2018. szeptember 7., péntek

protokoll

előadáson voltam, ahol az üzleti élet szereplőinek adott jótanácsokat Görög Ibolya,(a hagymafesztivál ill vállalkozok szervezésében) de gondoltam én is hasznosíthatom

sőt még a könyvet is megvettem, de látva az előttem lévő a lányának dedikáltatja, eszembe jutott, hogy az én lányom is, még inkább kamatoztathatja akár a munkájában főszerkesztő asszonyságként, így az ő nevére dedikáltattam

nagyon hangulatos volt az előadás
(igaz, a hadarástól és a mikrofon el-elbillenése miatt nem értettem mindent belőle) de a lényeget tán igen...

aminek központi fogalma volt az európaiság - s nem Amerika -az a veszély

mik fontosak nekem?

pozitív arckifejezés
egyenes derék
áll 92%
nem túl közelmenni
70cm széktávolság, evésnél 80
köszönésnél, szemkontaktus fontosabb mint a kézfogás

ha valaki üvölt velünk
a végén levitt hangon megkérni hogy ezen a hangon ne beszéljen velem
(mint malacka...trallalla(

öltözködés fontos, mert a ruha visszahat
(az elegancia belülről jön)
ruha kiskabát (esetleg nadrág) javasolt
(pulóver inkább ne, az ránk melegszik)

stb srb


még volt más is ,a könyvben utánanézek :)



gondoltam is rá többször mostanában, hogy aktuális lenne egy új illemkönyv, nahát ez valami olyasmi, inkább több is nála....


8 megjegyzés:

  1. Nahát, az ember nem is gondolná, mennyire fontos lehet egy-egy részlet!

    (azaz: számíts ki mindent, self-controll és főleg nem spontán őszinteség...)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. naná, hogy fontos (az ördög mindig a részletekben van)

      azon kivül meg ettől lehetünk "spontán őszinték", mert minden "szabály" (?) annyira nyilvánvaló és természetes

      Törlés
    2. Lehetnénk spontán őszinték, ha nyilvánvalóak lennének az illemszabályok. Csak az a baj, hogy nem nyilvánvalóak, vagyis már nem nagyon ismerik őket. Mert ugye ma az illemszabály korlátozásnak számít és attól óva intenek a pszichomókusok, jajjaj... :(

      Törlés
  2. H. Á. Görög Ibolyát nem rég fedeztem fel, szinte véletlenül a YouTube-on. Sok remekbeszabott előadása megnézhető és meghallgatható ott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én még a tévéből emlékeztem rá (ott nem hadart annyira)

      Törlés
  3. K.SZ.F. Nagyon sajnálom, hogy nem jutottam el, de vártam az uncsimat.

    VálaszTörlés