van nekem egy olyan unokám,
aki mint egy szeizmográf, érzékel, láthatatlan, kimondatlan dolgokat is
és olyan tapintattal nyilvánul meg, lábujjhegyen...
lányom koradélután felhivott, már tegnap megkaptam nagyon figyelmes "nekem való" könyvajándékait, arról beszéltünk,
meg arról hogy én lekéstem az én csomagommal...sajnos a postán, már PÉNTEKEN nem fogadták el..nem tudták garantálni karácsony előtt a kézbesítést
mondtam, olyan hiányérzetem van
nem is gondoltam végig, csak úgy kibukott a számon....de csak ezzel magyaráztam, hogy a csomagom lemaradt (egyelőre, s addig)
meg valahogy szóba jöttek idősebb ismerősök, párjaikkal..
és kibukott belőlem, hogy é n (már)képtelen lennék együtt élni valakivel
(hát ki milyen, valami ilyesmit mondott lányom)
majd jött az unokám a millió puszimra
s rákérdezett szomorkásan hogy egyedül vagyok?
mondom, épp az előbb érintettük a témát anyukáddal, de én jó elvagyok magammal
ő azért csak szomorkodott, és vigasztalni akarva valami olyasmit mondott - teljesen szürreálisan- hogy nézzek ki az ablakon biztos néznek ki mások is..
elnevettem magam, biztos nem néz ki senki az ablakon szenteste
de nagyon köszönöm a vigasztalni akarását....
és ki is nézek az ablakon (hátha...más is(?)
hátha....
ja, és véletlen a Kossuth rádióra tévedtem (nem szoktam hallgatni) de épp a SENKI SINCS EGYEDÜL MŰSOR ZAJLOTT
HÁT ez is lehet egy ablak (?)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése