HOGY IS VOLT? 1962 2011 AUG 23

 

1962, Szeged (egyetem, kollégium), Makó(nyaralunk!)...

1962 volt az első teljes (polgári) év, amit "egyetemi hallgató"-ként töltöttem el... kis csalódással, de valószínű azért, mert túl nagyok voltak voltak a várakozásaim, és ahhoz képest "nem azt adott, amit vártam"... azt hiszem, hogy az volt az elhibázottság a választásomban, hogy én mindig is a művészetek iránt éreztem vonzalmat (hegedültem, -zenét szereztem, rajzoltam, szavaltam, s az egyetemi szakválasztásomban is az irodalom elsősorban mint "művészet"-i tárgy szerepelt, persze a bölcsészkar többnyire száraz tudományos óráin ebből semmi sem maradhatott - különösen a régi irodalom - történeti alapú - tanulmányozásában nem...) úgyhogy - elpalástolt, elbujtatott vágyam - a színművészeti főiskola irányába - titokban- pótlólag megkíséreltem valóra váltani, persze, többnyire csak annyira, hogy "utólag aztán ne tehessek magamnak szemrehányást...", de annyira nem "harcoltam érte"... nem is sikerült... most találtam egy borítékot , benne egy levelet Zürich, 1962.januári 20-keltezéssel, ("átutazóban Amsterdam és Nice között")a nagybátyám írta "Somló István művésznek" címezve, aki akkoriban a Vig színház igazgatója volt, gyerekkorukban egy házban laktak, és főleg apukámnak volt jóbarátja... , ebben egyáltalán nem protekciót  kér nekem, csak tanácsot, ill. meghallgatást... (de a levelet nem is adtam át! épp premier előtt volt, és telefonon , csak a titkárnőig jutottam, ami/aki megállitott...) Elgondolkodtat az ittmaradt s már átadhatatlan levél tartalma:..."az egyetlen értelem, talán, hogy próbáljunk kellemesen "átutazni" az életen át,. - S éppen erről van szó, amikor arra kérlek, tanácsold Julikát a jövőjét illetőleg. Ő Karcsi kislánya. S ehhez talán még csak annyit, mikor mint két éves baba a auschwitzi kirándulásról anyja hazahozta (ami valóban a csodával határos) azt hiszem, élete nagy áriáját elénekelvén belefáradt az életbe s évenként bevonul az idegszanatóriumba, hogy onnan "egészségesen elbocsássák, majd pár hónap múlva megint felvegyék. - Az a Tennesie Williams valóban a ma Shakespeareja. - Julika, úgy érzem, a gyermekem, s úgy érzem, oly kevesen vagyunk már életben azok közül, akik "összetartozunk", hogy neked sem közömbös. - Kérlek bölcs megfontolás alá venni tanácsodat: színésznő akar lenni, tehetségesnek érzi magát. Nem szeretném, hogy úgy utazzon át az életen, hogy rossz kupéban érezze magát. Kérlek hallgasd meg, és ítélkezz sorsa felett. Megbizom barátságodban és itéletedben. Barcsai és Zárdai utcai szeretettel.---" 

nem tudom, jó kupéban utaztam-e, (utazom-e).., nem tudom, jobb lett volna-e az a másik kupé...de már abban sem vagyok biztos, hogy menet közben nem lehet(ne) változtatni azokat a kupékat...azt hiszem részben (kis részben ) azt is tettem... , teszem... talán... Mindenesetre ez a vonat (a kupéival) nagyon nagyon gyorsan robog... 

(nem sikerült a felvételi, tán nem is nagyon akartam , hogy sikerüljön, a szinházzal, művészettel, kerültem(maradtam) közelebbi kapcsolatban - másképp, máskor, más formákban..., és később a bölcsészkari tanulmányokkal is megbarátkoztam...1962-es keltezéssel pár fotót találtam (sajnos noteszt, naptárt naplót nem - bár nagyon sok irásos dokumentomot: (alapos-gondos)egyetemi jegyzeteket!) Szeged közel volt, bár közlekedés szempontjából messzebb, mint manapság mikor fél óránként jár a busz Makó- Szeged közt, akkor csak egy ritkán járó vonat döcögött Újszeged és Makó közt... távoli állomásokkal... Kollégiumban laktam (a Hősök kapuja mellett, 2.évben 18-an(!) egy szobában (emlékszem, a közvetlenül mellettem alvó(s közben többnyire)horkoló évfolyamtárs, aki menyasszony is volt - távol a vőlegényétől - milyen pánikba esett a kubai válság kitörésekor, mert az akkor volt, ...(okt 14-28)... az atomháború kirobbanásának veszélye - ezekben a "hidegháborús" időszakokban nem is tűnt elképzelhetetlennek... okozott nekem is szorngásteli időket( ami akkor csitult, amikor, később, utazásaim során, személyesen tapasztalhattam, hogy mi van a (Kelet által ) rettegett Nyugaton, s viszont (ugyanúgy és feleslegesnek tűnően, egymást kioltva) a Nyugat által rettegett Keleten... de 62-ben még csak Makó és Szeged közt utazgattam... (hét közben félretéve a 40 fillért, hogy maradjon villamosjegyre a messzi állomásig (diákvasútbérletem volt) Nyaranként otthon "nyaraltam", a Maros parti strandon... Visszatekintve : szép idő volt... mindenestől... (a szegedi és a makói része is) (A "nyaralunk!" tudatos, játékos jelszava volt anyukámnak, amit egyetértően s vidáman átvettem, tényleg nem kellett elutaznunk "nyaralni", tudtuk nagyon is élvezni a "helybennyaralás" praktikus örömeit.

Ime, 1962 a fotóimon:

Szeged, 1962. április 

kollégiumi szobatársaimmal a Hősök 
Kapuja előtti padon...

a fotókat anyukám készitette, aki meglátogatott épp, Szegeden jártában)

fura , hogy mindenki mosolyog, csak én nem... ejnye!:( de anyu mosolyog a fotón, amit én csináltam, róla! 

a kollégium kapujában.... 

Makó, 1962. nyár

az udvarunk kapujában:

A KERTBEN

a Maros parti strandon, már szeptember elején... :

(s mindjárt kezdődik a 2. év Szegeden, az egyetemen)

találtam egy füzetet," Verseim" van ráirva , 1960-tól, s 1962-ből is egy pár... azt hiszem ezek alapján (is), hogy legpesszimistább korszakom ez volt...:(ideirok bizonyságul pár részletet belőle):

"...Telnek az évek. S utána kapkodunk. / Őrültként sírjuk vissza napjaink./ egyre csak a Nagy Idővel harcolunk./ És temetjük, feledjük vágyaink./ Velük együtt kicsit önmagunkat, és közben az ősz zenéje ringat."... (Hogy legyőzzük a halált... Makó, 1962. október 29.)

"...A világot nem tudom úgy látni, mint rég,/Mikor még azt hittem, nem csak ő örök,/ Hanem az is, -talán -, ki benn él s örül./ Felébredtem... S nem tudok már örülni sem./ Csak sírni, sírni, hangtalanul, magamnak,/ Nehogy megtudja más is, mi a bánatom." (Dekadens hangulatban. Szeged, 1962.december 30.)

(és most elárultam...) (ezt is...:)

ÉLET?

Örökkétartó előadás

A szereplők változnak, letűnnek,

A Halál tapsol - finálé nincsen

Csupán szüntelen színváltozás.

Szeged, 1962. december 30. (tan. szoba)

.... 

Harc a boldogságért

Ugye a többi ember boldog? /Csak te vagy bús , és nem./ S ugye a boldogság nem a földön jár?/ Te nem láttad még sose./Ugye aki boldog tud mégis lenni/Az szerény és igénytelen,/Azt nem többrevágyás hevíti,/Az nem érzi, hogy sorsa reménytelen,/Hogy véges, és emiatt boldogtalan.

Igen... Boldogan az tud élni csak,/Ki ilyen, Sorssal-kiegyezett.

Vagy mégsem? Adj választ nekem!/Te is! Te is! S mind, ti boldogok,/Nekem, ki boldogtalan vagyok.

 (Szeged 1962.december 30.)

Nos?(A választ most se tudom...) (2011-ben, s nem 19 hanem hanem 68 évesen) 

aliz2. :: 2011. aug. 23. 12:09 :: még nincsenek kommentek 
Kategóriák: fotó :: Címkék: anyu, egyetem, emlekek, irodalom, kapcsolatok, MAKÓ, Maros, SZEGED, szineszek, szinház