, de az utazás is biztos nehezére is esett volna... Valamikor ő volt - a már nagyon megfogyatkozott makói hitközségnek az elnöke - ha valami papirt kellett volna beszerezni, igazolást, hozzá fordultunk. Anyukám halálakor is, a temetése miatt...
Azt hiszem, a könyvtár környékén láttam utoljára, téblábolni, az is a lakása közelében van. És én siettem valahova, a biciklimen, meg kedvetlen is voltam. Átsuhant rajtam, hogy meg kellene állni, beszélni vele, mondani valamit - az is átsuhant rajtam, -cassandrai módon- ki tudja lesz-e még következő alkalom... Hát nem lett. Miért is nem kérdeztem meg tőle, hogy hogy van!?!
de mindez mintha most történt (illetve nem történt) volna, s hogyhogy "november 20-án elhúnyt"?!. Biztos elirás! Még a napokban kérdezte a boltban a méhtermelőt - mondtam is neki. Vajon megtalálta-e? Mindig olyan sokat adott arra, hogy egészségre hasznos dolgokat egyen: méz, hagyma... Hiába.
"elhúnyt". És valóban már november 20-án meghalt, de mivel nem volt hozzátartozója, megfeledkeztek róla. (Megfeledkeztünk?!) Az önkormányzatot is csak januárban értesítette a kórház. Átjött a rabbi Szegedről elbúcsúztatni a temetésen, ami "békésen elmúlt." - kaptam róla a hirt. De egyedül jött a rabbi. Minjen nem volt. (s akkor kádis se?!) Én se mentem ki (a megfázásom, migrénnel tetézve nem engedett. de a női jelenlét úgyse számit! ) Most meg a lelkiismeretfurdalás bánt. Nem szabadna igy elmenni. Nem szabadna hagyni, hogy valaki igy menjen el. Nem szabadna igy egyedül élni. És halni.
"Ám Isten megváltja lelkem a sír markából, mert magához vesz engem..." (49.zsoltár)
"Él molé ráhámim... Kegyelmes Isten, magasságban lakozó, adj teljes nyugalmat lelkének... hadd nyugodjék szárnyaid menedékének békéjében, és mondjuk: ámen!"
aliz2. :: 2011. jan. 25. 0:23 :: 5 komment :: Címkék: kapcsolatok, MAKÓ, nekrolog, zsido
Hanna (Válasz erre):
VálaszTörlés2011. 01. 25. 6:51
Emleke legyen aldott! Z"L
Schoner Alfred " Egszinkek"c. konyveben, szinten errol ir. - 'az utolso Tarpai zsido'
2. Hanna (Válasz erre):
2011. 01. 25. 7:06
azert egy kicsit durva, bo egy honap eltelt. 3 nap alatt el kell temetni egy halottat.(zsido szokas szerint).
ennyire figyelmetlen volna a Hitkozseg arra a keves zsido emberre is?!
3. Hanna (Válasz erre):
2011. 01. 25. 7:08
bocsanat. nem egy honap, hanem bo ket honap.
4. aliz2. (Válasz erre):
2011. 01. 25. 8:48
@Hanna:
borzasztó! nem is tudtunk róla, hogy beteg,ill. hogy kórházban van!
(legalább is én nem)
nem tudok "napirendre térni"...
(és nem csak a vallási törvényeink miatt...)
5. aliz2. (Válasz erre):
2011. 01. 25. 9:00
@Hanna:
köszönöm, hogy a Schöner könyvre felhivtad a figyelmet
most ennyit találtam róla, és benne a szomorú történetről:
"A könyvben számos kiváló rabbiról, kántorról esik szó, mi mégis egy egyszerű ember sorsáról beszélünk, akinek valószínű neve Holcz bácsi lehetett. Tarpán, Esze Tamás falujában élt, ahol a főrabbi édesanyja született. Tarpán a XIX. század elején települtek le a zsidók, Károlyi gróf családjának védnöksége alatt. A hívek legnagyobb része szombattartó volt. A vallásos (ortodox) zsidóság többsége vidéken élt. A második világháború előtt több mint ötszáz közösség őrizte a hagyományt. Ma talán 20 hitközség található kisebb-nagyobb városokban, Budapesten kívül. Falun sehol semmi. Pedig a falusi templom udvara vallási intézményekkel rendelkezett. Rituális fürdő, vallási (sok helyütt világi iskolák is), rabbilakás, sakterház, mészárszék, koszorúként vette körül a templomot. Ha valaki a zsidó és magyar kultúra veszteségét felmérni akarja, csak váltson vonatjegyet és utazzon falura, a virágzó közösségek nyomát sem leli. Egy-egy temető, roskatag templomépület, jobb esetben kultúrház, rosszabb esetben csűr, raktár, egy-egy emléktábla jelzi, hogy ott zsidók éltek. Tarpán 1944-ben 252 lelket számláltak. Április 16-án összegyűjtötték a falu minden zsidó lakóját, előbb a beregszászi gettóba, majd Auschwitzba deportálták őket, ahonnan 19-en tértek haza, köztük az édesanyja is, súlyos betegen. Szüleit, férjét, testvérét elnyelte a haláltábor. A községben később egyetlenegy zsidó maradt, Holcz bácsi. Talán azért ragadt ott, mert remélte, hogy öt gyermeke, felesége, családjának valamelyik tagja csak hazatéved egyszer valamilyen csoda folytán. Paraszt zsidó volt. Földjét „önként” beadta a termelőszövetkezetbe, aztán ápolta a temetőt, gondozta a romos templomot, ahová mindennap eljárt, imaszíját ott öltötte magára. Egy „szép” nyári napon levelet kapott Pestről, hogy a Hitközség eladja a templomot. Kényszerből tették vagy gazdasági megfontolásból? Nem tudni, de szándékukat mindenáron keresztülvitték. Kérte Holcz bácsi, hogy amíg él, ne vegyék el az épületet, bár a tiszteletes úr közölte, hogy szívesen látják őt, akár imaszíjastul, saját templomukban, de ő csak ragaszkodott az övéhez, hiszen lelki szemei előtt ott voltak barátai, imádkozótársai, hallotta a kántor és a sófár harsona zenéjét. Az élete kötődött a zsinagógához. Elfogyott az udvarias szó, közölték vele a bezárás végső dátumát. A pesti bizottságot drámai látvány fogadta a templomban. Az utolsó tarpai zsidó önkezével vetett véget életének."
www.reformatus.hu/confessio/cikk.php