Pesten jártam ma, azaz Pest-Budán; ez lényeges, mert Pestről Budára egy-egy hídon átkelve sose felejtem el, hogy kinézzek a két városrész közti folyóra, a Dunára (amitől igazán szép és jellegzetes ez a város, vagy ahogy mondják a "fekvése"). Most is így történt, és nagyon meglepődtem, mert ugyanaz a látvány fogadott a szürke, jeges Duna képében, mint 1965 januárjában azaz 44 éve, 22 évesen - amikor s amiről egy szürke és jeges Dunaparti séta megrázó búcsúja után ezt az "emlék"verset írtam:
A folyó szürke álmokat szőtt, s a partra dobta /A tél rikácsolt, zúgott a szél / S te azt mondtad A mindened lehetnék… /Az érzések zűrzavarában nem voltam az, ami vagyok / Akartalak, s közben gondoltam erre is, arra is / Álmodtam szürkén és ostobán kék nyarat és tengert / Boldogságot, miről tudtam, hogy elveszett / Gondolataidban botorkálva nem volt már gondolatom / Vártam, s hogy örök legyen a perc / Irtóztam a változást s a hangot is / A folyó lustán tolta gondjait / A csend robajjal szétrepesztette a várakozás jegét / A szél szürke árnyat söpört s fényt temetett / Valami elveszett… / Szemed a tengert idézte / S kitépte a múló idő gyökerét / Hirtelen meleg dalba kezdett a szél / S az időt magával vitte / A szemem csókoltad: / Ezt az egykor tengert most szürke folyót / Nedves szememet csókoltad / S magadhoz húztál / Karjaidban gyengének de biztosnak tudtam magam / Remegett a lég / Cselló húrja zengett… / Aztán / Az idő ránk csapott / Minden összetört… / S már nem voltál sehol
Jaj, dehogynem! Még mindig! Most is! Hiába ment el azóta, oda is, ahonnan még nem tért meg utazó legalábbis Shakespeare szerint - mert "látom" most is a parton (miközben felidézem a verset) és -ami a legkülönösebb - épp a vonatban, Budapestre jövet, mintha "hallottam" is volna az ő gondolataként (gondolataiban botorkálva?! megint) ezt a csak "odaátról" hitelesíthető figyelmeztetést, hogy: "Az Élet a legfontosabb, még a Halálban is."
(Miért is gondoltam rá, annyi idő után, a vonatban? miért is juttatta a Duna is őt eszembe?
Hát persze, hogy "nincs halál"! Semmi és senki nem múlik el! nem múlhat el! Ami, aki egyszer volt... (csak az, ami sohase volt.)
Minden bármikor előhívható és akkor van. De mikor, miért és hogyan? Titokzatos dolgok ezek.
Mert valamiképp élünk, "még a halálban is". Mert valójában csak az Élet - ami van... )
aliz2. :: 2009. jan. 13. 23:49 :: 6 komment :: Címkék: Budapest, elmelkedes, emlekek, emlekezes, kapcsolatok, utazas, vers
Gonda Julia
VálaszTörlés...és épp az imént olvastam:"A Talmud Szanhedrin című traktátusa azt tanítja, hogy epizód életünk hatalmas öröklétben evez, amely mindannyiunk sajátja. "
Gonda Julia
egybevág ezzel is: ""Az Élet a legfontosabb, még a Halálban is."
Brauswetter Eva
Megkönnyeztem való igaz hogy csak az múlik el ami nem volt soha.Minden emlék elöhivható ,az ÉLET egy csoda.
Gonda Julia
igy van! örülök, hogy te is igy látod....