a megnyugvás felé

 ahogy telnek az évek, különösen mostanában - legyünk ne pesszimisták csak realisták: a vége felé

tényleg kezdenek kikerekedni, lekerekedni a dolgok, mik azelőtt élesek voltak,  vagy összebékitheteltenül ellentétesek...

lehet hogy végül is én is kisimulok ( no nem a ráncaim, azok csak élesednek) egy fajta nyugalomba, megnyugvásba, ehhez persze hozzájárulnak jelentősen ha nem meghatározóan az utódaim

jó volt látni, ma lányomat pl zongorázni (újra!), (bár hallani nem hallottam a zoom hibájából :( unokámat meg , csibászes hajával, amit oldalra fésül már, kiskamaszosan, társaival  áldást fogadni---

belőlem vannak, de rajtam kivül már... s ez inkább jó mint rossz....

(a mór megtette kötelességét, lassan már mehet...)