KINEK A NEVÉBEN...2008 NOV 11

 

2008. november 11

KINEK A NEVÉBEN

Tegnap is mezzo operafesztivál, a 3. alkalom, és most először teltházas! most mi nem első nap megyünk - de a tegnapi premier is teltház előtt zajlott, mint halljuk. már a kezdés előtt is nagyobb a pezsgés, több az ismerős, lányom rögtön összefut két PHD-s csoporttársnőjével, mindketten határontúliak - (Felvidék, Szerbia) . és sokkal kultúréhesebbek a határáronbelüli átlagnál. Minden kultúralkalmat meg is ragadnak, mégha a "kakasülőre" futja is. De a kultúra nem is pénzkérdés. Még napjainkban sem... a közvéleménykutatók is sürögnek-forognak - az első kérdést hallom mellettem megint, már nekem is föltették pár napja, honnan, kitől értesültünk a fesztiválról, hirtelen nem is tudom, de biztos a lányomtól (aki újságíróként van akkreditálva, mert tudósít is... már meg is jelent riportja a Szegedi Egyetem-ben), a most kérdezett házaspár meglepő választ ad: a zsüri elnökétől, Vasziljevtől értesültek az eseményről, ő hívta meg őket - aki egyébként maga is , most közelebbről megnézhető, eddig a kormánypáholyban ült, most lejött a földszintre, olyan otthonos itt is, ott is, de emlékszem moszkvai színházi élményeimben a színházi körülményekben a legmeglepőbb az volt, hogy ott milyen "természetesen" jártak a szinházba az emberek külsőségeiben azaz pontosabban éppenhogy azok hiányával; valóban a színházért, ami mintha mindennapjaik része lett volna; nálunk kicsit nagyobb a "felhajtás", az ünnepélyesség, persze mindkettő kell (a színház végül is ünnepi színhely); a nézőtér bejáratánál összefutunk egy kedves arccal, rágógumit rág, ismerős a közvetlen mosolya, utólag döbbenünk rá, őt láttuk pár napja a színpadon, ugyanezzel az elbűvölő, természetes mosollyal (rágógumi nélkül persze) , mint Adriana Lecouvreurt-t; a nézőtéren ülve már elmegy mellettünk egy ismerős házaspár a mi városunkból, meg lányom általános iskolai matematika tanárnője is; szokatlan változás, hogy a mezzo tévékamerái most le vannak takarva mellettünk, kicsit félretolva, mert mindig az első napot veszik fel.

Legalább így jobban elférünk, mert sokan, zsúfoltan vagyunk. Minek szól ez a fokozott érdeklődés? - végre! Talán a közkedvelt rendezőnek? Alfödi Róbertnek? A New Yorki sikeres bemutató hírének, a legendás alapmű: az Arthur Miller darab népszerűségének? A Pulitzer dijas (jelenlévő) zeneszerzőnek? Mindegy. Várakozással telve vagyunk itt, és a várakozásaink kielégülnek. Alföldi rendezése most teljesen letisztult, és mégis mikroszkopikusan kidolgozott, minden mozdulat, szinkronban a zenével és a dramaturgiai vonulattal, mintha egy tökéletesen megkoreografált táncjáték is lenne az előadás, és az énekesek valóban úgy játszanak, mint akik remek szinészek is, mert azok is. (Érdekes bizonyíték erre az a sajnálatos tény, hogy egyikőjük, a bírát játszó énekes az előadásra elvesztette a hangját, s helyette, civilben más énekel a szinpad sarkában, ő csak tátogva játszik. De mindketten "játszanak" is, igaz a hanggal rendelkező "Cyrano"csak a karjával, felsőtestével, ő meg csak a mozdulataival, arcjátékával - de mindketten - látszik - szenvednek attól, hogy nem lehetnek teljes értékű énekes-szinészei a darabnak, ettől kapunk mi valami felduzzasztottan erős teljesitményt mindkettőtől, külön is, és valami hihetetlen egységet: a végén, a tapsrendnél is teljesen szinkronban mozognak, mint egymás kiegészitő tükörképei.

A darab mondanivalója él. Minden azt szolgálja, nincs itt semmi öncélúság. Tényleg letisztult ez a csupaötlet Alföldi, nem mintha most nem lennének remek "ötletei", de mind a mondanivaló szolgálatában. Amit ő igy árnyal illetve általánosit: "Mindig érdekelt és azóta sem tudok közelebb jutni ahhoz az alapvető emberi tulajdonsághoz, hogy miért veszik ki belőlünk a gyermeki kíváncsiság valami iránt, ami más, mint amit mi képviselünk, vagy gondolunk. Miért nem inkább érdekes és vonzó, miért gerjeszt bennünk dühöt, tehetetlen és gyáva vádaskodást, agressziót. És miért keveredik ez nagyon gyakran Istennel, miért tartjuk magunk elé Istent. Miért járatjuk le Istent. És ha már, Isten ezt miért hagyja... mert hagyja..."  De miért is kell mindenbe belekeverni Őt és rá hivatkozni? És főleg: hogy lehet Istenre hivatkozva mintegy az ő "nevében" vádaskodni, üldözni és ártatlanokat megölni - egyáltalán: ölni. Hogy lehet. "Istennek nincs szüksége rá..." Isten nem várja el..." hangzik el kétszer is (illetve olvasom a magyarforditású feliraton) kétszer is, az ártatlanok megfogalmazásában. Hogy lehet, hogy Istenre hivatkozva ölik meg őket! Isten nem sokat kér vagy "parancsol", de azt hogy "ne ölj"! - igen, s azt főleg, hogy szeresd felebarátodat... Hova esett innen az ember! De azért is Istent felelősségre vonni:. "Miért hagyja" ... rossz kérdésfeltevés. Ő nem tehet semmiről. Hiszen  Őt is meghurcolják, "megölik" ilyenkor... De ilyen előadások mégis hozzájárulhatnak a megvalósitásukkal ahhoz a tisztuláshoz, hogy több legyen a szeretet az emberek körében mint a pusztitó gyűlölet.