(UTÓ)MACSKAJÁTÉK(OK)

"Mert mi voltunk- vagyunk a szép Szkalla lányok"

Lányom makacs ötlete volt, hogy nézzük meg az Örkény színházban az újfajta, remekhírű Macskajátékot. Először még karácsony másnapjára tervezte ezt a programot, csak akkor lemaradt. Így aztán a születésnapomon újból előkerült. S mondhatom, pont jókor. Mert láttam én ezt a darabot, nem is egyszer; a Sulyok-Bulla félét tévén, Szegeden a remek Hegedűs Ágnes Orbénnéjával, "élőben", és emlékezetes maradt a Makk féle filmfeldolgozás is...

De most, a 69. évfordulón valami egész más történt. Mert a színpadon a hozzám hasonló korú öregasszonyok, mind, rólam, nekem szóltak. (ha magukról is)(bár a 3. személyű előadásmód ezt a behelyettesíthetőséget megkönnyítette!)

Még előadás előtt megkérdeztem lányomat, (ő is ismerte már a darabot),hogy szerinte én melyik szereplőre hasonlítok leginkább. Egyből Gizát emlitette. Egyet is értettem. Viszont már a szünetben azon tanakodtunk, hogy tulajdonképpen mindhárom út zsákutca. Hogy az öregedés abba torkollik. Hogy nincs is megoldás rá. ("ellene")...De aztán, a végére mégis lett, valamiféle... Bár azt meg kell hagyni, a kulcsmondat épp Giza (illetve itt Molnár Piroska) szájából hangzott el.
Közben történt más is: kb 20 perccel a darab elkezdése után megrezgett a mobilom. Persze rögtön kinyomtam, s láttam, a szám nem "idevaló", rá is jöttem, hogy Kanadából hívhatott az unokatestvérem, ahogy Orbánnét a színpadon Németországból Giza... Vissza is hívtam a szünetben, felköszöntött a születésnapomon (otthoni vezetékesen hiába keresett), abban maradtunk, hogy majd hívom...

A 2. részben pedig minden drámaian meglódult, felforrósodott> olyan nagy érzelmek korbácsolódtak fel bennem is, követve a színpadi (főleg belső )történéseket, hogy csak azon kezdtem csodálkozni a hol komikus hol tragikus (néhol abszurd és groteszk vagy épp megrázó) jeleneteket átélve, hogy hogyhogy nem nevetek és/ vagy "sírok",... (az igazán jó darabok fokmérője nálam ez lett, hogy egyszerre sírok és nevetek rajtuk)

Aztán egyszer csak, egész váratlanul megindult két kövér könnycsepp. Molnár Piroska/Giza (aki váratlanul visszatér Magyarországra, testvéréhez, miután őt hiába hívta mindig magához) mondatára: "Mert mi vagyunk a szép Szkalla lányok",

és azt tervezi, hogy visszaköltöznek ifjúságuk elhagyott, gazzal benőtt színhelyére is, Létára. (mint valaha Csehov 3 nővére Moszkvába...Oda ők is csak sóvárogtak.) S a fénykép, ami fiatalon ábrázolta őket, szépeknek és vidámaknak - hiába nincs meg, hiába vitáznak rajta... ki elé is szaladnak ekkora örömmel...

"Mi vagyunk a szép Szkalla lányok"
mondja Molnár Piroska-Giza - Pogány Judit-Orbánné mellett ülve - öregen és egyáltalán nem "szép"en. (és egyáltalán nem azt mondja, hogy ők voltak... a szép Szkalla lányok, hanem most is azok...) És ekkor kezdtem el bőgni... szemben velük a nézőtéren...

Mert: ami (egyszer) volt, az VAN! Nem múlhat el! És az is mindegy, kinek, minek örültek ifjan, azon a bizonyos fotón. Az öröm a lényeg. Ami kell, hogy megmaradjon. Ha másképp nem, akkor úgy, hogy kívülről látjuk(láttatjuk) magunkat, 3. személyben mondva el szomorú történetünket, ami már ettől nem is olyan szomorú, sőt jót lehet neveti rajta (rajtunk!), mint a darab végén elmondott-elmesélt (és nem lejátszott)macskajátékokon...

Igen, ez a lehetséges "megoldás". A van és az öröm. Az életöröm. Mert az élet öröm. Akkor is, ha az életünk bukdácsolásokkal, tévedésekkel van tele. És megcsalatásokkal. Ha elveszítjük a fiatalságunkat, "szépségünket". Ha magányosak vagyunk... de nem! 3 asszony ül előttünk a színpadon, a maguk sorsával (a 3. a szerény albérlő: "egérke" - Kerekes Éva) és dőlnek a nevetéstől... Mert nevetni csak együtt lehet! magunkon is! Egyedül nevetni se, örülni se... (Sírni lehet egyedül is, sőt)

Mellettem ül a lányom. Neki is tetszik a darab. Bár (még) biztos nem ugyanazért. (a darabban a fiatal generáció is képviselve van, akik elég értetlenek és ridegek, (de főleg Orbánné szemével, értelmezésével látjuk őket is)
nincs teljes megoldás.
De feloldás mégis...:
Nevessünk! akár magunkon is! És örüljünk az életnek. (akármilyen is) Annak, ami VAN! A jelennek (amibe bőven belefér a múlt is)... és (némi) jövő...

merthogy mi vagyunk a Szkalla lányok lányai... erre (is) utó
lag döbbentem rá, mikor már másnap skypeon beszéltünk kanadai unokanővéremmel. mert mi vagyunk a Löwinger lányok

lányai...
mellettem meg a lányom, az egyik Lőwinger lány unokája...,
aki képes még arra is, hogy megnevettessen ...
most nem is kérdezte meg, mint mindig, hogy milyen 69 évesnek lenni, 70-be lépni
de én már tudom a választ:

nem jó megöregedni
nem megöregedni
még rosszabb

örüljünk hát!

GAUDEAMUS IGITUR!
(2012. JANUÁR)