kibicikliztem délután a Marosparti erdőnkbe, ahol a majális van, ha épp nincs kint a medréből a folyó. Most épp nem volt, egész nap dideregtem a lakásban, talán a vasalás, meg a főzés melege enyhített valamit helyzetemen, úgy hogy mivel láttam, kint hétágra süt a Nap, meg Kovács Katit is csak meg kellene már egyszer nézni-hallgatni élőben, meg mégis csak május 1 lenne, valaha, pláne mikor még a fő utcán laktunk, volt is egész nap felfordulás, hajcihő, be-betértek hozzánk vagy felvonulást nézni, vagy az erdőből jövet fáradtan, most fura ez a nagy csönd, lányom is csöndben cikkeket ír, interjút a fejhallgatójával a fülén a magnójáról, őt hiába csalogatnám, lapzártára hivatkozva nem jön, én viszont igen. A töltéshez közeledve már élénkül a forgalom, később, lefelé, már az autók alkotta dugókban nem igen tudok a biciklimen maradni, de nem számít, hiába vagyunk sokan, a levegő egyből tágasság érzést ad, igen ez a jólismert Marosparti friss levegő. A nagy fák és a folyó közt. Ez változatlan. Mint mikor gyerekkoromtól jártam le a strandra... az úton a majális helyszíne, a színpad felé közeledve, hallom is már Kovács Kati hangját, "vidáman, frissen" : "How do you do, lala..." majd látom is oldalról, milyen lelkesen énekel, zeng az erdő a dalaitól (no ehhez a később megdicsért profi szinpadi berendezés is hozzájárul, gondolom nem is play back-el, bár amikor egy angolnyelvű számot konferál be, külön kiemeli, hogy élőben (se nem egri, se nem makói angolsággal) fogja énekelni, zenei alapra. Amúgy meg "élő" zenészekkel van itt. És nem is olyan a hangja mint régen. Csak a vidámsága, töretlen, meg az hogy szeret énekelni (nem tud - mondja, persze, azért nem akarná, hogy komolyan vegyük.) Valaki papíron odaadja , milyen dalokat kérnek, kivánságra két szám következik, ami épp az én két kedvenc számom is: A régi ház, és az Úgy szeretném meghálálni - mind a kettő anya-dal, és mindig az én anyumra gondoltam-gondolok, amikor hallom, különös, hogy közben mintha eleredne az eső, de csak úgy mint a harmat, és a második szám vége felé el is áll.... (volt már ilyen emlékem, akkor is könnyezett az ég is, pár percre...) Kovács Kati valószínű nem akar ilyen szomorú búcsút venni, gyerkőcöket hív a színpadra, egy diszkószám táncos-ugráló kisérőiként, közben arra utal, hogy hát gyereknap lenne, vagy mi... hát nem egészen, javitják ki, s mondatja is egy gyerkőccel a mikrofonba, hogy akkor mi is van: - mind a kettő anya-dal, és mindig az én anyumra gondoltam-gondolok, amikor hallom, különös, hogy egy diszkószám táncos-ugráló kisérőiként, közben arra utal, hogy hát gyereknap lenne, vagy mi... hát nem egészen, javitják ki, s mondatja is egy gyerkőccel a mikrofonba, hogy akkor mi is van: ma-já-lis! "Itt van május elseje..." -idézi a régi szlogent és dalt a kisfiúnak: "zengjen a dalunk pajtás", majd kiszól nekünk: ezek a gyerekek már azt se tudják, mi az , hogy "pajtás"!, meg hogy május 1 a munka ünnepe lenne, eredetileg. S még szabadkozik, hogy ha 10 év múlva visszanézik magukat, majd mondják, miket beszélt az a néni össze-vissza!... És még mindig dalol, nem tudja befejezni, igen, zengjen az a dal, most az Édes kisfiam... sírnod sose kell, élsz majd boldogan, boldog leszeeel, édes kisfiam..."....
aliz2. :: 2008. máj. 1. 22:17 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: termeszet, unne
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése