2007. március 20.
HONNAN TUDJUK, AMIT TUDUNK
Ősz óta járok héber órákra. Három hónap alatt végigvettük a betűket. Aztán úgy adódott, hogy nem tudtam menni több órára. Hosszú idő után tegnap mentem újra. Mondom is a rabbinak, hogy biztos mindent elfelejtettem – már előre szégyenkeztem. Elém tett egy imaszöveget: reggeli ima. Jól ment, hát persze, templomba lépéskor ezt mondják, biztos hallottam egy párszor, onnan maradt a fülemben – gondoltam. De aztán egy másik ima következett; ez még jobban ment, magam sem értettem, hogyhogy, honnan, szinte nem tudtam követni magam, szinte hallottam előre, mit kell mondani, folyamatosan, tempósan, s éreztem, hogy egész jó kiejtéssel és természetesen. Na nem dicsérem tovább magam, de a rabbi is mondta, hogy „nagyon-nagyon-nagyon jó”. Ezt az imát viszont templomban nem hallhattam, mert ez volt az asztali áldás, a „bencsolás”. Mondja a rabbi, biztos hallottam még otthon, gyerekkoromban, az apukámtól, mondom, nem halhattam , apukám munkaszolgálatban meghalt, mikor én még csak pár hónapos voltam, akkor a nagyapámtól – mondja, de tőle még úgy se hallhattam, mert sokkal korábban meghalt mint én megszülettem, bár igaz, ami igaz, ő biztos mindig mondott asztali áldást a nagy családi ebédlőasztalnál – anyukám mesélte, mindig megáldotta őket, a gyerekeit is péntek esténként... meg az ősök közt voltak rabbik, apai ágon, állítólag még a prágai Löw rabbinak is leszármazottai vagyunk.
De honnan tudok én bencsolni?!
...
2023 .. ÉS KÖZBEN KIDERÜLT, HOGY ANYAI ÁGON AZ ŐSAPÁM VOLT SZEGED ELSŐ RABBIJA 54 ÉVIG! CWI bACK HIRSCH!
Szegedi Hiradó 1864
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése