írom illetve másolom be, tovább a régi naplóm... egyre "közelebb" van a "most"-hoz, már csak" 45 éves... ahhoz képest, hogy 55 is volt, egész "fiatal"... 55-ben kezdtem irni, ált. iskolásként, aztán abbamaradt az egyetemi évek forgatagában, a gólyabál körül... Ott be is telt az unokabátyámtól örökölt, nagyméretű spirálfüzet (akkorsmost)
és most -hogy hiába kerestem a hiátust - (egy kis kék kockásfüzetet) folytatom 65 - től, az államvizsgáim körül... egy ugyancsak spirál bár kisebb méretű kék füzetből átmásolva..
közben rakosgatom a régi(új) blogba a régi, akkori, odaillő fotókat is (majd),
és szembesítem a régi gondolataimat a mostaniakkal; a régi életem a mostanival,(mostani fotókkal is részben) a 45 évvel későbbi énem beleszól (zölddel), és próbál reflektálni, fejet csóválni, vagy csak megállapítani, hogy most se gondolom másképp(?)
lányom
szerint feltűnően "ugyanaz" írja a régi naplóm,
mint akit a mostani írásaimból (stílusából) ismer... ami
szerinte jó, mert önazonosságot jelent (viszont mulatságos, hogy
ezt kb. akkor mondta épp, amikor a következő 65-ös bejegyzés
egy ilyesmi mondattal kezdődik, hogy "nem
vagyok önazonos"
- azt mondja ,, hogy az önelemzésem változatlan. (én mintha
inkább önmarcangolást látnék...) - viszont a hiány (ami
miatt többnyire a szokásos "kinevetés"
lesz részéről szövegeim hatása, épp az, hogy én
viszont túlkomolyan veszem /vettem magam , és hiányzik az
önirónia... mondja ő, lányom az ijfú író és főként
kritikus - és
ilyenkor elkezdünk vitatkozni az iróniáról, amit én nem vagyok hajlandó mindenféle szöveg alfája és omegájaként kezelni... az viszont nagyon igaz, hogy az is ártalmára van a szövegeknek, hogy nem tudom bennük (se?) magam távolról, felülről de legalább is kivülről nézni. (igaz ami igaz , hogy nagyszerű irodalom tanárom Sz. Gy. lányomnak gyerekkori verseiben is már ezt az erényt tartotta a legfigyelemreméltóbbnak, hogy ő éppenhogy egyszerre képes kivülről és belülről ábrázolni) Talán az 55 ill 45 év távolság, amit az idő magától elhozott, és a zöld bejegyzések most pótolják ezt az eredendő rálátás hiányt nálam. Meg azt is igazolják, hogy valóban problémát, bármilyet, az ember nem tud addig megoldani, amig beleragad - hanem attól is el kell távolodni - egy magasabb ("angyali") szintre - (lásd Jung, vagy Einstein - már általam is többször idézett meglátásai ugyanerről)
a problémám most nem is a régi naplóimmal vannak kapcsolatban , azok má r olyanok amilyenek, ha át is zölditem őket a mai meglátásokkal és rálátásokkal, -hanem azzal, hogy szeretném végre (én is) -viszonylag összefüggő formában - megirni az "EMLÉKIRATAIMAT" , vagy inkább a családom történetét, és nem is tudom, hogy fogjak hozzá, hogy rendezzem el (milyen rendező elv szerint) azt a rengeteg anyagot, amim van erről ... de a szerkesztés sose volt erős oldalam (ez a hibája egyetlen, befejezett regényemnek is (az Ablakoknak is) , amiről épp a most bemásolt naplójegyzetemben irom, hogy irom...- nos nyersanyagnak az is most jó lesz...
azt mondja lányom (szakértőm), hogy csak kezdjem el, a tartalom majd megszüli a neki való formát
azt hiszem a "formátlanság" (a töredékesség, az összetettség is lehet "forma" - az eklektikának is lehet létjogosultsága - a töredékességnek is. beszélhet magáról, magáért…. Igen, azt hiszem nem fog zavarni...
ja, és nem beszélni kell róla, meg nem tervezni meg morfondirozni rajta , hanem CSINÁLNI!
(ez is a régi naplóim egyik -eddig nem eléggé figyelembevett - tanulsága... )
aliz2. ::
2010. márc. 2. 23:31 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: naplószerűség ::
Címkék: blog, eemlekezes, iras, jelen, konyv, lanyom, mult, naplo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése