ISTENÉLMÉNY 2009 NOV 12

  2009. nov. 12.

pár napja, amikor megvettem és elkezdtem olvasni Müller Péter legújabb (sors)könyvét, ezzel a kissé talányos gondolatsorral zártam a bejegyzésem:

..."még olyan is van, amikor az ő felvetése indít el egy olyan válaszfolyamatot, gondolatsort bennünk, aminek a végeredménye számunkra is meglepő lesz... (tegnap lefekvés előtt olvastam, s a mai ébredési gondolatom annyira meglepett, hogy még egyet aludni akarok rá, mielőtt megírom..., ha megírom..., de az is lehet , hogy még várok vele, vagy 7 évet...) " az ébredési gondolatom leírásával valójában semmit se vártam, gyorsan vázoltam a jegyzetfüzetembe - nehogy elillanjon - csak abban nem voltam biztos, hogy kifejtem jobban, és elmondom másoknak is- egy kicsit merésznek (eretneknek is?) éreztem... de most , hogy épp befejeztem a könyvet, a végére kiderült, hogy ezek a gondolatok, illetve az enyémekhez nagyon hasonló gondolatok megfogalmazódtak a mű végén... jobban, kifejtettebben, mintha én tettem(volna)... de lényegében nagyon hasonlóak.. "nagyban" az történt, amit Müller olvasása közben mindig is tapasztalok, hogy olvasom egy mondatát, és eszembe ötlik róla egy következő gondolat, föl is jegyzem a margóra, és utána máris a továbbolvasáskor, ugyanazt olvasom a következő mondatában! most az történt, hogy több oldal volt az én gondolatsorom és az övé közt:) azért bizonyságként most leirtom a korábbi jegyzeteim, ahhoz hogy szembesíthessünk is, mert azért lehet, hogy nem teljesen ugyanazt gondoltuk, de "nagyjából" és a lényeget tekintve biztos: (na most kereshetek visszafelé a jegyzetfüzetembe, annyi minden mást írtam már bele azóta... megvan , kicsit olvashatatlan, túl gyors iramban írtam, máskor nem várok, nem 7 évet, de 5 napot se!) :

" " "Isten belül, legbelül van, ha befelé fordulok, érezhetem.... és lehet hogy már hogy már hogy már csak ott? hiszen ez volt az igazi "önfeláldozás", hogy a teremtéssel "visszahúzódott", hogy nekünk adhassa mindenét, úgy tűnik, önmagát is, nekünk, belénk, a teremtéssel, a teremtésünkkel... mindenét, úgy tűnik, önmagát is, nekünk, belénk, a teremtéssel, a teremtésünkkel... mi meg aztán jól elfelejtettük magunkba' mert persze, hogy láthatatlanul, hallhatatlanul van ott... bár néha megszólal, ha halljuk - mondjuk így : a lelkiismeretünk szavát... mert persze, hogy láthatatlanul, hallhatatlanul van ott... bár néha megszólal, ha halljuk - mondjuk így : a lelkiismeretünk szavát... jobban kellene figyelni rá, jobban kellene figyelni befelé. Úgy tűnik, ránk lett bízva a teremtés. Micsoda felelősség! És mi rendre jól eltoljuk!..." . Micsoda felelősség! És mi rendre jól eltoljuk!..." (ő egyfajta minőségi... szint , az isteni bennünk, néha érzékeljük, többször nem, mert nem őt, ezt a magasabb minőséget éljük általában - sajnos... pedig ezen a szinten vagyunk, lehetnénk egyek... szinte ugyanazok, mert mindannyiunkban, eredendően, ott az az isteni (szikra)... (csak sokan nem is tudnak róla - ha Istent tagadják, saját isteni lényüket tagadják meg, mert valószínű nem is élik.. ...(?) vagy nem mindig, de mindig .. senki se... ez csak cél, potentiális lehetőség lehet az" ejhje aser ehje" - helyes fordítása valószínű a közismertebb "vagyok aki vagyok -on túl inkább a "vagyok, aki leszek"... (a héber nyelvben nincs külön igeidő)

ennyit firkantottam le gyorsan a jegyzeteimbe (bár tudom, többre gondoltam, többet sejtettem... aztán fokozatosan jöttek elő a rokongondolatok a könyvben s különösen a végén, most 5 nappal később ezeket olvastam a könyv végén, a végső kérdések kifejtésénél (nyilván potenciálisan már az elején is megvoltak e gondolatok csirái a könyvben is, Müller társzerzőnek tekinti olvasóit, fogja a kezüket) (persze, csak azt tudja előhívni olvasójából, ami benne is már elve ott volt:)

317.o: A Teremtő mindent Önmagából álmodik Mindenkit Önmagából hoz létre ...odaadta önmagából a legnagyobb tehetségét, a teremtés képességét... De ha elfelejtem őt , abban a pillanatban elkezdődik a háborúság a teremtő és Teremtménye között - az "én akaratom és a Te akaratod" között,... és nem éljük át, hogy mindannyian egyek vagyunk.

330.o őt , abban a pillanatban elkezdődik a háborúság a teremtő és Teremtménye között - az "én akaratom és a Te akaratod" között,... és nem éljük át, hogy mindannyian egyek vagyunk.

330.o: A teremtő Isten a lényt kivetíti magából.... Az önmagából kivetített lénybe belép: azonosul vele... És innen kezdve elfelejti, hogy Ő egy teremtményben él... Már csakis a szerepében él, aki vele... És innen kezdve elfelejti, hogy Ő egy teremtményben él... Már csakis a szerepében él, aki vele... És innen kezdve elfelejti, hogy Ő egy teremtményben él... Már csakis a szerepében él, aki nem emlékszik rá, hogy Teremtője benne rejtőzik (felejtés) 336. o:" 336. o:" Gondoltál már arra, hogy téged ki teremtett? Hogy ki az a benned élő csoda, akinek egy megvalósult szerepe vagy? aki ezt az embert álmodta magából, aki jelenleg vagy? Ki teremtett téged? És ki teremtett engem?... Abban a pillanatban, amikor ez a kérdés felvillan bennünk, átéljük egy pillanatra azt, amit úgy neveznek: istenélmény. Fura, megrendítő állapot! Hogy az énünk fölött van egy TEREMTŐ, aki minket álmodott, és most is bennünk él!... ... Istent ne fönt keressük az egekben, nem is a templomokban vagy a hegycsúcsokon, - csakis magunkban... " ....... De ott keressük!!!!!

aliz2. :: 2009. nov. 12. 20:20 :: még nincsenek kommentek ::

Címkék: blog, elmelkedes, konyv, MULLER