"ahhoz, hogy valóban emlékezzünk u.n. "előző életeinkre" (is), ahhoz isteni (vagy kozmikus?) tudattal kellene rendelkeznünk. "Isten" valóban mindent számon tart, mindenre emlékezik (pontosabban nem is kell "emlékeznie", mert eleve nem felejt!- )(gondolhatunk itt akár az "akasamezőre" is--- ugyanarról beszélünk, csak más-más elnevezéssel "dadogunk" - mert ezekre nincs is igazán szavunk, mert túl van azokon, és épp a mi szűkebb tudati megközelitésünkön, horizontunkon...
Számunkra, akik nem tudunk lejutni (pontosabban fel-) eddig a tudatig (bár ez lehetne a cél -fölfelé ) tulajdonképpen csak 1 életünk van - a tudatunk számára is. (bármennyire is megnyugtató és vigasztaló lenne az ellenkezője.) Hiszen sokszor még ezt az egyet is "elfelejtjük", saját életünk korábbi ideit. (Azám mit is csináltam hatvan éve? egy hónapja? tegnap? 3 órája?)
de az "evolució" abban lelheti meg a magyarázatát, hogy valahol mélyen nem felejt az emberiség (anblok, s nem az egyének), és lerakódik és felhasználódik tapasztalatként mindaz, amin már átment (az egyes, egyéni életekben)! (Ha) némileg zárt a rendszer (bár ez sem biztos!) , az újabb leszületésekkel mindig csak bölcsebbek (tehetségesebbek, tapasztaltabbak) lehetünk. A mai kisgyerekek okosabbak a tegnapiaknál, mindig is. Persze aztán a társadalmi rossz tapasztalatok megteszik a magukét - akár negatív irányba is. Ezért vannak nagy visszaesések (hanyatlások) és rossz ismétlődések is. (pl. azt hiszem, most is!)
de a főirány mégis csak az evolució ...
így kellene lennie,
bár Madách eszkimó szine nagyon elgondolkodtat... ellenkező irányba
meg az elsüllyedt Atlantisz is...
aliz2. :: 2011. jan. 19. 17:36 :: 4 komment :: Címkék: elmelkedes
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése