TÜNDÉRAPU KISLÁNYA 2009 MÁRC 19

 

egy kisgyerek rajzol mellettem, nézem, kérdezem, ő közben kommentálja; meg hol én mesélek neki, hol ő - "szórakoztatjuk" egymást - valójában én "vigyáznék" rá, és igyekszem "lekötni" , megóvva a veszélyes mozgáshelyzetektől, de inkább az történik, hogy ő szórakoztat engem... 

régről ismerős szituáció: lányom - igaz, már vagy 20 éve - ugyanígy rajzolgatott , nagy odaadással, és fantáziával (egy versében"érzésírás"-nak nevezve a rajzolást), és iskolábajárásig nem múlt el nap (este) mesélés nélkül se!

azt mondja a kislány, hogy lerajzolja sajátmagát; s már rajzolja is a lilás filctollal, a hatalmas rajzlapra, a kislány kicsit szögletes és félrehajtja a fejét, hogy két oldalt a törzséből mi nő ki, nem egyértelmű, de közli a kérdésemre, hogy azok ott szárnyak. Aztán a lap közepén levő asztal tetejére egy "borosüveg" kerül, ezt nem nagyon értem, a kislányhoz nem illik a borosüveg, mondom, de aszondja, hogy mindjárt lerajzolja apát, az asztal fölé, hogy-hogy? kérdem, hát apa szállni fog,  valóban, ott vannak a szárnyai (neki is) , és még a magyarázat is mellé: apu - "tündérapu".

azt is megtudom, hogy (tündér)apu és anyu már  nem szerelmesek, de anyunak már van új szerelme, "férje", apunak még nincs, sajnos, és most pár napig itt van nála, óvodába nem is megy, onnan "lógnak"  (hogy minél többi időt tölthessenek el együtt)

aztán előkerül a megviselt mesekönyv (Illyés Gyula 77 magyar népmeséje - ismerős még a saját gyerekkoromból, vagy 60 év távolából- homályosodó emlékekkel), de ez a mai kislány már minden mesét jól ismer, (Tölgyfatündért,  Árgirus királyfit meg Tündérilonát), úgyhogy miközben olvasok, és hüledezek egy-egy sajnálatos fordulaton, (hogy lehet gyerekeket ijesztgetni?) , mindig megnyugtat, ő, engem, hogy minden jóra fordul,  aki meghal, az is a végén életre kel, a szerelmesek egymásra találnak, és boldogan élnek, amíg...( ezt most hagyjuk is, azaz mindegy, hiszen, láttuk, életre is kelhetnek...)

a mesékben mindig minden jól alakul, a rosszak bűnhődnek, a jók elnyelik jutalmukat

de az életben sokszor az se nyilvánvaló, ki a rossz, ki a jó, meg hogy is győzhetne az "igazság", mikor az is annyiféle, ahány emberé...

de lehet, hogy nem is így van

a mesék tudják jobban, meg a gyerekek! akik olyan jól értik a meséket is..., meg mindent, mert még nem kuszáltak össze semmit...

többször kellene a társaságukban lenni, mesét olvasni nekik, hallgatni a meséiket, mert ők -még-tudják, mi a jó, mi a rossz, s hol az igazság...

aliz2. :: 2009. márc. 19. 23:11 :: 3 komment :: Címkék: elmelkedes, emlekezes, eset, gyerek, kapcs