2023. március 12., vasárnap

SZEGED DISZKRIMINÁLT ZSIDÓ ÚJJÁÉPÍTŐI 2007 JAN 31

 

2007. január 31.


SZEGED DISZKRIMINÁLT ZSIDÓ ÚJJÁÉPÍTŐI


Dédapám: Löwinger Salamon nevével nemrég találkoztam egy szegedi hitközségi kiadványban, ami szerint a nagy árvíz után ő is Szeged újjáépítői illetve palotaépítő (zsidó) polgárai közé tartozott. Mikor benn vagyok Szegeden, buszállomásra menet vagy jövet, meg is szoktam nézni ezt a házat (még eredeti, régi, faragott fakapujával, ami emlékeztet nagyapa makói házának egykori kapujára, amit új tulajdonosa - nagy szomorúságomra - lecserélt, pedig nem lett volna szabad, hisz műemlékileg védett az épület - a homlokzatát vissza is kellett díszíteniök az eredeti szerint.- Nos, szoktam nézegetni dédapám ősi házát („palotáját”), jómagasan vannak az ablakai, szinte emeleti magasságban, nem csoda, a várost elöntő tiszai ár után, aminek áldozatául esett egyik lányuk is. - A ház tehát a buszállomás közelében van, a Mikszáth Kálmán utcában (korábban Laudon utca)




Nem igazán Szeged belvárosa ez. Az a Kárász utca, meg a Tisza Lajos körút. Ez azon kívül van. Elég közel a Gutenberg utcai zsinagógához viszont.


Most hallom a lányomtól – ki Szegeden bölcsész –, hogy épp ma kérték fel egy munkára, amiben levéltári papírokat fog feldolgozni, amikből kiderül, hogy hiába kérték a zsidó polgárok, hogy a város belsejében építkezhessenek, csak a főútvonalon kívül kegyeskedett megengedni nekik a Hatóság. Kérvényelutasítások hangneme külön tanulságos!


Fotó dédapa háza, kapu Szegeden (2) feljebb



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése