hideget-meleget
igen - a közhellyel élve (de most szó szerint!) - azt kapunk, s most épp a "hidegen" a sor...
ha nem panaszkodtam volna pár napja a melegre, akkor most lehet , hogy ezt tenném a hidegre; persze, ez azért most sokkal kellemesebbnek tűnik, meg nem is olyan nagyfokú - mintha tél lenne - , csupán kissé váratlanul ért, s nem öltöztem fel "hozzá" eléggé, mert hogy a lakás még tárolta a kánikulai meleget; úgyhogy most -visszajőve a boltból - itt melegszem... a 28 fokban - a tegnapi 31 után - mert azért valamicskét csak alábbment itt is a hőmérő, ha nem is annyit , mint kint: 35-ről majd' felére: 17-re...
aztán hazafelé jövet a biciklin kicsit dideregve, elgondokoztam azon, hogy mennyire szélsőségekben élünk (kint is s bent is), s hogy talán épp az egyik szélsőség váltja ki a másikat...
meleg után hideg, jókedv után szomorúság, le - föl...
mintha a túlzás magában hordozná eleve az ellenekezőjét
minél jobban leng ki az inga az egyik oldalon, annál inkább fog a másikon...
és mégis..., csak lengjen, ne álljon!
talán a kedélyvilágban is legrosszabb a közöny, a közömbösség, a semmilyenség.... (amit persze eufemisztikusan nevezhetünk: kiegyensúlyozottságnak is)
az oroszban : ravnodusie (hol vannak a cirill betűk?!) ami szószerinti fordításban: egyenletes lelket jelent, az előtag a ravnó- a síksággal azonos tövű (ravnyina), vagyis a lélek (dusa) siksága ... a hegyvidék izgalmasabb, ám Petőfi is inkább a síkságot (az Alföldet) szerette, a másik (a zordon Kárpátok) csodálata mellett, érzéseiben meg épp hogy nem volt egykedvű (sőt, még bonyoltultabb nála a képlet, hisz' magas kedvébe sírva fakad, és/de arca víg a bánat idejében... , ráadásul , amikor a legboldogabb volt, Szeptember végén, akkor gondolt - rossz előérzetként, balsejtelemként - ennek megszűnhetőségére)
Lermontov meg pl. a Páruszban (Vitorla) - "vitorla"ként épp a vihart áhitja (mit is tehetne egyebet egy "vitorla", "akinek" lételeme a mozgás, s ahhoz szél (ha nem is feltétlenül vihar) kell, de szélcsend semmiképp) - de ezzel a meglepő paradoxonnal megtetézve: "mintha a viharban lenne a nyugalom" - Sokáig én is így hittem..., ma már a viharban is csak azért látom a "nyugalom" lehetőségét , mert utána valóban az van, nyugalom! A vihar tudja megszülni a -későbbi- nyugalmat, kis időre.... csak mindig túl kell élni...
Micsoda vihar is dúlt végig az országon, Európán - tegnap, s most milyen nagy nyugalom lett - hirtelen...
nagyobb mint annakelőtte!
hogy aztán megint... meleg-hideg, föl-le...
( Vasárnap megnyugszik időjárásunk - jövő héten hőhullám )
aliz2. :: 2009. júl. 19. 11:39 :: még nincsenek kommentek :: Címkék: elmelkedes, idojaras, Lermontov, PETOFI
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése