Sheiner (M) Julia diákévei

 nagyapa tesvérének unokája...

és külön hálás lehetek neki, mert a Centropának részletes interjút adott a családjáról, ami közvetve az enyém is - bár eddig rejtve volt....

nagyapának több testvlére volt, ahogy az a nagy családi fotünkon ltszik is

remélem sikerül "Megtalálni őket" - is

... idővel

Scheiner M Julia negyedikes elemista

Ez a negyedik elemista képem. Itt készült Marosvásárhelyen, 1920-ban [1920-ban Scheiner Júlia 7 éves volt, tehát a kép később készülhetett. -- A szerk.], az iskolaudvaron. A második sorban balról a harmadik vagyok én. Az első sorban, balról az ötödik Spielman Misinek a nagynénje. [Spielman Mihály a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár történész könyvtárosa, jelenleg igazgatója, írói álneve Sebestyén Mihály. -- A szerk.] A mellette lévő lány Hirsch Lilike, szintén zsidó lány. Hátul is vannak még zsidó lányok. Első-második elemibe zsidó iskolába jártam, harmadik-negyedikbe a református iskolába. Nem emlékszem, hogy miért nem folytattam a zsidó iskolát. A Szentgyörgy utcában volt az iskola, abban a hosszú épületben, ahol nemrég még a Maros-együttes székhelye volt. A tanítót a református iskolában Kovács Lászlónak hívták, rendes, jó ember volt, nagyon szerettük. Nagyon-nagyon szerettem ott az iskolában. Mikor mentünk a református templomba, lehet, hogy kérdezték, ki akar jönni, de mindenki ment közülünk is. Vallásórára aztán mi átmentünk a zsidó iskolába.

Farsang, 1924

Mestitz Júlia (balról az első) és Szántó Vera (Vicu) 1924-ben, Marosvásárhelyen. Vicu nagyon jó, kedves leányka volt. Szántónak, a zsidó ügyvédnek volt az unokahúga. Nem marosvásárhelyi, hanem valahonnan faluról való volt, a rokonainál lakott a Jókai utcában. Nem emlékszem, milyen bál volt ez, de ezen a bálon mi, kislányok is szerepeltünk. Persze szereplés után szépen összepakoltak minket a szülők, s hazavittek. Franciáknak voltunk öltözve, egy francia táncot mutattunk be. Azt hiszem, kartonból volt az a ruha, tudom, nagyon kellett ügyelni rá. Ősszel kezdődtek a bálozások, minden szombaton a Kultúrpalota nagytermében állt a bál. Úgy volt, hogy volt egy előadás a színpadon, utána el volt tolva a terem szélére az összes szék, és lehetett táncolni. Nagyon sokat szerepeltem és nagyon sok helyen. Volt zsidó bál, polgári bál, Bethlen Kata-bál. Volt Kiss József-est, akkor díszmagyarban kellett megjelenni. Kiss József költő volt, de én azóta se hallottam soha a nevét [Kiss József zsidó származású asszimilált költő, 1843--1921, aki zsidó témákkal is foglalkozott műveiben. Az általa szerkesztett folyóirat, 'A Hét' nagy hatással volt a későbbi 'Nyugat' folyóiratra. -- A szerk.]. Mikor voltam a Kiss József-esten, akkor már nagyobbacska lány voltam, egypár táncot táncolhattam én is, aztán a szolgálóval hazavitettek szépen. A szülők ott maradtak, ameddig kedvük volt. Volt Maros-bál a Maros vendéglőben, apukáék oda okvetlenül kellett menjenek. Bármilyen korosztály mehetett abba a bálba. Mikor már nagyleány voltam, és megkezdődött az egyetem, voltak diákok, akik zenéléssel kerestek pénzt, összeálltak s zenekaruk volt. Például volt a kolozsvári Young Boy Band, abban mind úri fiúk játszottak. A főtéren, ahol a kommunizmus ideje alatt a Pitik mozi volt, az a két világháború között a zsidó mozi volt. Mindenki így ismerte, hogy zsidó mozi, valószínű, mert egy zsidóé volt. Estélyeket is rendeztek ott, voltak előadások: énekeltek, szavaltak, előadtak. A zsidó moziban mindenféle filmet vetítettek, nagyon gyakran jártunk oda. Volt úgy, hogy egy vasárnap például untuk magunkat, nem volt semmi programunk, és mind a két mozit megnéztük aznap: azt is, ami a zsidó moziban ment, s átmentünk a Bolyai utcába, a Transilvánia moziba, s ott is megnéztünk egy filmet. A két világháború között négy vagy öt mozi volt Marosvásárhelyen.

Az Unirea lánygimnáziumban, 1926.ban, Marosvásárhelyen

Az Unirea leánygimnáziumban készült a kép úgy 1925--1927 körül. Középen a némettanárnő van, ő magyar nő volt, Máriának hívták. Én a második sorban vagyok, jobbról a második. A negyedik sorban jobbról az első Szántó Vicu, akivel együtt szerepeltem előadásokon. Vicu nagyon jó, kedves leányka volt. Szántónak, a zsidó ügyvédnek volt az unokahúga. Nem marosvásárhelyi, hanem valahonnan faluról való volt, a rokonainál lakott a Jókai utcában. Vegyesen voltunk az osztályban zsidók, magyarok és románok, sohasem volt semmi gond. Ebben az osztályban is voltunk vagy nyolcan zsidók. Románul tanultunk, és tanultunk franciát és németet. Nagyon jól éreztem magam. Ott csináltam négy évet. Az Unirea nagyszerű iskola volt, remek volt az igazgató, és remekül igazgatta az iskolát. Azután volt egy ismerősünk, aki járt a Francia Intézetbe, a L'Archéba [Egy Franciaországból származó nő román férfihoz ment feleségül, Marosvásárhelyen telepedett le, és alapított egy francia intézetet. -- A szerk.], és apámék mindenképp akarták, hogy menjek oda. Én eleinte nagyon sírtam, nem akartam az istennek sem, mert az Unireában megvoltak a barátnőim, de aztán nagyon megszerettem az Intézetet is

 

1927 L1Arché

A Francia Intézet udvarán készült a kép. Nem emlékszem, ki áll mellettem. Balról az első Spielman Mihály [A marosvásárhelyi Teleki-Bolyai könyvtár történész könyvtárosa, jelenleg igazgatója, írói álneve Sebestyén Mihály. -- A szerk.] anyjának a testvére, őt is Jucinak hívták, Sebestyén Jucinak. Ő zsidó volt. Az első jobb oldali leány Kertész Kati, nem volt marosvásárhelyi, bennlakó volt. Ő nem volt zsidó. Volt egy ismerősünk, aki járt a Francia Intézetbe, a L'Archéba [Egy Franciaországból származó nő román férfihoz ment feleségül, Marosvásárhelyen telepedett le, és alapított egy francia intézetet. -- A szerk.], és apámék mindenképp akarták, hogy menjek oda. Én eleinte nagyon sírtam, nem akartam az istennek sem, mert az Unireában megvoltak a barátnőim, de aztán nagyon megszerettem az Intézetet is. A tisztviselőtelepen volt a Francia Intézet. Volt egy tanárnő, mademoiselle Breton, a másikra nem emlékszem, hogy hívták. Mindent franciául tanultunk, csak a német nyelvet tanultuk még. Azt hiszem, három román tanuló is volt, kereskedők gyerekei, a többi főként magyar és zsidó volt. Nagyon jól tanultam. Rendes tananyag volt, mindent tanultunk, de csak francia nyelven. S azonkívül tanultunk németet. Két évet jártam ebbe a Francia Intézetbe. A második év végén lejött a francia konzul Bukarestből, és két kitüntetést adott, az egyik az enyém volt. Nagyon szerettem a Francia Intézetben. Közben már nyolcéves koromtól jártam zenedébe, a Konzervatóriumba, zongorázni tanultam. Én a zongorázásnak akartam az életemet szentelni, mert tehetséges voltam, de rövidek voltak az ujjaim. Kétszer annyit gyakoroltam, mint más. Tizennégy éves volt a konzervatórium, és én tizenkét évet csináltam belőle. Hetedik és nyolcadik év között mondta a tanárnőm, hogy 'Juci, egy évet muszáj rászánni az ujjnyújtásra'. Aztán zongoraórákat is adtam 1935--1938 között, két-három tanítványom volt. Apuka nem engedte, hogy több tanítványom legyen, csak éppen azt akarta, hogy megtanuljam, milyen nehéz pénz keresni.