délután,a biciklim tetején ülve jutott eszembe (hol máshol?): Én Istenem, jó Istenem... így imádkoztam gyerekkoromban, minden este - azt hiszem nyugodtan ideírhatom a jelzőt is, ahogy először meg is fogalmazódott bennem: minden ÁLDOTT este... anyukám tanított rá, arra is hogy tegyem össze a két kis kezem... Én Istenem , jó Istenem becsukódik már a szemem... minden alvás előtt ez dukált... Én Istenem , jó Istenem becsukódik már a szemem De a tied nyitva Atyám, amig alszom vigyáz reám. És ez olyan megnyugtató volt. Van valaki, aki akkor is vigyáz rám, amikor alszom. Tehát nyugodtan elalhatok. Annál is inkább, mert vigyáz az én anyukámra is... meg nem is tudom, hogy volt a mi transzponált szövegünk tovább.... át kellett alakítani, mert nem mondhattam, hogy vigyázz az én szüleimre, meg az én jó testvéreimre... mert apukámra nem vigyáz(hat)ott(?!)... testvéreim igy nem is lehettek... tehát nyilván rájuk se, de azt hiszem, évekig, míg nem lehettünk biztosak abban, hogy nem tér vissza a munkaszolgálatból, igen, beletettem az imámba az én apukámat is, és még akkor is, amikor már semmi remény nem lehetett, de hát mire jó az ima, ha éppen nem erre..., csak aztán egy idő után már csak azt kérhettem, hogy vigyázz az én anyukámra... de azt nagyon. És belevettem az imámba unokatestvéreket, meg nagynéniket, nagybácsikat, nagymamákat... nem is tudom már, hogy pontosan hogy folytatódott az én imám "aktuális", a mi csonkacsaládunkra mért szövege... de azt tudom, hogy hosszú felsorolással kompenzáltam, még jó hogy voltak/vannak rokonaim, ha testvéreim nem is, de unokatestvéreim annál inkább - és bár igaz, hogy ezt a mire a nap újra felkel, csókolhassuk egymást reggel - kitételt szó szerint nem lehetett érteni, csak az anyukámra, -mert nem együtt laktunk a rokonokkal, sőt nem is igen egy városban, sőt nem is igen egy országban, nem is egy földrészen hovatovább... de azért imádkoztam értük is... jó kislány voltam, azt hiszem és hittem is az én jó Istenemben... sokáig... ...aztán elég hosszú idő után újra, ima nélkül is de lehet, hogy ez már nem is ugyanaz az "Isten" volt. És mégis ugyanaz! hiszen az "én Istenem" ... -és erre épp ma délután döbbentem rá a biciklim tetején, hogy: végig az "én jó Istenem" vigyázott rám! mert neki tényleg mindig nyitva volt a szeme, akkor is, amikor az enyém csukva, és akkor is vigyázott rám, amikor én nem vigyáztam... "Én Istenem...." Remélem, én is megtanítottam erre az imára, az én gyerekem, mint engem az én anyukám... Én Istenem , jó Istenem.... vigyázz az én... gyerekemre....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése