Csak a végét láttam, azt is véletlenül, a Polcz Alain portréfim (és immár emlékműsor) 2. részének, de egy mondatot sikerült elkapnom s megőrizni belőle. Egy Mészöly mondatot (hiszen ki másról is beszélt, kitől is idézett volna a hű társ, ha nem tőle..., de ki mástól is lett volna érdemesebb idéznie?!):
(Aztán, esteledik majd
és egyszerűsödnek a kérdések -)
alkonyba rendeződnek a napfény tévedései
Jó lenne, jó lenne! , ha így lehetne.
De attól tartok, nem így van. Még Polcz Alain is más megközelítésben épp arról beszélt, szomorúan, hogy a harag, ami sose volt a sajátja, újabban meg-meglepi, és ezt valahogy párhuzamba állította az öregedéssel (esteledéssel) járó romlással, fájdalmakkal - mintha a test lehúzna...
mikor például problémát jelent neki, hogy minél kevesebb fájdalmat okozva álljon fel....
Igen, ez düh és harag kiváltója is lehet. (Füst Milán írt erről, meg Villon...)
De higgyünk inkább - megnyugvással - a szublimált elrendeződésben, egyszerűsödésben, mert ez is igaz:
alkonyba rendeződnek a napfény tévedései.
És reméljük, hogy nem csak a jótékony félhomály miatt tűnik így.
aliz2. :: 2007. nov. 1. 17:28 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmelkedes, epizod, hangulat, irodalom, kolteszet, MESZOLY, vers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése