HÁLA 2008

 arra gondoltam, nem először, már máskor is, de pár napja hangsúlyozottan, és kicsit (lét)összegzően is, (igaz, hogy épp szemétkivivés közben, de mindegy); hogy tulajdonképpen milyen hálás is lehetek (és vagyok is) én: 30 évig a legelőkelőbb szellemi társaságban lehettem, s az ő kincseiket adhattam tovább a tanítványaimnak - irodalom órákon, -színpadon. Az csak mellékes járulék, hogy épp nem sokkal utána említette valaki, egy idős nyugdíjas, emberbarát tanítónéni, hogy -mondták neki - milyen hálásak nekem a tanítványaim az irodalom órákért, hogy később főiskolán, egyetemen jöttek rá igazán, hogy milyen sokat kaptak tőlem, s hogy abból tudnak élni... A hálát visszaküldöm az íróknak , költőknek, akiket taníthattam nekik

és rájöttem, hogy mindenért hálás vagyok, az életemben, még azért is, ami akkor rossznak tűnt, de  így utólag több dolog tűnik jónak, s minden úgy értékelődik át, hogy jóvá lett, legyen, és hála az egész életért -egyáltalán, s hogy végső soron, ha Spinóza útján is haladva visszavezetem ezt a hálát az "ősok"hoz, ahhoz, akit illet, akkor a hála a megnevezhetetlené... akihez szól a leggyakoribb zsidó ima is: a hallél (a hálaima, a halleluja)

és eszembejut Adynk verse: a Köszönöm, köszönöm, köszönöm

Napsugarak zúgása, amit hallok,
Számban nevednek jó íze van, 
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem 

(...)

Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

és bezárult a kör, (miközben kitágult) , hála a költőnek is. hogy kimondja. helyettem is.

aliz2. :: 2008. aug. 24. 23:37 :: 7 komment :: Címkék: ADY, emlekezes, epizod, irodalom, vers