ma - átutazóban - megkaptam az összes nyersképet az esküvőről Dvd-n, a tegnap emailon elküldött "kiglancolt" néhány mellé; és azt kell mondanom, hogy jobban tetszenek a "nyersek" - mert életszerűbbek, jobban emlékeztetnek a valóságra (vö. "életet kívánunk, valóságost, nyerset..." (Ady) - valójában a (video)film emlékezetet leginkább rá, amibe, egy részletébe sikerült -ugyancsak - belepislantanom... de csak oda kell kilyukadnunk, hogy a legigazibb az, amit mi őrzünk magunkban, az emlékezet vetíti a legszebb, és leghűbb képeket - ráadásul csak az lehet azonos a saját látószögünkkel..., ami mégis csak a legfontosabb, ha saját emlékeinkről van szó
de miért is akarunk mindig mindent megörökíteni? - "majd emlékezni jó lesz" ? - ahogy J. A. írta.
de mi már a jelenben is emlékezni akarunk sokszor (ez a jelen emléke - írtam is egyszer, még '69-ben egy novellát ezzel a címmel, egyetlen pillanatról, egyetlen találkozásról, amiben persze egyszerre volt benne múlt és jövő is - a nagy pillanatok persze mindig ilyenek, de már sokszor inkább a novella idéződik fel bennem, ahogy abban megírtam, mint maga a valóság... pedig mégis csak az volt az "igazi"!)
ugyanakkor vajon miért van vagy inkább volt? a képábrázolási tilalom, a fényképezés is egyes kultúrákban tilos, ma is - s egy ideje én is érzem, hogy nincs hozzá jogom, "ellopni " pillanatokat, amik a máséi (de hát fényképezőgép nélkül is meg lehet tenni..., pusztán azzal, hogy látok, mondjuk azt más nem...)
ma délután épp ilyeneken töprengtem, mikor vásárolni mentem, és a polgármesteri hivatal mellett haladtam el, mikor látom, menyasszonyt-vőlegényt fényképeznek a hivatal előtti parkban, de valami fura módon, ott ugrál körülöttük a fotós, egy videós, és még egy ember, aki minden felvétel közt odamegy hozzájuk, mutat valamit egy kis könyvből, vajon mit, közelebbről odanézek:hát egy fotóalbumot, aminek a képein magyarázza, hogy mikor hogy pózoljanak - valószínű a fotómodellek hajlékonyabbak lehettek, mert szegény testesebb ifjú párnak majd kitekeredett a dereka a nagy utánzási erőlködésben. Csak tudnám, hogy lesznek, maradhatnak így: önmaguk? Vagy az nem is számít?..
visszafelé jövet vonult egy másik esküvői menet, a vendégek sora mögött a fúvószenekar fújta: mához egy hétre már nem leszek itt, elvisz a gyorsvonat engemet is...
lányomék pont egy hete esküdtek, igaz, nem itt, s hát egy hétre rá is csak 10 percre volt itt, a buszállomáson, átutazóban, (férje iskolai találkozójára menvén) - nem csoda, hogy órák óta a fotókat nézem..., még jó, hogy megkaptam őket! Hát erre is jók.
Meg hogy feltegyek ide még egy párat (remélve, hogy nem meritem azért ki teljesen a fotótárhelyem ) Vagy talán -lassanként már - külön blogot kellene csinálni az esküvőről?! (láttam már pár ilyet..., igaz, nem "örömanya" csinálta...:)
A képeket majd az akkorsmost blogomba teszem fel, ott alkalmasabb!
De ezeket a "kezdő";képeket - mivel feltettem nagynehezen - már itthagyom:
ezekhez a képhez oda kell hallani a kánon-t, meg odagondolni azokat a zeneiskolás éveket, amikhez ez is odatartozott. Jelen is voltak - a hátsó sorban látható is a képen - a zongoratanárnő "Márta néni" , a kamarazenekari vezető "Marika néni", az iskolaigazgató "Kati néni". És a - ma is - együttzenélő barátnő, aki este a vacsorán is játszott , bár el kellett menniük egy másik városba koncertet adni.
Azt hiszem az, hogy "a zene az kell" -és a zene örökké megmarad. S boldogitó élményként, nem hiába aranyozta be anno a ballagásukat is. S hogy olyan megható volt a belépő a polgármesteri hivatal hideg-rideg, csilláros termébe, ahhoz nagyban hozzájárultak ezek a tiszta , barokk dallamok, (meg a tiszta, szép emlékek.) Maradjon meg ez a szép, tiszta harmónia, tovább is (jóval,mint ameddig lejátszották)
EZ már próza, amit az anyakönyvvezetőnő ad elő, de vajon mit is mondhat?...
A többi képet meg lásd az "akkorésmost" blogomon - mint a bejegyzés idejének most-ját... (ott alkalmasabb és egyszerűbb a fotók elhelyézese, és kattintással nagyban is látható - bocs. freeblog!)
aliz2. :: 2008. aug. 23. 21:10 :: 2 komment :: Címkék: emlekezes, film, fotók, kolteszet, lanyom
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése