te is lehetnél Raoul?'!

A  mezzo-operafesztivál második versenydarabjának, a Raoul- nak (

Raoul Wallenbergről szól)  közönségtalálkozóján vagyunk délután a Reökben, az esti előadás előtt. Kicsit harsány most a várakozó közönség, később sorsolandó ajándékjegyekről, egyéb vidámságokról trécselnek. A stáb, ha késve is, s a rendező csak el- (majd vissza) szökve a próbáról - végre bevonul. Az ő légkörük - de lehet, hogy csak a művészi-alkotói létük miatt - valahogy egészen más (nem csak a pódium pár centis emelkedője miatt), bár a közönség is elcsitul jöttükre, csak a "moderátor" színházi-zenei ember és a tolmács magyar - és azon morfondírozok, ezzel is összefüggésben, hogy vajon miért nem MAGYARországon jutott valaki eszébe, hogy a MAGYAR zsidókat mentő

Wallenbergről operát készítsen...

A rendező: Julia Haebler BERLINben született. Az előadás a BRÉMAI Színház produkciója.  Szerzők: Gershon Kingsley- Michael Kunze. A  szinigazgató hangoztatja, hogy számukra nem a verseny a fontos, hanem mindenképp a darab, mondanivalója. A fiatal német rendezőnő hol angolul, hol németül válaszol a kérdésekre, de látszik, hogy (neki is) mennyire a legfőbb (és valószínű már sokszor hangoztatott, mert készre fogalmazott )mondanivalója, szándéka a darab bemutatásával itt is, és főleg a kész előadással az, hogy: több olyan ember legyen, mint amilyen Wallenberg volt, aki képes volt az embertelenség közepette is ember maradni, mert hogy nehéz időkben , embertelen körülmények között is van lehetőség emberien viselkedni. Azt akarja sugallni, hogy bárki lehet(ne) egy "Wallenberg". Azaz hogy inkább egyszerű emberként, egyszerűen is nevezve, mint a címszereplő inkább egyszerűen "Raoul". A szerző is arról beszél, hogy  nem kereste a témát, hanem pont fordítva: a téma találta meg a szerzőt, az a mondandó, hogy tudnánk tenni azért, hogy jobbá váljon a világ. A zeneszerző, aki eddig inkább musiceljeiről illetve popzenéjéről ismert, azt hangsúlyozza, hogy nem is az operaforma itt a lényeg, hanem, hogy a történet megtalálja a maga formáját, a zenei stílus meg úgyis a kollektív tudattalanból fakadhat csak.

A végkicsengése a beszélgetésnek az, hogy milyen fontos számukra, hogy Magyarországon adhatják elő a "Raoul"t, azok után, ami itt, Magyarországon történt.  Hiszen Magyarországra tartozik.

Remélem, hogy ezt Magyarországon is így érzik.

Mindenesetre nincs telt ház a szegedi fesztiválon. Most se. A 2. sor pl. teljesen üres, de lehet, hogy csak azért, mert civil, világoskék pulóveres, egyszerű emberként, ("nézőként? - egy közülünk?)  onnan húzzák ki mintegy a végig "főszerepet"  (az egykori áldozatok) főszerepét játszó  kórus tagjai, föl a színpadra, eljátszani a történelem szörnyű keretei közt zsidókat mentő svéd diplomata alakját, aki a végén ugyanúgy, a nézőtérre tűnik le, el, onnan ki, a "semmibe", ahogy észrevétlenül bejött, mint egy egyszerű ember, akit viszont a színpadról egy ártatlanul áldozatul eső gyerek énekhangja a 36 igaz emberről szóló zsidó monda felidézésével emel magasba. Hiszen rajtuk múlik, hogy a világ ne omoljon össze. Vajon megvan-e van-e még a világ mindenkori fennmaradásához szükséges 36? Akikből ha egy is hiányozna, összeomlik a világ.

A darab alkotói -szószerinti példamutatásukkal - mindent  elkövetnek, hogy meglegyen.

A többi már nem rajtuk múlik.

2008.