a város óvodásaitól középiskolásaiig művészeti bemutatók zajlanak Művelődési Házunkban (amit csak hagyományosan Hagymaháznak nevezünk - de úgy néz ki mint egy Székesegyház. Makovecz tervezte, mint ahogy most a leendő fürdő-welness kolosszusunkat is.) A bemutató közt hagytak egy félórácskát költészetnapi "megemlékezésre. "Ahova lányom kérték fel, hogy elmondja a gondolatait a költészetről. Rikkantgatós nótázással tele az épület, a nézőtér fölötti üvegek mögül látom , színpadnyi óvodás sereg ropja, kurjongatva, integetve. Aztán meg csak úgy zúdulnak ki a nézők (testvérek, szülők, nagyszülők...), elsodornak, valaki nekem is jön. Ki fog itt bent maradni költészetnapi gondolatokra? (Azért maradtak. Sőt , volt , aki direkt ezért jött el... (régi egyetemi társ)
de tényleg, ugyan kinek kell a költészet ma? (költőkön kívül)...
már Tóth Árpád is így gondolta... ,
" írjak?
És
kicsit fájón sóhajtom: minek?
Minek a lélek balga
fényüzése?
Aludjunk. Másra kell ideg s velő.
Józan
dologra. Friss tülekedésre.
...
Aludjunk
vagy száz évet csöndben át...
Ágyam mellett elkattantom a
villanyt.
Versek... bolondság... szép jó éjszakát!"
1924-ben írta, még 16 év van a 100 év alvásig.. De kérdés, hogy Csipkerózsika álmából mikor ébred fel egy igazibb valóra,( amiben a költészet is jogos helyét foglalhatja el) - ez a "káromkodó és nyersdalú jelen".
aliz2. :: 2008. ápr. 10. 21:19 :: 1 komment :: Címkék: kolteszet, lanyom, MAKO, unnep, vers
Csefimi:
VálaszTörlés2008. 04. 11. 9:44
Az a „való” valami józan dolog lehet, maga a szó is olyan szép, benne egyben, az idő cselekvés, s a gyökerek. Vajon, van még bennünk vágy, vallani arról, ami „való”?
Ó Örökkévaló! …”mi mintha álmot láttunk volna”, de felébresztett ez a „káromkodó és nyersdalú jelen.” Töltsétek a bort háromszor, négyszer, sőt tizenkétszer, talán a tudattalanban van még emlékkép, egy csöppnyi eszmélet, ami „való”. „Az meglett ember, akinek szívében nincs se anyja, apja…” Talált tárgyak emlékezzetek!
Ki, más ébresztene föl, mint a gyökerek. Ravasz megoldás nem, ébreszt Ő! Örökké "való"!