2019. július 28., vasárnap

nagyvera

a szemem láttára ment el , szinte, úgy hogy egyre inkább távolodott

friss, eleven, szellemiség volt, élvezet volt vele találkozni az utcán akár, voltam nála, ott is remekül beszélgettünk, de legutóbb  nem, hamar el is jöttem, valami megtört ....

egyetemre egyszerre jártunk, ő három évfolyammal fölöttem, komoly lány, volt,a kollégiumban mindig éjjel lehetett találkozni vele a tanulószobában.

itt tanított ő is Makón , a kereskedelmi középiskolában, tán a kollégiumban

érdeklődő volt, és nagyon jó meglátásai voltak

figyelemmel és szeretettel kisérte lányom működését is (egy ideig)


legutóbb már az aranydiploma után találkoztam vele, én még előtte voltam

bot volt a hóna alatt, azzal járt olykor, mert szédült, s valóban elbizonytalanodott az életben is

azt mondta, ő Makóra kérte az aranydiplomát, nem tudott volna már Szegedre bemenni érte

de már nemigen járt sehova se....

a templomot nézte, közelről, hogy a szülei ott esküdtek s talány azokon a téglákon álltak....mint ő

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése