elmentem végre egy végre levő kiállitásmegnyitóra, a Hagymaházba
Délután aludtam, s még álmos is maradtam...
Tán a hóesés tette, délelőtt esett s azt hittem maradt délutánra is, ezért gyalog mentem, felszerelkezve (kapucni, ernyő) a semmi ellen. Ugyanis elállt...vettem észre már menet közben., eltotyogtam óvatosan, lassan, azért időben odaérve, de alig voltak...(voltunk)
Rögtön be is estem egy üres fotelba...
A képek innen régiesnek tűntek, s mintha már láttam volna őket, semmi újszerűség...
A dr irodalomtörténésznő el-elcsukló hangon, alig hallhatóan rebegett róluk egy vallási prédikációval is felérő szózatot
(Évszakok a kiállitás cime, s révén a teremtett világról, Isten dicsőségéről "papolt")
(Értsd: az évszakok az örök változás, Isten viszont (mögöttük?) az örök változatlanság, az örökkévalóság)
Kölcsönös köszönetek, ajándékozások utána
Ja volt, zene is, ők is kaptak...
no és a végén "szeretetvendégség" (sic!)
én körben végignéztem a képeket, tényleg jók, jobbak mint a róluk szóló beszéd volt. Érettek. Szép tájképek.
valahogy nem éreztem jól magam (lelkileg), eljöttem
Beültem egy kávézóba, végre felébredni
és ezt lefirkantani
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése