2019. július 6., szombat

trianon ma

nem kellett volna elmenni erre a Trianon délutánra a könyvtárba?

úgy is éreztem olykor magamat mint egy kém vagy egy beépített tégla   az új könyvtárban,  az előttem levő széken a kölcsönzésre beszerzett két könnyvvel (Philip Roth Apai örökség, Máthé Gábor : Színházi naplók) ha nem ott lett volna, el se megyek

de tényleg nagyon nehéz volt elviselni azt a szélsőséges gondolkodást, ami ott volt

pedig megvolt bennem a jószándék és jóindulat..... az elfogadásra

már a kései bejövetelük (berobogásuk) is felért egy harci ténykedéssel, (új honfoglalással...)

és el is hangzott később  a határrevizió...kívánalma (így, majdnem 100 év után)


kiderült hogy amivel az "ellenoldalt" vádolják, az épp rájuk jellemző, mármint az, hogy izgalomba jönnek a Trianon szó puszta hallatán, "idegbajt kapnak"(?) hát mintha ők lettek volna túlságosan felajzottak és magukból kikeltek....(egyébként ezt...  Archimedesz mondta, a lap, a Trianoni Szemle főszerkesztője, mint látható, görög- (4 évesen jött Magyarországra, 48-ban, ismertheti a kisebbségi létet(?). s a görögök után teljesen átnyergelt a trianoni témára) 




régi ismerős Domonkos is itt volt (a Domi, hol van az már mikor egyszer -közös bartainknál -azt mondta hogy szerelmes tudna lenni a hangomba (de csak a hangomba) (és milyen rekedtes és fals volt az ővé, most, ahogy felolvasta Rókusról szóló könyvéből a Nana becenévre hallgató festőnő mondvacsinált "mártiromságáról" szóló részt , ami dehogy is volt az a "dicsőséges" Tanácsköztársaság idején... 

Hogy szétmentek útjaink, mikor lehettek nekünk közös barátaink,  B. J. vatikáni követ lett -nyelvész egyetemi pályafutását megszakítva -, s aztán ripsz-.ropsz meg is halt, F.D ? a hivatásossá lett  POFOSZvezető? hagyjuk...  érdekes hogy a  u,n rendszerváltás után ennyire differenciálódtak s elágazódtak útjaink... már nemigen értenénk szót

..nahát Csurka 85 lenne, köszöntik is a lapjukban, ő se ott kezdte, ahol folytatta.;Házmestersiratójának még együtt tapsoltunk a szegedi kisszinházban...

beszél egy másik szerkesztő Mécs Lászlóról,tudom, anyukám mennyire szerette (A kirándulás elmaradt...).de itt ez a nagybajszú , nagypocakos magát irodalmárnak mondó ember arról beszél, hogy még a Hortyék kormánya is cenzúrázta , és egy közbeékelt mondatban igyekszik "megnyugtatni", jól hallom? , hogy akiket azért nagyin szeretünk s becsülünk amúgy (annak ellenére , h cenzurázták Mécset!) és az irredenta szó is pozitív kicsengésben hangzik el...


a már ismert Koltay filmrendező is megszólal (néha ismétli amit tavaly nyáron már elmondott a Korona teraszán arról, hogy régen tabu volt ilyesmikről beszélni és anyja hogy tiltotta meg ezt...node most?



hát mindjárt 100 éves lesz Trianon, és elhangzik, kétszer is, és egész komolyan,a határrendezés kérdése

hát én nem tudom, érdemes- e bolygatni ezeket az dolgokat ennyi idö után (akár felelősen akr felelőtlenül)  (de itt állni látszék az idő)
,
ha a két térképet összehasonlítom, (ha nem is mondanám mint az olvasószerkesztőnő  a nagyanyjának úttörőkorában, hogy neki a mostani Magyarország térképe jobban tetszik - tán ezért is vezekel most) .(én még emlékszem olyan füzetekre, unokatestvérem férjétől "örököltem", aminek a hátlapjára ezt írták: "Csonkamagyarorszég nem ország. Nagy-Magyarország menyország"..elképesztően nagy darabokat vettek el, s az ott élő magyar lakossággal (nekünk is voltak rokonaink ...) hogy is hagyhatták?!

de nem késtünk egy kicsit történelmileg el ezzel a határrrevizióval?!


régi tanitványom elhozta apukája régi katonai fotójt, meg érmeit, amikor Rimaszombatra bevonultak....most került elő (nem dicsekedett vele), (de a lánya most igen...).

mutatja nekem nagynénje, apukája nővére esküvői képét is,,,, anyukám barátnője, osztálytársa volt, (az én gyerekem születésekor de finom képviselőfánkot hozott)  állitólag vasárnap bevárták egymást a Szegedi u sarkán, templomba menet (anyu tényleg járt kereesztény barátnőivel a katolikus templomba, ezt eddig is tudtam, de azt hittem csak a karácsonyi éjféli  misékre, hát nem...(de lehet, hogy csak azért hittem ezt, mert az én lányom zeneiskolásként az éjféli miséken orgonált)

jaj de érdekes az élet, szerteágazó....csak békesség lenne már!

de épp arra semmi remény....

48 megjegyzés:

  1. H.M.M. Hat Juli hogy te hova nem keveredsz? De latom azert kirittal a sorbol (ketsegbeejto nepseg)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "SZegény ember vizzel főz"- Makón ez van, egyre inkább...:(

      Törlés
  2. Sz.I.É. A résztvevők száma mutatja,hogy van remény .Mármint a józan ész győzelmének .Két emberöltő után,ugyan vajon mit várhatnánk a román állampolgároktól ?A székely csavaros eszű ,furmányos góbé ,bár a trianoni eset jól példázza,hogy túl spirálták magukat .Most ez a kormány meg jócskán megtéveszti a hiszékenyeket,mert azt hiszik micsoda kánaán van nálunk,hiszen sok súlyos forintot rájuk tukmálnak .Vajon nem sejtik a túloldaliak,hogy a Mi társadalmunk sinyli meg ezt a nagy adakozást ? Óvatlanul elhullatott félszavakból rájöttem - bizony tudnak mindent - de fizessenek csak a magyarok,hiszen hagyták az elcsatolást .Az eszükbe sem jut,hogy maguk is sokat tehettek volna a trianoni határozat ellen .Jó példa erre a hűség városa SOPRON !Vajon van annak az embernek a becsületről bárminő fogalma,aki gond nélkül beleszól mások belügyeibe .Mert Ők ezt teszik .Mert ugyebár a kibicnek semmi sem drága ! Húsz évvel ezelőtt rengetegen lettünk volna ezen az összejövetelen,de a megvetés távoltartott bennünket !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. a résztvevők közül többen jöttek az előadókkal (mellesleg)

      Törlés
    2. húsz éve még azt hiszem nem is volt ez a Trianoni szemle, amit most népszerűsitenek.

      Törlés
    3. B.E. Már egy ideje nagyon meg kell nézni, hova megy el az ember?

      Törlés
    4. kevés a program, és mind hasonló, sajnos...:) felutazok már Pestre:)

      Törlés
    5. B.E: én ezért ragadtam a neten inkább, nem szeretek már csalódni

      Törlés
    6. igen, ott is ki lehet választani "buborékainkat"! :)

      Törlés
    7. de nekem nem is volt elvárásom..::)

      Törlés
    8. Sz.I.É. A trianoni balvégzetet már a rendszerváltás után piszkutálták .Különben nagyon igazad van,hogy hol jelenjen meg az ember.Jó az " előadó készséged,miért nem indítaszegy sorozatot egy témakörben - ami remélhetőleg többeket is érdekelne .Tudod a szellemiség hiányzik az igényes embernek .Nagyon jó hangulata volt az utolsó összejövetelünknek is .Emlékszel ? Akár még a kötetlen beszélgetések is érdeklődésre terthatnak igényt .Millió és egy téma van !Vagy Te olyan kreatív,hogy kitaláld a témát .Gondolkozhatnál a felvetésemen .

      Törlés
    9. Sz.I.É. Nem hinném .Gondolkozz csak rajta !

      Törlés
    10. E.E: A Roth-regény viszont jó lesz, egyszerre szomorú és derűs. :)

      Törlés
    11. tudom, már a felénél tartok (olvastam tőle korábban is,szeret(t)em...)

      Törlés
    12. a derűt nem lelem,,pedig már az utolsó fejezet felé járok...:(

      Törlés
    13. E.E: a regény őszintesége számomra nagyon megnyugtató. Hogy ezt a közhelyet mondjam: a halottaink bennünk élnek. Zuckermannal együtt. Erre gondoltam.

      Törlés
    14. Szerettem olvasni.ki is olvastam.a vege fele nem annyira.bosszantott, h miert nem vallaltak a műtétet..
      De derut nagyitóval se talaltam. inkabb a lét tragikumàt.miért is kell meghalni?!

      Törlés
  3. T.L. Beszed ide beszed oda. 100 eve elraboltak hazank ketharmad reszet. Az ido eljott, hogy visszakapjuk azt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. az idő el is járt azóta , s sokminden megváltozott

      Törlés
    2. H,M,M, T.L: te hol is elsz mar sok tiz eve?

      Törlés
    3. M.F: Sajnos,ezeknek a figuráknak nincs a jövőre nezve semmi gondolatuk, tervük,jövőképük. Meddig mennének vissza a történelembe igényeikkel. Mit kezdenénk a soha nem létező NAGYMAGYARORSZÁGGAL.Érdekli e őket az általuk elképzel területen ma élő emberek véleménye-

      Törlés
    4. akik már közelse csak magyarok...!

      Törlés
    5. T.L. H.M.M:Kulfoldon, ahol te. De harom evig otthon dolgoztam es 53szor viziteltem 60 ev alatt.

      Törlés
    6. és nem maradtál itt tovább, mint 3 év (csak űgy eszembe jutott)...

      Törlés
    7. T.L. Mit jelent az, hogy sok minden megvaltozott? Ez egy semmitmondo altalanositas. Mindig minden valtozoban van. Hazank ketharmadanak elrablasa nem egy elevulesi jogszabaly ala vonhato buncselekmeny. Ez az egyoldalu allasfoglals azt jelenti, hogy a romanok jogosan birtokoljak a lecsatolt teruleteket es a mi kovetelesunk jogtalan. Furcsa logika

      Törlés
    8. de hogy lehet hogy 100 év alatt nem tudtak jogot szerezni --erről beszélek!

      Törlés
    9. T.L. Jogot nem kellett 'szerezni'. A jogunk mindig meg volt es meg van es a roman birtoklas .nem jogosultsag. A visszabirtoklas az amit mi eddig nem tudtunk megszerezni annak ellenere, hogy a jogcimunk megvan.

      Törlés
    10. ha ugy tetszik igy értettem, de fölöttébb ez a "furcsa

      Törlés
    11. M.F: Mitől volt a magyaroknak joguk az általuk leigázott területekre. Az ott élők jogaikat kitől követelhetik, és mennyi időre lehet a jogos tulajdont visszamenőleg figyelembe venni. Ki dönti el, hogy a jogcím valós és hiteles igény alap

      Törlés
    12. T.L: Erdekes, hogy harmadik szemelyben irsz rolunk magyarokrol...

      Törlés
    13. az csak az objektivitásra törekvés jele lehet :) (ami ebben a témában eléggé hiánycikk) :(

      Törlés
    14. M.F: T.L. 70 év tapasztalata a velem szembeni viselkedés honfitársaimtól. A kettős identitás még mindig sok ember számára elfogadhatatlan

      Törlés
    15. T.L: Nem 'csak'...Sot egyaltalan nem. Tisztan kivulallosagra utal.

      Törlés
    16. M.F. Erdély,Kárpátalja,Felvidék,Délvidék,mint leigázott terület ? Észnél van jóember ? az ezer éves magyar állam gazdasági,politikai,kulturális szerves része volt !Elhiszem,hogy magával sem tanították meg az iskoláiban,mint senkivel akkoriban,mégis mindenki tudja innen-onnan a valódi történelmünket de úgy látszik mégsem mindenki :(

      Törlés
    17. M.F: Okoskodó bölcs. Ezer évvel ezelőtt Erdély felvidék....Mind mind magyarok lakta őslakosok birodalma volt? A honfoglalás előtt a karpatmedencebe nem éltek? Csak a 7 törzsbol osszekeveredett színtiszta magyarok?

      Törlés
  4. K.A: Nem tudom,ha a hozzászólók ,nem 100 évet de néhányat abban a kisebbségi létben éltek volna le ,megalázva magyarságukban szülőföldjükön, ugyanígy vélekednének a trianoni gyalázatról ?

    VálaszTörlés
  5. M.F. Kelemen Aladár: A kisebbségi lét megélése szülőföldön nagyon ismerős.lenne mit mesélni.

    VálaszTörlés
  6. az a gyanúm nem mi fogjuk itt megoldani ezt a 100 éves krdést

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. K.A:Inkább egy ezer éves állam nemzeti tragédiájának mondanám. Azok tudnák megoldani akik előidézték.De már az is óriási előre lépés lenne ha betartatnák a kedvezményezettekkel az eredeti feltételeket !

      Törlés
    2. azok hogy is oldhatnák meg ,ugyan már! Itt a dolog abszurditása"És anakronizmusa.

      Törlés
    3. K.A: Így van,meg mit is kezdenénk 8 millió erdélyi románnal ! De vannak lehetőségek az önrendelkezés biztosítása,az eredeti szerződésben foglaltak betartása,ami nem arról szólt amit ma a román állam gyakorol.Nos ebben tehetnének,mármint a szerződésben foglaltak betartására az akkori győztesek( most Jaltáról beszélek).

      Törlés
    4. lehet, részleteket nem tudok

      Törlés
  7. T.L. Ez egy tortenelmi es nemzetkozi jogi kerdes amelynek megvitatasa fuggetlen attol, hogy ki fogja vagy nem fogja megoldani azt. Itt es most az allasfoglals a lenyeg. Ha mi ketsegbe vonjuk tortenelmi es nemzetkozi jogi jogosultsagunkat a lecsatolt teruletekhez, akkor automatikusan allast foglalunk a roman birtoklas tortenelmi es nemzetkozi jogi jogossaga mellett. Fura-fura...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát igen, húzüdnak a jogi esetek, node 100 évig.....

      ez nem fér a fejembe sehogyse. ennyi idő... ha a két térképre nézek tényleg őrület, csakhogy azokon az "elcsatolt" területeken már rég nem (csak) magyarok vannak mint irtam már

      Törlés
    2. T.L: A jogossagot nem az evek szama hatarozza meg. Kulonben szamtalan erdekes pelda van. Anglia evszazadokig uralta Indiat, hasonlokeppen gyarmatosito orszagok evszazadokig birtokoltak Afrika, Azsia es Amerika nagy reszet. A gyarmatositok kirugasa jogtalan volt az ido mulasa alapjan?

      Törlés
    3. T.L: A nem 'csak' magyaroknak tobb joguk van mint a magyaroknak???

      Törlés
    4. ebben van valami...:) d e az egyszerűbb képlet a lakosság összetételét tekintve

      Törlés