nem euklideszi...

színházba mentünk este, a Szegedi Nemzeti Színházba (bár pesti vendégjátékra) s páholyba, ez a körülmény nem elhanyagolható, így egymás mellett, mindkét részében, s mögöttes tartalmaikkal sem; ugyanis lányom nem akarta elhinni, elfogadni(?), hogy ha páholyba megyünk, akkor nem kell ruhatár... igaz, hogy pár éve voltunk utoljára a nagyszínházban (a kicsiben, - ami moziszerű, egyszerűbb, s jobb előadásokat produkáltak benne -, többször is megfordulunk), gimiben még bérletünk volt, s páholyba, mégis elfelejthette, hogy a páholyban fogasok vannak , s azért hogy rendeltetésszerűen használjuk is... még akkor se nyugodott meg, amikor látta, hogy mások is, sorra felakasztják a páholy fogasára ilyen-olyan kabátjaikat, ernyőiket... talán inkább sőt, többször is visszatért rá ellenérzéssel berzenkedve, hogy ez mégse helyes, mert esztétikailag romboló hatású, hogy néz az ki, hogy a díszes szÍnház falán csak úgy kabátok (különböző göncök(?) lóghatnak...azoknak a fogasoknak csak funkció nélkül kellene ottlenniük... óhatatlanul eszembejutott az a nagyon régi, babakorabeli döbbent mondata, ami a bilijén ülve hangzott el, karácsonykor; mert hogy azt se akarta elfogadni, hogy ünnepnap is ilyen profán (alantas?) foglalatosságot kell s egyáltalán lehet gyakorolni. Hát igen, így van az, mindkét esetben, mikor ütközik a profán és a szakrális... és valami hasonlóról volt szó a színpadon zajló darabban is, aminek meghosszabbítása voltaképp a pompás nézőtér, díszes páholyostul, kabátokkal csúfitva... élet és művészet, rend és szabálytalanság, euklideszi és nemeuklideszi geometria ... és asszonyok,(képként és hús-vér valóságba áttűnve), valamint Rubens, és Gödel... és mögöttük-bennük Esterházy villódzó, szellemes, könnyed és mégis súlyos tartalmú, veretes szövege, riposztjai, ellenpontosan, paradoxonokkal telin, elgondolkodtatón, életről-halálról, művészetről, végesről-végtelenről, értésről-nemértésről (a nemértés értéséről!); ha nem is válaszokat adva kérdéseinkre, hanem válaszainkra újszerű, felrázó kérdéseket... a művészet (Rubens) illetve a tudomány (Gödel) felől nézve. Világok ütköznek. Rubens a képet mintegy többre tartja a világnál. Azt hiszi mindent megfestett. De kiderül- s Gödel vezeti rá- hogy dehogyis, miközben azt hitte, maga a végtelen méltósága - a transzcendencia mégis kimaradt valahogy, s annak felismerése, belátása, hogy végesek vagyunk, korlátokkal körülvéve - bizonytalanságban. (vö. Heisenberg féle határozatlansági tényező - bemutatva, szemléltetve a színpadon; E.P.-ben egy REMEK tanár veszett el) A világ és amit megfestünk nem lehet ugyanaz. Ahogy megidéződik a Magritte-i mondat variációja: "Ez nem egy pipa, nő" ("csak" a képe) - bár függőben marad, hogy a kép több-e, bizonyos szempontból - de akkor sem euklideszi--- mint a bizonytalan , rejtélyes és transzcendens valóság... Ezt már nem tudja megfesteni Rubens sem, mert élete végén, ad absurdum: halálakor jön rá, s hogy félbemaradt az életmű, mégiscsak...a megnemfestett képek képzetével zárul a darab..., amiben viszont bőven van transzcendencia is (Angyallal, Bachuszszal ) s nemeuklideszi, árnyalt, szabályokat, idő- tér kereteket félretoló mély tartalom... a végére már lányom is megnyugodhatott, helyén valók azok a kabátok is a színház falán... nemeuklideszi világunkban különösképp... (na dehát épp itt a kérdés: világunk euklideszi vagy nem euklideszi -is-... ?)

(De mindezt majd még én is "pontosabban" átgondolom - újraolvasom a "dramolett"et - az E.P. könyvből)

Különösen azt a felvetést gondolom tovább, hogy nem lehet "mindent" megfesteni, megalkotni nem lehet teremtést utánozni, mert csupán részei lehetünk annak, aki(ami) teremtett, és igen, mindent nem is érthetünk,de legalább ezt értsük meg!...

És próbáljunk beletörődni.)                                                                       (2008.június 7)

2008. június 7