Az anyai nagyapa László Albert volt, de rendesen Löwinger volt a neve, valószínűleg asszimilálódni akart, és megmagyarosította. László nagyapa 1857-ben született Martonoson [Bács-Bodrog vm.-i nagyközség volt, 1890-ben 5700 lakossal. Trianont követően a Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz került. – A szerk.], Magyarországon, a nagymama, Spitz Hermina Makón, ugyancsak Magyarországon. A nagymama testvéreiről tudom, hogy egy húga Szegeden egy ügyvédnek lett a felesége. Az Andrássy úton lakott egy orvos bátyja, Bernát nagybácsi, és Olaszországban, Triesztben lakott egy másik bátyja. Ez egy bankigazgató volt, és a felesége egy másik igazgatónak a lánya volt, de őket nem ismertem személyesen. Volt egy fiuk, Pali, aki a Dreyfuss cégnél volt. Járt Franciaországba, Angliába, s kiküldték mint igazgatót Indiába. Később Londonban élt hindu feleségével.
László nagyapa iskolázott volt, és nagyon jól nevelt. Ő Palotailván a fűrészgyárban volt igazgató, nem volt saját gyára [Palotailva: Maros-Torda vármegyében lévő kis falu volt a Maros folyó mentén, 1600 főnyi lakossal 1910-ben. Volt egy gőzfűrésztelepe. Trianont követően Romániához került. – A szerk.]. És fakereskedő is volt. Soha nem kérdeztem, hogy a nagymamának mi volt a végzettsége, de nagyon ügyes volt. Nem tudom, hogy nagymamáék hol ismerkedtek meg, és hogy házasodtak össze. Felváltva Szegeden és Makón élhettek, mert János, anyuka bátyja és anyuka Szegeden született, Margit, a nővére és Erzsi, a húga meg Makón. Mindegyik gyerek között volt egypár év.
Gyermekeik
László János [Szeged, 1887 – Temesvár, 1982] könyvelő volt, és könyvelt Simi bácsinak, Deutsch Sámuelnek, Margit húga férjének. Nagyon sokáig volt fogságban [az első világháborúban], a fogságban lehetett tanulni nyelveket, beszélt oroszul, németül, franciául, olaszul. A jelenet, mikor megérkezett hozzánk, még előttem van. Tudta, hogy anyuka kinek a felesége és hol lakik, de hogy a szülei hol laknak, nem tudta. Egy reggel megjött, én éppen jöttem ki a fürdőszobából, és ott ültek a gyerekszobában az asztalnál: János és még egy katona, és anyukával beszélgettek. Éppen akkor érkeztek a fogságból. Jánosék a Kossuth Lajos utcában laktak egy darabig, majd elköltöztek Aradra és aztán Temesvárra. 1921-ben megnősült. Felesége Weisz Csilla [Nagyvárad, 1895 – Temesvár, 1984] háziasszony volt. Van egy lánya, László Éva, aki 1922-ben született Marosvásárhelyen, divatrajzoló lett, 1950-ben feleségül ment Donáth Istvánhoz, egy textilmérnökhöz, aki most hol Németországban, hol Ausztráliában lakik. [László Jánosnak] van egy unokája, Ingrid, aki tehetséges hegedűs volt, és Bukarestbe íratták be konzervatóriumba. Közben 1972-ben férjhez ment egy mérnökhöz, Arden Ervinhez, kimentek Izraelbe, és ott fejezte be a zeneiskolát. Aztán elváltak, s a férfi maradt Izraelben, ő meg Amerikába ment. Ő mindig Amerikába vágyott. Először a tel-avivi, majd a New York-i filharmóniában játszott, nagyon tehetséges hegedűs volt. 1979-ben vált el az első férjétől, és 1996-ban újra férjhez ment Becker Siegfriedhez, egy német sporttanárhoz. Ingrid ma fogorvos San Franciscóban.(róluk már irtam, fotóval)
László Margit [Makó, 1888 – Auschwitz, 1944] Marosvásárhelyen és Szászrégenben élt. A férje Simi, Deutsch Sámuel, textilmérnök [Deutsch Sámuel textilkereskedő volt. – A szerk.] volt [Szászrégen, 1879 – Auschwitz, 1944], aki Budapesten közgazdaságtant végzett [Valószínűleg a Kereskedelmi Akadémiát végezte el, amely szintjét tekintve középfokú oktatási intézmény volt. A századforduló tájékán, amikor Deutsch Sámuel föltehetően tanult, Magyarországon még nem folyt felsőfokú kereskedelmi oktatás. Lásd: kereskedelmi iskolák. – A szerk.], a Bernády-szobor előtt, a sarokházban volt egy textilüzlete, és Szászrégenben is volt egy üzlete [Szászrégen 30 km-re van Marosvásárhelytől. – A szerk.]. A szászrégenit vezette valaki, de aztán át kellett költözzenek Szászrégenbe, mert a pasas nem volt megbízható, nagyon csúnyán becsapta őket. 1909-ben volt az esküvőjük. Két fiuk volt: László [Szászrégen, 1910 – Migdal-Haemek, 1995] és Gyula [Marosvásárhely, 1918–2003].
László Erzsébetnek [Makó, 1903 – Tel-Aviv, 1987] elég hosszú volt az életútja. Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Aradon, Temesváron, és Izraelben, Bat-Jamban. A férje Léb Henrik [Bagota (Komárom vm.), 1900 – Tel-Aviv, 1984] földbirtokos és biztosítási ügynök volt. A férfi Marosvásárhelyre jött, itt ismerték meg egymást Erzsivel. 1924-ben házasodtak össze. A lányukat Verának hívták, 1926-ban született Marosvásárhelyen. Nem nagyon voltak vallásosak. Előbb Ratosnyán laktak [Ratosnya Maros-Torda vm.-i kisközség volt, a 20. század első évtizedeiben lakosainak száma az ezer főt sem érte el. – A szerk.]. A férfi fával foglalkozott a két világháború között. Volt két vagy három mozdonyuk, ami járta az erdőt, s azzal szállították le a fát. Szóval nagyban ment az üzlet. Onnan tudom ezt, hogy voltam nyaralni náluk, mikor még Ratosnyán laktak. Egypár évig ott laktak, aztán Kolozsvárra költöztek, majd Aradra, s onnan elkerültek Temesvárra. Erzsi folyton Marosvásárhelyre akart jönni, mikor magyar világ lett [1940-ben; lásd: második bécsi döntés], és Vera nem akarta semmiképp, mert akkor nagy volt a szerelem a későbbi urával. És milyen jól tették, hogy nem jöttek, mert őket nem deportálták. Másodéves volt Vera, amikor 1947-ben összeházasodtak a férjével, egy szemésszel, Schul Adalberttel. Az apját, Henriket, Bubinak becézték, s a Vera ura is Bubi volt: egyik volt a kicsi Bubi, s a másik a nagy. A fiatalok ki akartak menni Izraelbe. Erre a szülők is kimentek Izraelbe, mert ha az egyetlen gyerekük kimegy, akkor ők is kimentek. A férfinek kint volt a nővére, és ahhoz mentek először, amíg elhelyezkedtek. Bat-Jamban laktak, az Tel-Aviv egy része a tenger mellett, gyönyörű hely. Henrik épített aztán házat, ugyancsak valahol Tel-Avivban, és ott laktak. Verának van egy lánya, Schul Aviva, aki férjhez ment ott egy nagyon rendes román emberhez, és három lányuk van. Az egyik bent akart maradni a hadseregben, a másik most katona, a rendes szolgálatát csinálja, és a harmadik olyan tizenöt-tizenhat éves.
(rúluk is irgam fotóval, Léb Erzsébetként....fotóval)
Az anyai nagyszülők nem voltak gazdagok, de mindenük megvolt. Megvolt a négyszobás lakás, megvolt a cseléd. Ha Erzsi ment egy bálra, mindig új ruhát kapott. László nagyapa a faüzemnél volt igazgató. Apuka akkor harminckét éves volt, és elment hozzájuk látogatóba. Anyuka éppen ült a lépcsőn a húgával, és nyaltak egy lábast, amiben a torta krémjét kavarták ki. Így látta meg először apuka. Nem is vette nagyon figyelembe, aztán egyszer mind a ketten meg voltak híva valahova, és nézte apuka, hogy milyen szép lába van. Aztán elhatározta, hogy megkéri, de nem nagyon akarták adni, mert hát másfél évvel volt idősebb a nővére, Margit, hogy először az menjen férjhez. Margitot akarták adni mindenképp, de apám nem akarta. Anyuka érettségizett, és tizennyolc évesen rögtön férjhez is ment. 1908-ban házasodtak össze, szabályszerűen, rabbi adta össze őket, nagyon szép esküvőjük [lásd: házasság, esküvői szertartás] lehetett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése