a történészeink konferenciáján az előadása előtt Pné Szabó Zsuzsa megkérdezte, ki ismerte Gazdapusztai Gyulát - magasba emeltem a kezem, hiszen akkor tanitott az egyetemen, mikor én odajártam...
(később Zs elmesélte személyes felvételi élményét vele, amikor is 20 percig faggatta keresztül-kasul a régi és új történelmen, végül is 4-t adva neki)
..a konferencia legvégén, órákkal később
odajött hozzám a hátsó sorból egy úr és megkérdezte, hogy valóban ismertem-e a Gazdapusztait ? de személyesen?
mondtam, hogy sajnos személyesen nem, mert én nem történész voltam, de egy időben voltunk az egyetemen, és egyébként is őt nem lehetett nem "ismerni", nem tudni róla...
bólogatott
nagyon megdöbbentett a halálhire, két évvel a diplomázásásom után, 1968-ban az öngyilkossága
bár akkoriban több tanárunk is ezt az utat választotta (Horváth Pista Karcsi, , Pósa Péter stb...)
bólogatott, tudta..
sőt évfolyamtársaim is...(Belédy, Kalmár Zs, Homoly Éva...)
hümmögtünk
megkérdeztem, hogy ő személyesen ismerte-e
hát igen, vallotta be, ő az egyik fia , mellette ült hátul a másik,,, feleségeikkel...
nagyon sajnáltam, hogy nem ismerhettem személyesen
sajnálom most is
sajnálom magunkat....
elmenőben . kint álltak a folyosón még - már mint ismerősok minden jót kivántam, neki, nyomatékosan...ő is... mit tehetünk!?! (eső után...)
de mit is tehettünk volna!
(eső után...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése