Ma nistana...? Miben különbözik ez az este a többi estétől?... kérdi a legkisebb gyerek a zsidó otthonokban, közösségekben ma és/vagy holnap... széderestén. Pészách előestjén. (Mondják ezt "zsidó húsvétnak" is.) (Valójában a szeder est volt az "utolsó vacsora"! ) Tavasz ünnep, vagy kovásztalan kenyér ünnepe. (mert nem volt idő a kelt kenyér készítésére az Egyiptomból meneküléskor) Az ünnep lényege az egyiptomi kivonulásra való emlékezés. És legfőképp a rabságból megszabadulás, a szabadság örömünnepe; fizikai de szellemi értelemben is... "Beszéld el fiaidnak".. át kell adni a hagyományt, a történetet az utódoknak, minden évben elmesélni a rabszolgaságból való csodás kivonulás történetét, de úgy , mintha újra átélnénk, mintha most történne meg velünk... ("Ne úgy ülj itt, mint aki egy régi eseményre emlékezik, hanem úgy, hogy tenmagad vagy, aki ezen az éjszakán kivonul a szolgaságból a szabadságba" Haggada)
(Ajaj, én a lányomat csak egyszer tudtam elvinni egy széder estre!) Tavaly én Székesfehérváron csöppentem oda, ismeretlenül, a zsidó közösség vacsorájára, ahol én lettem az a váratlan (szeretet)vendég, akit (bárkit) -az írás szerint is - mindig szívesen kell látni: "Minden éhes ember jöjjön és egyék, minden szűkölködő jöjjön, és ünnepeljen!", hogy ne legyen senki, aki ezen az estén nélkülözi az ünnep hangulatát.
Hát, én most csak innen, a számítógépről néztem meg videon egy széderestet, az előbb. A mi vacsoránk csak távolról emlékeztetett egy széder estre... Nem tudom betartani a vallási előírásokat, - de azért a szellemét, a lényegét érzem. (Talán arra nem fordítottam elég figyelmet, hogy át is adjam?) De azt hiszem a hit bennünk van, mélyen. S ezt nem kell tanítani, azaz nem tanítani kell. És különben is, ki taníthat kit? Én az akkor 6 éves lányomtól tanultam ezt: "Isten ...(-Mindenki) Egy kis darabját belénk rejti, hogy az vezéreljen minket. Az a kis darab mindig velünk van. Mert Isten adta, és az vagyunk mi. Ő adta a szívünket, hogy az irányítson... A szívünk Isten-vezérelt. Istennek a szolgája. Mi meg Istennek vagyunk a bárányai...."
Persze én mindig, mindenkitől igyekszem tanulni, most épp ezt, olvasom, a lubavicsi rebbétől:
."Bölcseink kimondták: "Minden nemzedékben köteles az ember úgy tekinteni önmagára, mint aki személyesen hagyta el Egyiptomot. A peszáchi széder és elbeszélései, szokásai adnak alkalmat arra, hogy megtapasztaljuk a saját, személyes kivonulásunkat Egyiptomból.
Egyiptom nemcsak földrajzi hely, hanem lelkiállapot is. Egyiptom héber neve – Micrájim –, összefügg a méjcárim szóval, amely "határokat", "körülzártságot" jelent. Az Egyiptomból való "személyes megszabadulás" önmagunk meghaladását jelenti, saját természetes korlátainkon való felülemelkedést. Mindannyian rendelkezünk isteni lélekkel, az Örökkévaló szikrájával, mely lényege szerint végtelen és kötetlen. Személyes Egyiptomunk ennek a szellemi lehetőségnek a beszorítottságát, lezártságát, korlátozottságát jelenti. E személyes Egyiptom természete az ember jellemétől és kifinomultságának fokától függ. Van, akinél a személyes Egyiptom önző vágyaiból és természetes hajlamaiból áll, másnál az értelem és az ész korlátaiból. Sőt, van a szentségnek is "Egyiptoma". Ez olyan állapot, amikor az ember elkötelezett ugyan a szentség irányába, de ez az elkötelezettség korlátozott: természetének korlátai közé szorul. Ezek az állapotok határt szabnak végtelen, isteni természetünknek.
Így aztán az Egyiptomtól való megváltás érvénye túlnő a peszáchi ünnepen, és életünk minden napjára vonatkozik."
aliz2. :: 2008. ápr. 19. 22:12 :: 4 komment :: Címkék: hit, un
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése