"blogként élednek újjá az ősi naplók" - olvasom több helyen is... és eszembe jut az én épp félszázada elkezdett, spirálfüzetes naplóm... (ami miatt választottam ezt a quasifüzetformát itten! merő nosztalgiaként) akkor írtam, amikor egyedül voltam otthon , erre különösen alkalmas időnek tűnt, amikor anyukám moziban volt, méghozzá olyanon, amire csak a 18 éven felülieket engedték be, ígyhát otthon maradtam , és írtam a titkos naplómat - amit aztán anélkül, hogy nyíltan beszéltünk volna róla, nyilvánvalóan elolvasott anyukám. Mint ahogy én is a születésnapomra évente kapott gyűjteményes könyvet a Kerek egy esztendőt, a nagy szürke szekrényünk rejtekében ... még a születésnapom előtt... De én se beszéltem róla. Hadd örüljön, hogy örülök a meglepetésnek... Ő se akarta elvenni a kedvem azzal, hogy beleolvas a naplómba. Még mindig nem is vagyok benne egész biztos. Talán csak ráérzett a "titkaimra"(?)... Nem csak...
De most hogy felraknak régi naplókat blogbejegyzésként adagolva... elgondolkodtatott. A titkok az évek múlásával már nem titkok(?) Meg a szereplői... Az én régi napló(i)m szereplői is, egyre többen, már odaát vannak... Minden jelenidejű , róluk szóló sor - valójában múlt idő lett. Mégha a naplóknak a mindenkori idejük a jelen... Emlékirattá válnak. Váltak...
És ugyan vajon kit érdekel(ne). Talán engem? Mert már magamra is úgy tudok visszatekinteni benne, mint aki nem ugyanaz. Hol van az a 15 éves gimnazista lány? Hova lett? Keressem a 65 évesben?!
Tegnap csak egy kis füzet akadt a kezembe, aminek az elejére a napirendem volt beírva, percnyi kiszámítottsággal (tanulás, hegedűgyakorlás, nagynéni látogatása ...) egy elsős gimnazista napirendje... de hogy az valamikor az én napirendem volt?! Egyáltalán: napirend?! (persze kérdés, hogy betartottam-e vagy mennyire - az már nincs feljegyezve...)
A naplóm az érzelmeim füzete volt. De hol vannak azok az érzelmek!? Persze bármikor újraélhetők, talán fel is kelthetők. Ha elolvasom..., ha emlékezem... Korban hiába van közelebb a lányom ahhoz a régi lányhoz, aki én voltam egykor... mégis, nagyobb a távolság köztük. Csak kirötyögné... (már volt is példa rá, együtt rötyögtünk, azon , aki voltam..., ahogy írtam... )
De hogy régi naplót ebbe a mai keretbe átrakni?! Érdekes kísérlet lenne...
Mert a blog - hiába webnapló, hiába írom én is napi elszántsággal a bejegyzéseim, mindig arról, ami éppen leginkább foglalkoztat. De nem úgy nap/ló, mint az a régi-titkos, dugdosott, intim , amibe legfeljebb az anyukám olvashatott bele - hallgatólagosan. És semmiképp se kommentelve. Itt viszont : nézzük az olvasottsági statisztikát, (hű. már száz fölött van jóideje, s volt már 159 is! , meg már minden földrész), és olykor hozzá is szólnak, és eszmét is cserélünk.... magányos műfajból társas műfaj lett ez a legújabbkori "napló"... Nyíltabb kor nyíltabb gyermeke.
aliz2. :: 2008. márc. 3. 22:34 :: 14 komment :: Címkék: blog, iras, mult, valtozasok
14 komment érkezett
1. stali:
2008. 03. 04. 4:59Bármily furcsa, ő is mi voltunk, aki a régi naplót írta, és ma is mi vagyunk, ő is megvan, részünk marad mindörökre. Hogy néha mosolyognivaló az a kamaszlány, aki voltunk? Csak az idő haladt, a technika fejlődött és lányainknak fura lenne megmutatni a nagylavórt, mint a fürdőszoba jogelődjét. Azon is álmélkodnának.
2. aliz2.:
2008. 03. 04. 12:03a múltban mindig van valami megmosolyogtató (minimum) - gondoljunk csak a régi filmekre...
a mostani jelenünk is megmosolyogtató lesz!majd...
(néha most is talán)
3. Csefimi:
2008. 03. 04. 12:16Nap és a ló, rossz nevelés?
Még járni sem tudtam, lóra szerettem volna ülni. Rátettek hát, s mikor levettek, a Napnak tetszett, ahogyan gurult, hogy e tett, gyöngyöt csalt, szememből a földre. Az kéne még, hogy elszaladjon veled a ló! Magyarázta Édesanyám, simogatva a buksim, s kaptam hintalovat is. Nagyon boldog voltam, számtalanszor abban aludtam el. Sajnáltam azokat, akikről az a hír járta, hogy elszaladt velük a ló. Biztos nagyon rossz lehet neki, töprengtem. Persze akkor még nem volt webnapló. Isten tudja mért, ment a hír, lélektől-lélekig. Talán tudták az öregek, hogy a kor, lát, annyi szent! Vagy, ki látta, a kort, annyi szent? Génjükben volt, vagy nyelvükben, vagy talán mind kettőben, hogy a szó, a név kötelez! Jót s jól! Ez a parancs, kizárja a rosszat.
„Én… azzal töltöttem az életemet, hogy a rendkívülit kutatom az emberi lélekben, nem mintha gyönyörködnék a „rossz” – ban, hanem azért, mert az emberekben van egy sajátságos külön, beléjük nevelt érzék, hogy eltakarják lepellel, amit nem tartanak dicsőségesnek, s nem tudják, hogy a természeten uralkodni nem lehet, tehát, ami az emberekkel történik az mind természetes. Ami van, ami megtörtént, ami cselekedet, az nem lehet hamis. Hamis, fals csak a tálalás lehet.” (Móricz) Hol az érzék?
Szerepcsere, rossz vicc?! A pásztoraink beszédet mondanak, egyik vagont, másik gárdát szentel, hogy emlékezzünk „dicsőséges” tetteinkre! Többi, törvényért kiabál, hogy a száját ne nyissa ki, senki se! Az író dicsér! Dicsértessék! Ránk virrad, az „éji felleg” már nem „lepel”, rossz érzés ez, halotti lepel! Teljes a képzavar! Látom, csak engem zavar, hogy lehetne másként, nyelvünk, hitünk szerint is! Már ráértünk! Senkit, meg sem érint, mert kell a pénz. Mire? Nem tudjuk MI SE. Elszaladt velünk a ló, annyi szent. Így, nekünk annyi, annyi… Nem „kötelez” itt, semmi, senkit. Rossz fényt vet ránk, annyi szent… Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok! Szálljon a füst az égig! Fújjon a szél! Dörögjön az ég, mossa el! Szenny van rajtam csak, lelkemet marja aludni nem tudok, nincs lepel. Való ez?
E Világ Igaza?
Az áldott Nap, cserepesre égeti bőröm, kiszívja lelkemet. Legalább füstölögjetek! Mert élve eltemet, ennyi… Ennyi.
Köszönöm Aliznak, hogy elolvasott!
4. Tyria:
2008. 03. 04. 12:55Azért annyira talán nem vészes a helyzet. Nekünk ez jutott, ez a kor. Ebben kell élni. Itt kell magunkat "feltalálni". Tény és való, időnként nincs kedve az embernek kilépni a lakából. De a környezetét, társas körét maga alakíthatja ki. Ha kedves dolgok, holmik, emberek vesznek körül, már könnyebb elviselni a kinti visszásságokat. És keresni kell a sok rossz között a jót. Mert van mindig, csak nem kiabál, mint az "ellenkezője". Beletörődni nem kell semmibe. A magunkét ha megtesszük, a végeredményt majd elviseljük. Hátha nem is lesz olyan elviselhetetlen. :-)
Ha visszanézek a történelemben, akkor az 1900-as évek eleje a kedvencem. Néha egy kis időt szeretnék "akkoriban" eltölteni. Persze nem lehet!
Aliz2 nagyon érdekes régi naplót olvasni. Más a hangulata is! Nem annyira mosolyognék én, inkáb rácsodálkoznék a régi szokásokra, módikra.
2008. 03. 04. 13:48igen -igen; "A kor hatalma" - ahogy Simone de Beauvoir olyan rég s olyan jól megírta már...(sőt még "A körülmények hatalma" -is), de ez minden időkre érvényes meghatározottság...
Én olyan nagyon nem is berzenkedek...
Bár sose voltam komformista! S már nem is leszek az...
Anyukám a századelején született (majdnem), s nagyon boldog gyerekkorról mesélt mindig nekem!
Tyria, hol találtál ilyen ősrégi naplókat, én csak olvastam róla, hogy vannak?...
(azért is példálóztam csak a magaméval - de az még nem is elég régi a maga félszázadával :)
Bár én úgy vagyok ezzel, hogy úgy érezném, mintha a naplóiró szándéka ellenére fürkészném ki a titkait, az engedélye nélkül (70év után már nem is kell szerzői engedély a publikálásokra) Kiadott leveleket is ezért nem szeretek olvasni újabban, utoljára Szabó Lőrinc levelezése olvasása közben éreztem azt, hogy nekem ehhez nincs is jogom, engem ez -épp ezért - nem is érdekel... azóta nem olvasok kiadott leveleket. Nem sértem meg az ősi levéltitkot.
2008. 03. 04. 13:51Tyria, te még nem láthattál régi tablóképek előtt vihogó gimista lányokat!..
én évről-évre..., most már rajtuk is nevethetnek, a mostaniak, a mindig újak... és igy tovább....7. sorsfordulo:
2008. 03. 04. 14:58Tudod aliz2 az a baj, hogy ma már a tegnap is történelem, ma minden olyan más, elrohan velünk az élet és mellettünk minden "emberi"érzés. Én jobban szerettem azt a "rongyos" régít. és hála Istennek vannak fiatalok, akik már lelassítanák a világ folyását, a mindennapi történéseket, ha lehetne. De a lejtőn már nincs megállás. Ez a világ egy ferde tükör.
Apropó!!!!!
Én szívesen járok hozzád olvasni:
2008. 03. 04. 15:43sorsforduló: köszönöm. örülök neki :)
és én is egyre jobban szeretem a régit, filmekben is (mégha én is mosolygok is rajtuk olykor, ott ahol ők nem is akarhatnák)
és a lányomat is érdekli a múlt is... csak ő még többet mosolyog rajta...:)
egyébként, amikor én voltam fiatal, engem nem nagyon érdekeltek a régi dolgok ... untam... sajnos...
és nem is eléggé figyeltem oda az "öregek" elbeszéléseire. Most már bánom is!- 9. Tyria:
2008. 03. 04. 15:44Igazándiból olyan régi "valódi" napló nem volt még a kezemben. Legfeljebb a szépirodalomból.
Anyai nagyanyám kiterjedt levelezést folytatott gyerekeivel. Ezekből elég sok megmaradt. Hát bizony levéltitok ide - titok oda, én számtalanszor már el is olvastam őket! Még fogom is újra! Élmény arról olvasni, hogy hogyan vették meg az első rádiót, milyen szertartás volt az esti rádiózás. Milyen tanácsokat adott a nagyanyám 1 hónapig más városban tartózkodó fiatal lányának. (Na azon lehet tényleg mosolyogni!) Hogyan készültek akkor a karácsonyra stb.
Én kamaszkoromban vezettem 2 évig naplót. Még megvan.
Aliz a lányok vihognak az új tablók előtt is ám! Hidd el nekem! :-)Szeretik megkritizálni egymást. - 10. Tyria:
2008. 03. 04. 15:48Engem mindig érdekeltek a régi dolgok. Érdekesnek és izalmasnak tűntek. Ha idős vendég, rokon jött hozzánk, ki nem tudtak rakni engem onn. És nyúztam őket, meséljenek, milyen volt, amikor fiatalok voltak. Mind a mai napig szívesen vagyok nálamnál jóval idősebbek társaságában is. Ezért próbálom becserkészni itt a neten is az erre "lézengőket". :-)
2008. 03. 04. 15:53a régi leveleinket én is most akarom rendszerezni. nagymamám ("Franci mamaja") írt csodálatosakat Hollandiából - ahol lakott - a kis unokájának, nekem... még meséket is írt bele...
Forgach András írt egy érdekes (család)regényt: "Zehuze" - csupa (családi) levélből...illetve azok alapján.
A családi levelekre nem vonatkozik szerintem a leváéltitok. Az csak jó, ha a leszármazottak olvassák az ősök gondolatait, annak csak örülhet/né/nek!
Én hosszú ideig vezettem naplót, még pályakezdő koromban is, évekig, meg mindig újra és újra belefogtam rövidebb időkre... Mind megvan , nekem is...
Ami a tablóképek előtti vihogásokat illeti: az a vihogás (a sajátjuk előtt) nem ugyanaz a vihogás (mint a régiek előtt) - 30 évig figyelhettem - tudok differenciálni :)
2008. 03. 04. 16:00egyszerre irunk, illetve keresztbe :)
nagyon jó, hogy te ilyen voltál, vagy! ezek: az öregebbek beszámolói pótolhatatlan kincsek!!!! lemondani róluk veszteség.És olyan hirtelen válhat végérvényessé, pótolhatatlanná...
de én is szerettem az öregeket, mindig! csak nem a múltban játszódó történeteikért...
(-az öregeket meg a kisgyerekeket - leginkább)13. sultanusbeatus:
2008. 03. 04. 20:51Margóra firkáló kezek vagyunk (mi, kommentelők), akiket még szívesen is lát az író, akinek füzetébe belekotyogunk?
2008. 03. 04. 21:04hát persze; csak öröm az, ha a hangunk nem "szó , mely kiált a pusztaságba"! :)
(meg rendes hely is van a kommentelésre itt - ha rejtett/másik oldalon is - nem csak margónyi!)
stali:
VálaszTörlés2008. 03. 04. 4:59
Bármily furcsa, ő is mi voltunk, aki a régi naplót írta, és ma is mi vagyunk, ő is megvan, részünk marad mindörökre. Hogy néha mosolyognivaló az a kamaszlány, aki voltunk? Csak az idő haladt, a technika fejlődött és lányainknak fura lenne megmutatni a nagylavórt, mint a fürdőszoba jogelődjét. Azon is álmélkodnának.
2. aliz2.:
2008. 03. 04. 12:03
a múltban mindig van valami megmosolyogtató (minimum) - gondoljunk csak a régi filmekre...
a mostani jelenünk is megmosolyogtató lesz!majd...
(néha most is talán)
Anna Szelényi
VálaszTörlés·
engem nagyon bántott amikor rajtakaptam a szüleimet hogy nevetgélve olvassák gyerekkori naplómat
nem is írtam többet naplót
5 é.
Válasz
Gonda Julia
én nem láttam anyut nevetgélni rajta,a sőt, őt nagyon elszomorithatták az én szomorúságaim , és próbált tenni ellene (épp ezt vettem észre!)...ellenben a lányom szabályosan és nyiltan kinevetett egy régi irásommal, ki is vettem a kezéből azonnal!