2019. augusztus 14., szerda

a levlap

nemrég zárt be egy érdekesnek csak szomorúsága miatt nem mondható kiállítás a Ráday utcai B2 galériában (sajnos nem tudtam megnézni röpke felutazásom alkalmával...) de a net jóvoltából szinte minden részlete látható, olvasható

az ötlet az volt, hogy 30 szóig leveleket kellett írni, kvázi...

az az őrületes alapja az egésznek, hogy parancsra, olykor diktálásra a szegény auschwitzi áldozatokkal leveleket írattak a hazaiaknak, amiben kellő módon hazudhattak jólétükről (mielőtt (még) jobb létre szenderültek a gázkamrákban) sőt még a helyneveket is meghamisították egy kitalált nyaralóhelyre Waldssere

jut eszembe, nekünk is azt akarták "beadni" hogy valami szanatórium vagy üdülőfélébe visznek bennünket (anyát kisgyerekkel) csak anyu jó szimattal (és a német tudásával) gyanút fogott és kérte, hogy maradhassunk, ő inkább dolgozni akar éjjel a hadi gyárban....

nos lányom is a felkértek közt volt

és bár kissé félreértelmezte a feladatot (bár nemcsak ő, mert volt aki eredeti levlapot csempészett be, s direkt)

ő is apám egyetlen megmaradt tábori lapját idézte, azt a mozzanatát amiben üdvözöl engem, -anyunak írva -mint anyósaink unokáját

micsoda hátterét tárva fel ennek a "humoros" megfogalmazásnak

igazán megrázott, nem is gondoltam volna hogy ilyen mély nyomot hagyott benne, apám unokájában immár:







augsztus 14






1 megjegyzés:

  1. az ilyen csavarós beszéd öröklődik? jobb körülmények közt...lányom átadta a telefont a férjének, hogy egy kérdést inkább ő válaszoljon meg, 8kasztnernak lehettek.e "machináciői"?)ő szakosabb benne, rövid idő után, mikor vissza került lányomhoz a kagyló, az unoka megkérdezte az apjától."Na jó volt beszélni a feleséged anyukájával?"

    VálaszTörlés