MIRE, KIRE (NE) LEGYEK BÜSZKE 2010 MÁRC 6

 

a face bookra ezt írta fel egy feltett fotóm utáni hozzászólásként egy régi-régi (több évtizezede nem látott) kedves ismerős-iskolatárs, hogy

"légy büszke!!!!!" - így ezzel az 5 felkiáltójellel...

nem mondom, kicsit  jólesett, (a figyelme?), de rögtön ambivalens érzéseim támadtak, és főleg a kérdés: ugyan mire legyek én büszke?! -

hogy ez lettem?! ahogy az album neve is ez.

(mielőtt csináltam ilyet is, a régi képeknek, Füst Milán nyomán,  ("Ez mind én voltam egykor")  hogy: voltam (egyetemista is) egykor, meg tanár is,stb...

fel is írtam, viszonthozzászólásként, kérdő válaszként a "Légy büszke!!!!! felszólításra: 

"Kösz, de mire is...?"

mire ő: "Arra, pl. hogy ilyen jó fotót tudsz feltenni!" -

Nohát egyből továbbitottam  lányomnak a "büszkeség" okát; tudniillik ezt az állítólagos jó képet ő csinálta rólam. Miután folyton  fotózom, mikor mostanában elég rendszeresen ugyan, de elég rövid ideig, itthon van (vagy én náluk) 

úgyhogy, mikor ezt megúnja,"kölcsönkenyér visszajár" alapon kiveszi a kezemből a fényképezőgépet, és ő (is) csinál rólam egy-egy fotót...

......

amúgy is a büszkeségre való felszólitás (légy büszke...!) vagy kijelentés (Büszke lehetsz...) vagy  kérdés (ugye büszke vagy... ) mindig úgy folytatódik, hogy : ... a lányodra...! 

 S bár  ő igazán nagyon szerény (ezért se szereti , ha fotózom, hát még ha fel is teszem valahova közszemlére a fotóit és az elért eredményeit, produktumait stb) - voltaképpen minden okom megvan, hogy RÁ büszke legyek- mégis zavarba hoznak ezek a mondatok (éppen az ő szerénysége miatt), mert noha belül persze hogy büszke vagyok, de kifelé büszkélkedni semmiképp se szeretnék, mert az olyan visszás.... (és főleg mert őt annyira zavarná. De "valahol" engem is. ) Mégha tényeket is sorolok föl csupán vele kapcsolatban.

s bár - mint ezt is ő mondta - a fotókat is úgy csinálom róla, mint Nádas a "körtefájáról"

most, elnézegetve a napokban készített fotót, róla,

- ami pont az én -büszkeségre felszólító fotóm előtt készült- a kanapé mögötti könyvespolcon a "Tudás fája" sorozattal, mégis ez jobb asszociációnak tűnik, különösképp, hogy  két remek tanulmánya is most jelent meg épp a napokban. (A Tiszatájban a Kosztolányiról, a Forrásban a Sándor Ivánról szóló) és körtefáról inkább almafára meg az almájára asszociálva épp arra kellene gondolnom, hogy nehogy már az "almafa" (adott esetben én) "essen messze" az almájától... (hjaj, ez micsoda képzavar , de tény hogy - tudásban -jócskán felülmúlt a lányom.  (Kosztolányi értelmezését illetően is, pedig én belőle szakdolgoztam és kis kiegészitéssel doktori disszertációra is alkalmasnak találták az államvizsgai védésen anno 1966) De hol van az én szakdolgozatom ettől a tanulmánytól!? Bizony-bizony "messze"....

Dehát meg is jósolta már kisgyerekkorában:

"Én nagyra növök te meg picire..../Én leszek az anyukád"...

(ugyan  már picinek is "nagy" volt:::: sok szempontból, de ez most megint büszkélkedésnek hat/hat?:akkor törlöm! Pedig, tényleg, csak "tény".)

de azért , amikor nagy ritkán ő büszke (lehet) rám, annak nagyon tudok én is örülni. Ezért is kéne több okot adnom rá...

viszont az a legtermészetesebb, ha a gyerekeink túlnőnek rajtunk. ez a világ (és az evolució) rendje.

aliz2. :: 2010. márc. 6. 20:15 :: 8 komment 
Kategóriák: fotó :: Címkék: elmelkedes, folyoiratok, fotok, jkapcsolatok, lanyom