nem elírás, igaz, hogy a könyörtelen életrajzi külső adatok szerint már 20 éve nincs közöttünk, nem köszönthetem fel "személyesen" ill. "valóságosan", de ragaszkodom hozzá, hogy ez a nap: anyák napja az én anyám napja (is) legyen!
fel kell köszöntsem őt, emlékezni rá (ezen a napon is) ,
hiszen, hogy engem felköszönthetett a lányom, anyaként, azt is neki köszönhetem, többszörösen
hiszen ő adott életet, és nevelt fel, annyira nehéz időkben annyi nehézség közt
"találtam" egy rokonunktÓl visszakapott fotót, kettőnkről '46-ból:
a hátlapján ezek a magyarázó kísérősorok anyú szép, szabályos írásával:
(rokonaink megszólítása)
"....szeretettel az 1 éves évfordulóra abból az alkalomból, hOgy szerencsésen és csodálatos módon meglett az elveszett gyermek.
Egyúttal emlékére felgyógyulásomnak.
(kettőnk neve)
Makó, 1946, aug.23.
(Az egy évnyi deportálásból hazatérve, Pestre, ahol a bori munkaszolgálatból hiába vártuk vissza apámat, egy szombat délután az óvodából "elvesztem", napokra. - Anyu kicsit később hónapokig volt klinikán. A háborús viszontagságainknak nem lehetett egy csapásra vége... de ez a kép viszont elég idillinek tűnik.... már s még)
ez a kép meg 43 évvel később, 1989. augusztusában készült (20 éve!); anyuról az unokájával azaz a lányommal :
Anyu, mama nem felejtünk!
aliz2. :: 2009. máj. 3. 19:00 :: 7 komment
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése