Anya! - kapom föl a fejem, az étteremből kijövet, s fordulok a hang irányába,közben átsuhan bennem: hogy kerülhet ide a lányom, hiszen Szegeden van, reggeltől estig telefonügyeletben a szerkesztőségben. De már látom is: a hang egy kisfiútól származott, akit az anyja tol a biciklijén, ő elöl a bicikliülésben, hátul a kicsit nagyobb kislány. Látásból ismerjük egymást az étteremből, evés közben egymásra szoktunk mosolyogni.
-Ezek a gyerekek, de egyformán tudják mondani, hogy anya! -mondom - azt hittem, hogy az én gyerekem szólít, pedig hát ő sokkal nagyobb, és lány .
És mégis. Amúgy már nem első eset, hogy hallom valahonnan: anya! - és kapom föl a fejem, azt hívén, hogy lányom hív...Mikor épp nem is lehet a közelben.
Tényleg: minden gyerek egyformán mondja, hogy anya!?.
Hiába "anya csak egy van", az anya ugyanazt jelenti minden gyerek számára! Hát nem is lehet véletlen, hogy minden anya erre, ugyanerre a névre "hallgat": "anya", és nem az utónevére, mint ahogy a gyerekeink viszont;
és ha nem is egyformán mondják, ugyanazt mondják, mindig és mindenhol: anya! És ha egy anya hallja ezt, akkor joggal hiheti, hogy őt szólítják. És meg is kell hallania, mindig, ha aktuálisan ez most épp egy másik anyának is szól. Mindegy. Ő is meg van szólítva. Egy anya legyen anya - mindig, s állandó készenlétben. Azért - anya.
aliz2. :: 2007. aug. 3. 13:23 :: 2 komment :: Címkék: elmelkedes, epizod, generaciok
ZS. M. SZ. Igen, én is gyakran felkapom a fejem, ha egy gyerek anyát kiált. Pedig már túl vannak a 40-en. 🙂
VálaszTörlés