mindjárt becsöngetnek...
de a pedagógusoknak már most elkezdődik a tanév (mindenkori irigyeiknek mondom! nem olyan hosszú az a vakáció, mint gondolják - és nem csak abból áll a pedagógusok munkája, hogy bemennek az órájukra és leadják) ... Ilyenkor, augusztus utolsó hetében már folynak a tanév eleji előkészületek. Értekezletek , egyebek. Ennek jegyében egy ideje u. n. "pedagógiai konferencia" is van Makón (afféle továbbképzésféle is? már a XI. - de hát már az első is akkor volt, amikor én már nyugdijban... kicsit irigyeltem is a zsibongó pedagógustömeget eleinte a Hagymaház körül, ilyenkor, olyan ünnepélyesnek és fontos(kodók)nak tűntek - én meg, mint akit már kizártak a "paradicsomból". Aztán pár éve (mintha ezt megneszelték volna?) - elkezdtek küldeni rá (a polgármesteri hivatalból) meghivót - (sőt még ebédjegyet is mellé...) De mégse mentem! Az idén viszont elhatároztam, hogy mégis! Főleg, mert az előadók közt ott láttam egy rég ismerős nevet. Gabnai Kat(al)i(n)ét, a drámapedagógusét ill drámapedagógusok pedagógusáét , aki már volt itt, Makón, jópár éve, amikor a diákszinpadosaimmal bemutattuk egy országos tanfolyam részmozzanataként az akkori "tanuló" diákszinpadvezetőknek (én magam is az voltam) - a József Attila műsorunkat, a "jaj, szeressetek, szilajon" ciműt és kaptam tőle egy mondatot, amit büszkén megjegyeztem: "Ez a mi József Attilánk"... (jelzem nem a szokványos volt... ez a "mi" feltételezett valami közös (akkori) platformot. Gondoltam, feltétlenül meghallgatom most... (amúgy is szeretem szembesiteni a múlt(ak)at a jelennel) - nos el is mentem , másra nem is, csak az ő előadására ültem be (pedig Jókai Anna (akit évekkel ezelőtt - még gyakorló tanárként - a giminkben egy u.n. "rendhagyó irodalomórán" hallhattunk...), az előadása cime -legalábbis első szava- szerint, egykori J. A. műsorunkkal együttrezonáló gondolatokat járhatott körbe(?): a szeretet pedagógiájáról beszélvén... amire Gabnai K. is visszautalt az előadásban, bár ő riasztóbb címet adott a sajátjának: "nevelőket nevelünk" - s maga is "horrornak" nevezte műfajilag - persze nem lett az, csak jelezte, hogy mennyire nem pedagógusok manapság a pedagógusok, mennyire csökkenőben van a pedagógusi elhivatottság, minél magasabb iskolákba megyünk, annál inkább (ezek szerint az óvodapedagógusokkal nincs olyan nagy baj, mint az egyetemi tanárokkal - pedagógiai szempontból - dehát ez mindig is igy volt..., de milyen jó lenne, ha nem igy lenne...)
Gabnai az ebéd után kissé elhúzódó szünet után a petrezselymes krumpli korai emléke megidézésével kezdte (hallom éhesen, a 3/4 2-es, csúsztatott kezdéskor, mert én bizony sehol se ettem - még - ilyenkorra már elfogy a menű mindenhol, és a konferenciás ebédjegyem nyilván nem használtam fel, ha már nem voltam korábban bent a konferencián) - Nos a jóllakottak álmosságára megértően hivatkozva Szép Ernőt kezdi felolvasni: aludni volna jó (ami persze az alvással rokon meghalás vigaszszerű emlitésébe fordul, (akkor az se lehet annyira rossz...)de még időben abbamarad a "túlírt" vers idézete...) Még élünk. Az előadó nagyon is! vehemensebben van jelen és magyaráz, mint valaha, csak a haja lett teljesen ősz, de amúgy nagyon fiatalos, a magávalragadó héve feltételenül, hiába is beszél unokákról, és emliti is azt az évet, amikor már járt itt Makón, 1974-ben , mondja a hallgatóságnak, hogy közülük sokan meg se születhettek akkor még (hát én már 32 voltam..), úgy emliti az akkori eseményt, mint mikor a kezdet kezdetén egymást tanitották a "drámapedagógusok" (akkor még nem is igy hivtuk - magunkat... legfeljebb diákszinpadvezetőknek) És hogy Makó nem múlt el benne...
Rég volt... a hely is megváltozott, ugyanitt voltunk, de a székesegyházjellegű hagymaház helyén akkor még az eredeti egyszerűbb hagymaház/kulturház épülete álllt... s annak a lépcsőjén hangzott el, lefelé menet az a számomra megjegyzett fontos mondat. Amivel kapcsolatban az előadás folyamán kiderült, hogy nem is biztos, hogy az a "mi" megmaradt - minden szemponból. (a régi hivatalossal való szembefordulás - mint annyi más területen - itt is differenciálódhatott) - de az érzelmek fontossága a nevelésben (mindenben!) - megmaradt - mint közös (bár kihalóban levő) követelmény...hogy a tanitásban a megértetésen túl legalább olyan fontos a megéreztetés.... s egyáltalán: az érzelmek... (és nem is csak a tanításban, persze!)...
jaj, szeressetek...
kifelémenet, a lépcsőkről leérve, a folyosón, nem birtam ki, hogy oda ne menjek hozzá, elmenőben, "én itt voltam már 1974-ben is"!- már messziről, messziről (a folyosó másik végéből és 35 év távolából) mosolygott rám, barátságosan, kedvesen, és egymás nyakába borultunk -
van még közös platform...
aliz2. ::
2010. aug. 27. 3:55 :: még
nincsenek kommentek
Kategóriák: kultúra ::
Címkék: elmelkedes, emlekek, irodalom, JÓZSEF, kapcsolatok, MAKÓ, mult, tanitas
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése