A Worddokumentumaim közt keresgélve bukkantam rá, nem arra, amit kerestem: (lányom kisgyerekkori beszédeinek lejegyzett krónikájára,) hanem erre a tétova címre: MIT IS ÍRJAK - s mögötte legelső Word szövegszerkesztői próbálkozásaim, amiket afféle technikai gyakorlásként írtam csak, eleinte, de valójában - mint látom - egyre inkább naplószerű feljegyzések kerekedtek ki belőle, afféle blog- előzetes: praeblog. (Bár akkor még nem gondoltam blogírásra.) Viszont érdekes, talán "frissebbek" is ezek az írások, mint a mostani blogbejegyzések, mert azt hittem , csak magamnak írom. (?) Most viszont (bocs, már megint magamtól - miután régi(bb) (1957-) naplóm is közzétettem, -teszem) ideírok pár részt ebből a "wordgyakorlatból" (2005-)is:
2005. október 8-án.
Nem is tudom, hogy miért hiszem azt, hogy ez a technika itt a számítógéppel miért tenné könnyebbé, jobbá? számomra az írást mint olyat. Azt se tudom, hogy miért ragaszkodok az IRÁS hoz, még mindig, már megint. Miért is lenne olyan fontos. Nyomot hagyni? Nem is számit kinek, minek. Csak úgy. Ha nem is olvassa senki. Legfeljebb én./?/ De mindenkinek a saját mondanivalóját kell megfogalmazni. Illetve a saját mondanivalómat csak én fogalmazhatom meg.- A lányom remekül ír! Brilliánsan. Igazi író. Annak született. H. I-nek „Istenáldotta tehetség”. – Sokáig bénított is az ő írástudása, illetve arra gondoltam, így én úgyse, sose tudnék írni, hát akkor nem is írok… Amúgy is világéletemben könnyen beszéltem le magam sokmindenről. Örültem szinte ha belekapaszkodhattam egy ürügybe. De hát amit én akarok , akarnék mondani, azt nem várhatom, hogy a lányom írja meg. Még az együtt átélt családi élmények is egész mást jelentenek számára. Hát persze. Más aspektus. Különben is két napja „felnőtt”. Már Amerikában is nagykorúnak számit.
-21 éves. Most én is nagykorúsítom magam. Önállósulok. Megpróbálok újra írni. .Ahogy 21 éves koromban elkezdtem az „Ablakok” c. regényemet. /Be is fejeztem. De nem lett jó./ – Most viszont nem regényt fogok írni. Bármit, és csak azt, ami fontos. Nem baj, ha nem lesz MÜ.
A legjobb mondataim belül hangzanak el, többnyire biciklizés közben. Persze rögzítetlenül, elfelejtődve. Baj, hogy nagyon romlik a memóriám . Lehet, hogy sose volt valami jó.
/Bár a félirodalmat kívülről tudtam, sőt tudom is. / De az ember megszokná, hogy egyre többre képes, és sajnos lehet, hogy egy idő után ez megfordul. Ezzel nem szívesen számolunk. Pedig „ez az élet rendje”.
Ilyenkor aztán tényleg előjöhet a lelkiismeretfurdalás, az elszalasztott lehetőségekért. Hogy azt hittük, hogy majd, lesz rá idő, és dehogy is.. Az idő az, amiből egyre kevesebbünk van. S „szamárbőr” minden élet. -
2005. okt.11.-nem is tudom, tegnap van vagy holnap. Hosszú nap lesz a következő, az biztos. Kol Nidré és Jom Kipur. S nem mentem ki a temetőbe… De sokat gondolok Anyura. -Nem tudom bemegyek-e Szegedre, a Zsinagógába. Az új kántor hamis! A bőjt kimenetele után viszont Timi felolvas és „beszélget”, mint az ifjú déli művészet egyik képviselője. .Még nem tudja, mit olvas, de ha elmegyek, nem fogja a Költözést. Pedig az az anya, aki ott szerepel, nem én vagyok… Volt, aki úgy beszélt velem, miután olvasott, mintha az lennék... Az irodalom is hat az életre. De akárhogy is: az Élet a fontosabb! Remélem Timi tudja. Könyvek mellé unokát szeretnék! Inkább unokát! Leginkább unokát.
Most már biztos igazi MA van. T.i. fél tízkor ébredtem /másodszor./ Végre írtam a tízunokás Ottónak levelet. Főleg Timiről. De hát mit is írhatnék magamról? Elszoktam tőle. Meg attól is, hogy írhassak valami érdemlegest eme érdemtelen tárgyról. Nem csinálok semmit! /Most felpofozva érzem magam./
Már megint másnap van. Mindjárt reggel. Nem jó ez így, hogy lefekvés előtt nézem meg a „holnapi híreket”. Olyan ez mint az a bizonyos Örkény novella.. Abszurd már-már. Le is fekszem aludni… Elteszem magam… mára./
2005. november 4-én folytatom. Eddig el voltak tűnve a dokumentumaim. Most Timi itt ül mögöttem, és az ő fennhatósága alatt mertem megtalálni. Mindig félek, hogy valami eltűnik főleg az ő írásai közül. Felolvastam az előbb egy-két mondatot, de Timi egyből ráfitymált, hogy ezt most kinek írom… Hm. Hát nem neki. Soha nem figyel rám. Arra sem, amit mondok. Nem szép tőle. Nem kívánnám, hogy olyan odaadó figyelemmel figyeljen a szavaimra, mint én az övére kezdetektől fogva. De azért mégis.. nem lehetek annyira érdektelen, mint ő véli. Nekem is jobban oda kellett volna figyelni Anyura!!! Az ember mindent visszakap… egyébként erre is Anyu intett. -Timi a leveleimet /emailjeimet/ se nagyon olvassa el, legfeljebb átfutja. Pedig csupa olyat írok, ami rá vonatkozik /nem rám/. Valószínű un/ja. De ez nem panasz. Lehetne önkritika is. /És nem csak kritika./ Persze lehet, hogy majd azért is írok ide, hogy kevesebb levéllel terheljem/?/
Eddig még valóban nem sok értelme van annak, hogy írok. Magamnak. Érdektelen. A régi naplóim is csupa nyűglődés volt, de azért ennél valamivel színvonalasabban, talán. Ki kellene már lépni ebből a bűvös körből. Itt az interneten fantasztikus dolgokat /is/ találok! Tulajdonképpen lehet, hogy elég lenne életem hátralevő részét csak befogadással tölteni/?/ De éppenhogy valami nyomot is kéne hagyni. Oly csodás volt rátalálni apám fiatalkori Nyugatbeli esszéire, hát még nagyapám Dr. Gonda Jenő szabadkőművesbeli ténykedésére Kosztolányi Dezső felvételével kapcsolatban. 19l5-ben /Azám!/ S hol volt még akkor az internet!? Persze én is fent vagyok azokkal a nyertes pályaművekkel, amiknek forrása Timi lányom gyerekkori csodás szövegelése! Timinek meg egész „arzenálja” van az Interneten. A művei már külön életet élve antológiákban, CD-re rakosgatják, montázsokat csinálnak belőle. Fantasztikus. Őt hidegen hagyja .… De készülőben talán már kész is az új novelláskötete, csak gyakorlatilag kéne nyélbeütni…S a SZEGYben hetente a mindenki által várt és olvasott jegyzetei!...Szabó Magda megcsókolta. /interjúkészités után./ S kérte, hogy ne felejtse el, ő nem fogja…/!/ hiszen egyformák a szemeik!
November15. van – még pár percig.
Egész nap a migrénemmel kínlódok, illetve az ellene bevett gyógyszerek majdnem annyira kellemetlen mellékhatásaival. Meg a meleggel /majdnem 30 fok van – nem lehet szabályozni a távfűtést – de nem panaszkodom, bár horribilis az ára, és éppenhogy lecsúsztam a fűtéstámogatásról,
plusz még félig-meddig balekságból fizetem az alattunk lévő garázs fűtését is…/, meg.. mivel is? – a közbeékelés közben elfelejtettem! Hát ez a feledékenység se egy felemelő élmény. Omlik a rövidtávú emlékezetem. De nem akarom túltudatosítani, mert azzal csak erősíteném
/illetve gyengíteném, /
Valamit eltoltam a sorokkal. Na majd szombattól az internet-tanfolyamon megtanulok talán nem csak hályogkovácsmódra szövegszerkeszteni. Nem mennek végig a sorok. De miért vajon? Mit állíthattam át akaratom ellenére?
Kb. egy hete nem eszem húst. Próbálkozom a vegetarianizmussal. De azt hiszem most radikális a fordulat. Csak kicsit nehéz az átállás. Egyszer már – a reiki beavatásomkor – nem ettem húst 3 hétig… nem kellett volna „visszaesni”. Meggyőződésem, hogy ez a helyesebb út. Számomra. Elméletben már rég tudom.
November 2O. Ideges vagyok, a gép megint vírust talált, valamit bütyköltünk, de lehet, hogy későn, s lehet hogy rosszul. Most zajlik az ellenőrzés, de az csak konstatálhatja a tényeket, amik idegesítőek… Hogy lehet, hogy egyesek /kik?/ abban lelik örömüket, hogy másoknak bajt okoznak. Felfoghatatlan!
Dec. 15. van.
Rég írtam. Azt hiszem érlelődik bennem valami komolyabb. ”Családi mozaikok” /ill. Album?/ / A Bárány nővérekkel akarom kezdeni /Csehov Három nővére után, szabadon? No nem…Ez dokumentum lesz, de mégis valahogy felmelve-megemelve – az igazat mondva /nem csak a valódit - amit nem tudok, úgyis valahogy ki kell egészítenem a ráérzéseimmel/….Aztán Gonda nagymama: a holland mamaja, Laci bácsi azaz Leslie, a táncos túlélő, Gyuri bácsi /róla már van vers/, Lili néni, akinek elment a rúzsája /lánya/ Ámerikába, és ő – szemben a dallal - utánament, és a többiek. – Anyámról majd külön. Többet, nagyobbat. /vö. Anyám nyomában./
Dec.17.
valami fontosat telepít a gép, nem akarom kikapcsolni…bár írni már nagyon álmos vagyok.
2006. február 21.
Rég jártam itt. Még tavaly.
Pedig sokat ülök a gép előtt. Annyi minden van itt. Az egész világ. A kinti.
Többet kéne befelé figyelni?
Az előbb döbbentem rá Tolle segítségével, hogy tulajdonképpen nem is biztos, hogy a belső hang a non plusz ultra, amit néha hallunk, hanem amikor halljuk ezeket a hangokat, MI, akik ezt halljuk – följebb. Minden fordítva van.
De az elmét is csak úgy lehet meghaladni, ha nem ugorjuk át. Csak túllépjük. De tudunk róla.
Olyan csodálatos ez a világ. Mármint a létezés. Amiről alig tudunk. De azért mindig többet. Vagy néha. Talán.
2006. március 3.
El kellene kezdeni végre írni valami komolyat. Meg kellene oldani, hogy írás közben is előjöjjenek azok a gördülékeny, eredeti gondolatok, amik csak úgy a fejemben – járás közben pl. Írni valami komolyat. Fontosat. Vagy hallgatni. De tökéletesen. Élni. Tökéletesen. Igen. Ez az.
2006. március 13.
Késhet a tavasz, ha már itt a tél ?... március idusán.
2006. március 15-én Timi volt a városi ünnepi szónok. Klisémentes, remek –
2006. március 23.
Az jutott eszembe tegnap, miután észrevettem, hogy mostanában egyre többet mosolygok, hogy a kb. 40 évi durcás arcom volt az ellenzékiségem. -/?/
Vagy öregségemre több okot látok derűre. Lehet, hogy maga az öregség az ok. Fura. /Bár, ha nem nézek tükörbe, nemigen érzem/-
N. Csilla kérdésére az jött ki belőlem a minap, hogy „nem vagyok hedonista, de élvezem az életet” S egyre jobban . Mi lesz ebből ? De nehéz lesz így abbahagyni…
2006 .szept. 6.
Elővettem a régi, 40 év előtti kéziratom, hogy ide gépeljem. Új címmel.
Azt hiszem: súlytalan.
Abba is kéne hagyni.
2006.november 17.
…Vagy újraolvasni, szembesítve a mával, a változásokkal. Timi most annyi idős (fiatal), mint én voltam akkor…ez mind én voltam egykor (?)
Meg kéne (lehetne) írni újraolvasás-ként…
Nem Timi szemével, bár az is érdekes lenne. Ő viszont - elkezdvén olvasni -, szabályosan kiröhögte (kiröhögött), ki kellett csavarni kezéből az írást.
Azt mondja hiányzik, ill. hiányzott belőlem az önirónia, de ha úgy olvassuk, mintha benne lenne, akkor nem is lenne olyan rossz(?) Csakhogy ha az irónia csak az olvasóban van, az egész más… Azt hiszem a kor is hibás volt abban, hogy annyira komolyan vettem önmagam – de az igazán nagyok azért át tudták lépni mindig a korlátait…Vagy legalább ennek a tudatában, tudatosan, s ezt a korlátot is feltárva, analizálva alkottak… (l. Simone de Beauvoire: A kor – ill. a körülmény hatalma)
Bár analizálásban nem volt hiány nálam se …,csakhogy az se jó…
Illetve attól függ, hogy MIT analizálunk. Inkább mit, és nem kit! Önmagunkban is a MIT azaz a LÉTet. Kellene. Ami csodálatos. Megfejthetetlen. De csakis azt kéne fejtegetni, élni. Ilymódon, ezért megismerni önmagunkat, hogy megismerjük Istent. (aki, ami bennünk (is) van – ha van.) De ez már az ókori görögök is tudták, lásd a delphoi jósda feliratát. Csak azóta jópárszor elfelejtettük, pláne gyakorolni....
-------------------------
Aztán 2007. május 1-én megirtam az első " blogbejegyzésem. (Úgy érezve, hogy csak folytatok valamit... hiszen mindig is írtam... valamit), de azért -némi szkepszissel - így fejeztem be:
"Hát... nem nevetséges, hogy én, most, itt blogot irok? Miért, kinek, minek?!"
(a válaszként írt "csak" -nál, talán, már egy picit többet tudok. :)
aliz2. :: 2008. aug. 20. 8:23 :: 3 komment :: Címkék: blog, elet, iras, irodalom, lanyom, naplo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése