"A RÉGI HÁZ KÖRÜL"...S BELÜL
Ma - végre - nem csak megkörnyékeztem a régi házunkat, amit még nagyapám építtetett pont 100 évvel ezelőtt, s ami szinte teljesesen újjá lett építve - bár a homlokzat - városképi védettsége miatt- megmaradt, hanem be is merészkedtem... Valóban, merészség kellett hozzá. Lányom mindig is mondogatta, hogy majd elkísér, de már csak akkor szóltam neki, mobilon, mikor beléptem: "bent vagyok a házban", értsd az egykori házunkban, azaz a bútorbemutató teremben (mit teremben, termekben), az íróasztal mögött ülő kisasszony rögtön felajánlotta a segítségét, kísérni akart, mondtam, kösz, csak körülnézek - azt nem árultam el, hogy nem a bútorok közt, hanem a szülőházam, anyám szülőháza, gyerekem szülőháza falait akarom csak megszemlélni ebben az újjászületett, majdnem felismerhetetlen reinkarnációjában... Határozott léptekkel vágtattam, a két egykori szobánk felé, amely a több szobánkból befalazó államosítás után lakásunk lett, maradt és... és, innen nem a tudatom irányított, valamit éreztem a szívemben, valami nyomást, meg könnyeket összegyűlni a szememben, és bambán bámultam ki az egykori ablakokon, ugyanarra az utcára, mint 55 évig, néztem az álmennyezettel és a feltöltött padlóval megrövidített falakat, ajtókat, melyek dupla szárnya le lett szerelve, az udvari szoba ablakain át a felismerhetetlen udvart, ki hinné, hogy itt valaha orgonák voltak, meg aranyeső, meg bababarózsa, meg konyhakert is, meg az öreg diófa, jaj, meg az egész életünk, anyám a kis padon krumplit pucolva, lányom a felfújt medencében pancsikolva, meg az ablakok, amik ki vannak cserélve, mint szinte minden, még a falak is, átépítve, (hiszen akkora repedés volt rajta, már attól féltünk, ránk dől), meg, igen, az ablakok is, kicserélve az udvar felé, ennek nincs is párkánya, amin olyan jó volt ücsörögni, míg belefértem az ablakrésbe az ajtó és udvar közt, bent is, kint is egyszerre, de ez az udvar se az az udvar, gyönyörűen körül van kerítve új kőkerítéssel, kikövezve, az utak mellett díszes kandeláberek, és ki is van írva, hogy PARKOLÓ... mint ahogy az egész házra, hogy BÚTOR BEMUTATÓTEREM... G-ék már nem laknak itt... Pedig milyen gyönyörűen "be van bútorozva" az egész ház, csodás, modern bútorokkal, még zsúfoltabban, mint a mi időnkben, amikor, államosítás után a két szobába zsúfoltak bennünket, de itt most nem lakik senki, itt nincs rokokó garnitúra, se ónémet ebédlőszekrény, se az aranyos, angyalos kristálycsillár, de a két tükrös szekrény egymást tükrözve, se a... jaj, semmi se, ami a mi régi életünkre emlékeztethetne, csak én tudom, mi volt itt egykor, kifelé tartva mondom, majd lemérem centivel otthon (otthon? ez volt az "otthon"!) a méreteket, a kisasszony ad készségesen egy katalóguskönyvet, mondom majd visszajövök, feltétlenül, megnézni alaposabban is a bútorokat, a katalógust meg majd, mikor zárva vannak.
aliz2. :: 2008. máj. 2. 20:21 :: 11 komment :: Címkék: emlekek, emlekezes, mult, valtozasok
Veszteségek...
VálaszTörlésSzép, hiteles bejegyzés. A veszteségre, a szeretetre , a ragaszkodásra az elődökhöz még nem találtunk mértékegységet.
VálaszTörlés...mert nincs is, végtelen... határtalan...
TörlésMa nagyon érzékeny hangulatban vagyok. Így olvastam el a te bejegyzésedet is.
VálaszTörlésMiután eladtam anyu lakását, még visszamentem, mert az új tulajdonosok meghívtak. Ugyanúgy néztem szét ott, ahogy te. A sajátom volt anyu emlékeivel együtt a falak között, de mégis idegen, mert már másé volt, másképpen berendezve. Nem is tudtam sokáig ott időzni.
Hirsch Manyi Maria
VálaszTörlésJuli en is igy jartam egyszer a ferjem azt mondta mikor Makon voltam vele annyit emlegeted a Lehel u 20-t vigyel el hol van az a haz Hat akkora csalodas regen ert mint ott Minden mas volt, mashogy volt, kicsi volt ,semmi nem olyan volt mintahogy az en emlekeimben elt Ez vagy 20 eve tortent de azota sem jartam arra ha Makon voltam
5 é.
Gonda Julia
én se mentem vissza - gondolhatod!
Gonda Julia
VálaszTörlésazóta se mentem vissza ( és azóta is mindig...🙁
6 é.
Válasz
Attiláné Barta-Berényi
ismerős az érzés, én is visszamentem sok évvel később gyerekkorom egyik nagyon meghatározó helyszínére, azóta sem tudom, hogy kellett-e vagy sem.
6 é.
Válasz
Attiláné Barta-Berényi
igaz, de valamit vártam, aztán inkább még zavarosabbá váltak bennem a dolgok.
6 é.
Válasz
Gonda Julia
hát a múlt helyeire visszamenni mindig felkavaró..nem állóviz!
6 é.
Válasz
Hirsch Manyi Maria
En valamikor a 90-venes evekben mindig meseltem a ferjemnek hogy a Lehel utcaba laktunk a nagynenemmel egyutt es es milyen volt ott Egyszer aztan amikor Makon voltunk aztmondta nezzuk meg azt a hires Lehel utcat 20-at. A lenyeg akkora csalodas ert Becsengettem egy fiatal lany nyitott kaput es mondtam hogy en itt laktam 1952-ig es szeretnek csak az udvarra bemenni A lany azt mondta te jo eg akkor meg anyukam sem elt Akkor jottem ra hogy 2 generacioval idosebb vagyok es a hazban semmi nem volt olyan mint amire en emlekeztem Nem erdemes visszamenni a multba mert nagy csalodas er
6 é.
Válasz
Gonda Julia
En ujabbam a nagy es dedszulok hàznyomaiban jarok Budapesten....be még nem mereszkedtem...de javithatatlan multkutatokent keszulok...ja egyszer bementem egy lepcsohazba az Andrassy uton...utana almodtam egy furcsat..elhangzott benne az a mondat egy kislany szajabol h soha tobbe ne jojjunk ide. (A valasz az volt ra, h de hàt itt lakunk!)
6 é.
Válasz
Ágnes Piskóthy
Megértelek, ismerem az érzést. Én is bementem és fàjt a szívem, amit nem tudok olyan szépen leírni, mint Te.
6 é.
Válasz
Hirsch Manyi Maria
Ágnes Piskóthy azert van nemi kulonbseg abban hogy kihaltak belolle vagy ki oltek belolle az eleinket
6 é.
Válasz
Ágnes Piskóthy
Bántó volt amit írtam? Sajnálom.
6 é.
Válasz
Ágnes Piskóthy
Köszönöm Évikém!!
6 é.
Válasz
Tamas Konig
Azért az jó, hogy megtetted. Megismételheted Timivel is, megmutathatnád neki is. Előbb-utóbb biztosan így lesz. 🙂
5 é.
Válasz
Gonda Julia
Timi is ott lakott kb 14 évws koráig.s tàn jàrt is bent ő is? Vincének kell majd megmutatnunk az ősi hàzat (meg sokmindent).vagy rà is gondoltàl?
5 é.
Válasz
Tamas Konig
Természetesen, Vincének is. 🙂
5 é.
Válasz
Körmöci Judit
Amikor én is elvittem a makói Iskola u. 6. szám alatti házba a kisebbik lányomat, - semmit sem tudtam neki megmutatni a múltból. Engem is felkavart, hogy egy fűszál nem volt ott a régi dolgok közül, se gy fa, egy bokor... Szegény fiatalember - bár beengedett - elég furán nézett ránk, tán fogalma sem volt, kik vagyunk. Ráadásul kerestem a nagymamám éjjeli szekrényeit és fésülködő tükrösét, melyeket szerettem volna visszavásárolni. De már semmi sem volt meg, úgy rémlett neki, hogy azokat még a szülei adták oda a lomisoknak... Már csak a húgom és én vagyunk, akinek az agyába vésődött minden, ahogy akkor kinézett a ház, mikor a hatvanas években benne laktunk, s amikor még dédikém is velünk élt. Ma is emlékszem minden bútor és egyéb tárgy helyére, de még az ajtók nyílásának hangjára is. Velünk majd minden emlék meg fog szűnni és utánunk másnak már nem is lesz soha olyan fájdalmasan édes.
5 é.
Válasz
Gonda Julia
bennünk van minden már csak...de épp ezért -én azt hiszem -valamiképp át kell adni, elmesélni stb..(persze, az már nem ugyanaz)
5 é.