már napok óta várom, hogy mondhassam-irhassam le ezt a sort:
roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már
lehet, hogy én bűvöltem József Attila varázssora segítségével ide ezt a tényleg várt olvadást?
csak hogy igazán csak a sor eleje stimmel, a hexameter fele:
roskad a kásás hó
a bádogeresz, legalább is az az eresz, ami bennem megjelenik a szó hallatára, már rég nincs meg illetve az is „elolvadt”...
az olvadás nem szép, de utána, ha felszárad a latyak, talán, nem soká itt a tavasz(?)
bár addig még várhat ránk egy-két újabb fagy, de talán nem annyira fárasztóan tartós, mint ez a mostani volt
délután, alig akartam hinni a szememnek, kinéztem az ablakon, és sütött nap, kék volt az ég... hihetetlen! igaz, nem soká tartott...(lehet hogy csak álmodtam?)
de tény :
"elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik...
a többit tényleg, most, hagyjuk. (amiről a folytatás szól, az, számomra vonatkoztatva a bádogeresznél is régebben elolvadt).. pedig milyen gyönyörű egy ébredő-olvadó nagy érzelem születésének megírása párhuzamban a természeti olvadással... bele lehet borzongani, valóban, s abba is, hogy vers NÉLKÜL sem lehetne igazán élni....
(dehát ezt is J. A. mondta; szükséges, hogy a vers irassék, különben meggörbülne a világ gyémánttengelye"... hát én most kiegészítem azzal, az olvasó felől, hogy szükséges, hogy a vers OLVASTASSÉK... (ha már megíródott!)
aliz2. ::
2011. jan. 8. 0:04 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: irodalom ::
Címkék: elmelkedes, idojaras, JOZSEF, olvasas, tel, vers
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése