goldi, jitu, rüfke... és a fiút nem tudom, hogy hívták
sábelék...
egy ortodox zsidó család gyerekei, akik a házunk nagyobb felében laktak,(akkor még, államosítás előtt a miénk lehetett)
sokat voltunk náluk, jóban voltunk
emlékszem, egyszer anyu rajzolt nekünk, s meggyanusitották, hogy persze,a lányának (nekem) rajzolja a legszebbet....
én főleg goldival voltam jóban, a legkisebbel, ő volt hozzám való, egy évvel fiatalabb, de jellemző módon tőle tanultam meg (rosszul!)cipőpertlit bekötni.tán épp emiatt egyszer az udvar mélyén elvesztette a fehér magasszárú cipőjét Szőke, mindig kócos kislány..azt hiszem kicsit visszaélhettem egy év fölényemmel, másképp nem tudom megmagyarázni, hogy egyszer a Lonovits sugárut mélyén (ez az első sarokra elágazott a mi utcánkból az állomás fele...de hogy is csatangolhattunk el odáig?), belelöktem a vizes árokba, s utána nyakig sárosan, bűntudatosan battyogtunk haza. Vele voltam akkor is, amikor nagyanyám meghalt, s mi kizárva, az előszoba üvegajtaján át leselkedtünk be, s néztük ahogy nagyanyámat egy ládába rakják be....
egyszer egy éjszaka, akkor is ott voltunk, anyu segített pakolni nekik, készülődni, elutaztak nagy csöndben vagyis disszidáltak. Kanadába, (Azóta se nagyon hallottam róluk, eleinte igen, mivel a rokonaink is ott élnek) De biztos jól vannak a megöregedett "gyerekek", s van már számos gyerekük, unokájuk, dédunokájuk...(?) Úgy legyen!
****
még valami, nagyon elevenen bennem maradt.
egy fiú az utcánkból . a sábel fiúval egyidős, nem sokkal elmenetelük után kereste, a barátját, bélyeget gyűjtöttek együtt...
nem tudom mit válaszoltam keresésére, tudtam, hogy titok, hogy elmentek, titkok közt éltük
de azt a csalódott szomorú téblábolást, ahogy a fiú fogadta a hirt, nem lehet elfelejteni
junius 26
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése