2000 óta van ilyen nap, hivatalosan - a "holokauszt" már több mint 60 éve... volt. Nem szeretem ezt a szóhasználatot. DE mit is lehetne "szeretni" bármelyik változatán, szinonímáján:Shoah? (Soa), vészkorszak...
A holokauszt teljesen elégő áldozatot jelent; ezek szerint a "holokauszt áldozatai" kifejezés - tautológia. azonkívül van egy olyan mellékjelentése (eredetileg fő-), mintha eleve feláldozták volna "magukat" , életüket az "áldozatok" - akiket pedig egyszerűen galád módon megöltek. Itt valami zavaró számomra; nem "illik" a történtekre, túl eufemisztikus; de mi is illhetne egy ennyire -enyhén szólva - "nemillő" történethez?! Én, a magam részéről, nem találnék , mint ahogy nem is találok rá szavakat! (nemcsak verset rá, utána (Auschwitz után), ahogy Adorno mondta.)
A Shoah (Izraelben egyébként ezt a szót használják, a "holocaust" angol nyelvterületről való, 60-as évektől) jelentései: szerencsétlenség, szörnyű csapás, megsemmisítés, megsemmisülés- azért itt se egyértelmű, az alany. (az igei névszó cselekvő ill. szenvedő volta)
A magyar "vészkorszak" szó a legegzaktabb talán, a Soah jelentése ehhez áll legközelebb...
De elég az ízetlen nyelvészkedésből! A dolgok sose a szavakon múlnak, bár a szavakkal tudunk beszélni róluk, szavakkal tudjuk megközelíteni a dolgokat.
Nekem nincsenek szavaim. Ugyan próbálkozom. Ma is. Épp akkor mentem el a zsinagógába, a mártírok márványtáblájánál emlékezni, apám neve alatt megkísérelni mécsest gyújtani, amikor épp bejött a helyi újságíró. Ime a cikke.
RÉSZLET BELŐLE:
"Az emléktáblánál már kora délelőtt számtalan mécses, gyertya és apró kődarab sorakozott. Ott jártunkkor épp Turiné Gonda Júlia nyugdíjas pedagógus – a holokauszt kevés makói túlélőinek egyike - igyekezett mécsest gyújtani az erős szélben édesapja emlékére. Mint elmesélte, sosem ismerhette meg őt, hiszen még csecsemő volt, amikor harminchét évesen munkaszolgálatra vitték. Gonda Károly egyébként bírósági díjnok volt, ugyanakkor írt is: testvérének épp a vonatra szállás előtt adott át egy akkor befejezett logikai-filozófiai tanulmányt. Munkaszolgálatosként Borban dolgozott, részt vett a Radnóti verséből ismert erőltetett menetben és valószínűleg Cservenkánál, egy tömegkivégzés során lőtték le.
Turiné Gonda Júlia természetesen az előtt is mindig megemlékezett róla, hogy emléknapja lett volna a holokausztnak. Most azt mondta: az áldozatok emléke előtti tisztelgés nem maradhat csupán a hozzátartozók és a zsidók ügye, hiszen valamennyien magyar zsidók voltak. Ő maga egyébként másfél évesen, édesanyjával együtt került munkatáborba – valóságos csoda, hogy mind a ketten visszatérhettek."
De a szavak nem adhatják vissza, amit érzek, még azt se teljesen, amit gondolok. Hogy nem sikerült meggyújtani a mécsest, hiába próbálkoztam, több gyufát is elégetve, ha kicsit meggyulladt is, mindig elaludt a láng, s nem tudtam nem szimbolikusan értelmezni ezt; ugyanúgy rövidebb ideig égett az a láng, mint apám élete lángja... 37 évig! Én nem is ismertem, s már mennyivel öregebb vagyok nála, ő meg csak egy csecsemőt ismerhetett lányaként...
A fotózás közben viszont kisütött a Nap, megvilágította az emléktáblán a neveket... ezt is szimbólumnak éreztem...
Jó volt tapasztalni utána, hogy a zsinagógában egy osztály ült, figyelmesen hallgatva a történelemtanárát, aki a zsidóságról beszélt, tárgyilagosan, sok ismerettel, "normálisan"... a nem ismerés rokon fogalom lehet az előítélettel , viszont amit, akit ismerünk könnyebben tudjuk elfogadni, netán megszeretni is...
Késő délután is visszamentem, több mécsest láttam - ha nem is égtek a szélben -, mint ahány igaz ember (Lamed vov) kell ahhoz, hogy a világ fennmaradhasson, emlékező kőből meg még több volt... És mindig jöttek...
Egy apa magyarázta kisiskolás gyerekének a zsinagógában, hogy mi-micsoda, hozzáértéssel, Jézust emlegette közben, nyilván a zsidórabbi Jézust, hogy ő is ezt... ő is így... Az igazi keresztény sose antiszemita,..
fent, az emeleten, a nők számára fenntartott helyen imakönyveket is találtam, bár egy éve felelevenítettem a hébertudásom, most megint egy kicsit döcögve ment, de imádkoztam belőle egy kicsit,
s mivel a színes üvegablakra gyönyörűen rásütött a Nap, gondoltam, még futja az időből, hazamentem a fényképezőgépért, mire visszaértem, még jobban tűzött az ablakra, pedig már lefelé ment.
És a szines üveg fényei kivetítődtek , mint valami szivárvány, a sarokban levő magányos imakönyvtartóra.... megvilágítva azt.
Mint valami "égi jel"..
aliz2. :: 2008. ápr. 16. 10:13 :: 4 komment :: Címkék: emlekezes, tortenelem, unnep, zsinagoga
aliz2.:
VálaszTörlés2008. 04. 17. 2:37
U.i. itthon gyertyát gyújottam, -ezt nem fújta el a szél-, az előbb aludt ki a láng; természetes módon, magától...de kaptam egy üzenetet (nem tudom , kitől valószínű egy sorstárstól, többek közt ezt:
"a pesti Dunaparton az élet menetében néhány kis mécsláng az Ő édesapjáért is lobog majd."
és "nagylevin"-Gyuritól ezt:
"Zikórajn livróhó!
Legyen áldott az emléke!
Gyuri"
Zikorajn livroho - fonassék be az élet kötelékébe!
(Most kicsit tényleg "könnyebb lett az a kő"..., "sokan cipelik, velem együtt."
Köszönet!
2. Csefimi:
2008. 04. 17. 9:33
Köszönöm, hogy a „magyar zsidó” kifejezést használta, bár a kultúránk a zsidókeresztény még pontosabban fogalmaz. Kultúránknak ez a két nyelv a köteléke. Példázatában sajátos a kettősség, fogj két galambot, fogj két kecskebakot, „vess sorsot”! Az ember sajátossága, hogy mindent érzelmi alapon ragad meg. Ez nagyon megtévesztő, eltolja a fókuszt, eltorzítja a képet, nem kap valós képet. Könnyen eszközzé válik ismét, mások „eszközévé”!
A kiváltó ok, nem a „vészkorszak”, hanem az „alávetettség”! Az „alávetettség” szögesen ellentétes a kultúránkkal. A kultúránk, amit nem élünk át, nem élünk meg! Nem tudom, miért nem érezzük máig magunkénak, ezt a leírhatatlanul szép kincset. Nem tudom, de azt igen, hogy szétszedve nem teljes, nem egész, nem elég. A teljesen elégő kifejezést tekinthetjük figyelmeztetésnek is.
A magyarban, talán nem véletlenül az „elég”-nek két jelentése van, a választás pedig, legyen a mi akaratunk szerint...
Emlékezzünk, és ne feledjük, a kiváltó okot nem szüntettük meg!
3. aliz2.:
2008. 04. 17. 11:25
az érzelmek fontosak, és "igazuk" is van, sőt:
"jól csak a szívével lát az ember"!
4. Csefimi:
2008. 04. 17. 12:31
Én az "ág" akit letörtek, szívem néma gyászban "kő", már érzéketlen él velem... Én könyörögtem értük, hogy ne tegyék, ne vegyék el az emberi méltóságom. Ordítottam fel az égig, de hiába. Nem hallották, vagy nem akarták meghallani. Lehet más volt a szándékuk, de alávetették magukat valami másnak, mert nem játszották el sosem a kultúránkat... Nem írt még jelt hazánkra a béke ujja! Nincs "elég" ujja, vagy nem ismeri a "jelt", mert nem...
Mondj valamit