Volt egy elriasztó olvasmányom: a Szamárbőr Balzactól. Azt hiszem félig-meddig kötelező volt még gimiben.(?) Csak azt tudom, hogy még gondolni se szerettem rá, de elfelejteni se tudtam annyira, amennyire szerettem volna. Látszólag fantasztikus a történet, de valójában nagyon is igaz. Mindannyiunknak van egy szamárbőre, ami előbb-utóbb elfogy...
Csak tudni kéne beosztani? vagy tudni, hogy meddig tarthat?
Váci Mihálynak voltak ilyen versei, hogy Százhuszat verő sziv, meg, sőt: a Naponta gyilkolom
Mind arról szól, hogy inkább élni igazán, intenziven, röviden - mint sehogy, semmitmondóan, bár hosszan... Hát én egyiket se választanám, választom, hanem: intenziven és soká... Jó?
Van egy olyan optimista érzésem, hogy az ember addig él, és él is addig, amig élni akar. Amíg dolga van.
És nekem sok van. Szeretném mind elvégezni. S nem rövidíteni, inkább hosszabbítani vele az életem, (azt a bizonyos szamárbőrt - ha a balzaci metaforánál maradunk.)
Sokat akarok? Igen. De inkább jót! Hasznosat....
20070610
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése